Sport

Az oroszok kezdték terjeszteni, hogy az algériai bokszolónő férfi

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 3. 12:20

A Lakmusz utánajárt, milyen körülmények között zárták ki a 2023-as újdelhi bokszvilágbajnokságról Imane Helif algériai bokszolónőt.

A párizsi olimpia legnagyobb botrányává dagadt az ökölvívásban, a nők 66 kg-os kategóriájában lezajlott csütörtöki mérkőzés, aminek során az olasz Angela Carini az első bekapott jobb pofon után feladta az Imane Helif algériai bokszolónő elleni meccset. A 46 másodpercig tartó mérkőzés után Carini ellenfelévelk kezet sem fogva levonult, majd sírva nyilatkozott, hogy féltette az életét, és hogy ő még soha életében nem kapott ekkora ütéseket.

Az olimpiai álmait feladó nápolyi rendőrnő ellenfelét ezután a közösségi médiában majd a sajtóban szélsebesen terjedő posztokban és cikkekben azzal vádolták meg, hogy ő igazából nem is nő, hanem férfi, transznemű vagy legalábbis interszexuális. A hírek arról szóltak, hogy Imane Helifet a Párizsban szintén versenyző, szintén férfinak/transzneműnek kikiáltott tajvani Lin Yu-tinggel együtt a 2023-as újdelhi bokszvilágbajnokságról emiatt ki is tiltották, miután egy nemi teszt megállapította róluk, hogy nem feleltek meg a nők közötti indulás feltételeinek.

A Lakmusz utánajárt, milyen körülmények között történt mindez, mik az ellenőrizhető, megkérdőjelezhetetlen tények:

  • A 2022-es isztambuli világbajnokság alatt is végeztetett az IBA tesztet a két sportolónőn, akkor nem zárták ki őket, Yu-ting világbajnok, Helif pedig ezüstérmes lett saját súlycsoportjában.
  • Imane Helifet és Lin Yu-tinget a 2023 márciusi újdelhi világbajnokságon, nem sokkal a verseny vége előtt diszkvalifikálta a Nemzetközi ökölvívószövetség (International Boxing Association, IBA). Helif döntős lett volna, de végül nem bokszolhatott az aranyért, Yu-ting pedig bronzérmet szerzett, amit utólag elvettek tőle.
  • Az IBA ezután hivatalosan csak annyit közölt, hogy a két sportoló nem felelt meg az „indulási feltételeknek”, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem osztották meg a nyilvánossággal, az érintettek személyes adatainak védelmére hivatkozva.
  • A szövetség elnöke, az orosz Umar Kremlev ugyanakkor elárulta az orosz állami hírügynökségnek (TASZSZ), hogy a kizárt bokszolókon végzett tesztek a férfiakra jellemző XY kromoszómát mutattak ki náluk.
  • Umar Kremlev kifejezetten arról beszélt, hogy Imane Helif és Lin Yu-ting nőnek adták ki magukat, sporttársaikat megtévesztve.
  • Más hivatalos, nyilvánosan elérhető információ nincs, sem arról, hogy tesztoszteronvizsgálatot vagy kromoszómatesztet végeztek-e a két sportolónőn. Senki más nem állítja azt, hogy a Imane Helif és Lin Yu-ting nem nők, mint Umar Kremlev, az IBA orosz elnöke.
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2024. augusztus 1-jén, tehát a botrányra reagálva azt közölte, hogy az IBA 2023-ban „önkényes és megfelelő procedúra nélkül meghozott” döntéssel zárta ki a két sportolónőt.
  • Az IBA tavaly, azaz Imane Helifet és Lin Yu-ting kizárása idején érvényes Technikai és Versenyszabályzata még nem tartalmazott arra vonatkozó kitételt, hogy ki számít nőnek és hogy ezt milyen vizsgálatokkal kell ellenőrizni. A 2024. március 3-tól hatályos versenyszabályzatban az szerepel, hogy a nők „XX kromoszómával rendelkező személyek. Ennek megállapítására a bokszolókat véletlenszerű és/vagy célzott nemi tesztelésnek lehet alávetni, ami az IBA versenyein való indulás feltétele.”
  • Az IBA és a NOB között 2019 óta fennálló konfliktus miatt a tokiói és a párizsi olimpián az ökölvívószámot a NOB szervezte. A NOB szabályzatában nincs arra vonatkozó előírás, hogy ki számít nőnek és milyen feltételekkel indulhat nők között, szüksges-e ehhez bármiféle nemi ellenőrzés.  
  • A NOB augusztus 1-én azt közölte, hogy „a korábbi olimpiai ökölvívóversenyekhez hasonlóan a sportolók neme és kora az útlevél alapján kerül meghatározásra”.

Tehát a NOB az algériai hatóságok nyilvántartásában bízva fogadta el tényként, hogy Imane Helif nő. Mivel az LMBTQ-ellenes Algériában nem lehetséges a jogi nemváltás, ebből következően nem lehet mást elképzelni, mint hogy Imane Helifet már születésekor nőként anyakönyvezték.

Végezetül, ha igaz is az IBA orosz elnökének nyilatkozata arról, hogy Imane Helif XY kromoszómákkal rendelkezik, az is csak genetikai, biológiai szempontból jelentené azt, hogy a sportolónő interszexuális. Ez pedig nem jelenti azt, hogy Imane Helif  – az Unicef algériai sportnagykövete, akit gyerekkorában apja tiltott a bokszolástól, mert az nem lányoknak való – biológiailag nem nő, hiszen lehetnek női nemi szervei, lehet méhe, szülhet gyereket.

Mindeközben az olasz ökölvívónő egy olasz lapnak azt nyilatkozta, hogy már nagyon bánja, ami történt, nem viselkedett helyesen, és szeretne bocsánatot kérni algériai ellenfelétől, akit, ha tehetné, legszívesebben megölelne.

Nyitókép: Richard Pelham/Getty Images

#Sport#olimpia#botrány#lakmusz#Imane Helif#ökölvívás#nők#oroszország#dezinformáció