Sport

Már nagyon készül az olimpiák történetének egyik legérdekesebb teniszpárosa

rtl.hurtl.hu

2024. július 24. 15:02

Az olimpiákon a tenisztorna páros küzdelmeit jóval kisebb érdeklődés övezi, mint az egyesmérkőzéseket. Kivéve ha összeáll a Rafael Nadal, Carlos Alcaraz páros.

Az elmúlt hetek-hónapok-évek a spanyol Carlos Alcarazról szóltak. Közelmúltbeli, wimbledoni győzelme után Rod Laver gratulált, Mats Wilander pedig jó szándékkal figyelmeztette az ifjú spanyolt.

Több mint egy hónapja tudjuk, hogy Alcaraz gyerekkori példaképével, legendás honfitársával, Rafael Nadallal fog párosozni a párizsi olimpián. Most pedig már egyre közelebb vagyunk ehhez a csemegéhez.


Rafael Nadal számára Franciaország igencsak kedves helyszín, hiszen 112 győzelem mellett mindössze 4-szer kapott ki a Roland Garroson, összesen 14-szer megszerezve a végső győzelmet. Az első olimpiáján részt vevő Alcaraz szintén győzött már Roland Garroson, épp az idén.

Alcaraz (akit a Forbesra hivatkozva a Marca idéz) úgy fogalmazott, ha előre választhat, hogy wimbledoni győzelem vagy olimpiai siker, akkor utóbbit választotta volna. 

Azért küzdeni, hogy aranyérmet nyerjek a hazámnak, párosozni az idolommal, ezek olyan dolgok, amiket csak akkor fogok igazán felfogni, ha már megtapasztaltam.


Nyilván szubjektív, hogy melyek voltak a legérdekesebb, olimpiát nyerő teniszpárosok (eddig talán a 2000-ben és 2008-ban diadalmaskodó testvérpár, Serena és Venus Williams emelkedik ki), de ha Párizsban aranyat nyerne párosban Alcaraz és Nadal, akkor valószínűleg az övék lenne ez a képzeletbeli elsőség is.

Nyitókép: Chris Unger/Getty Images

#Sport#tenisz#olimpia#párizs 2024#rafael nadal#Carlos Alcaraz