Sport

Tehén, salátaöntet, börtönfoci – íme a legbizarrabb focistasérülések

rtl.hurtl.hu

2024. július 10. 16:56

A spanyol-francia Eb-elődöntő után Alvaro Morata nem egy francia védő szabálytalan szerelése miatt fájlalta a lábát, hanem mert letarolta egy biztonsági őr, miközben társaival a továbbjutást ünnepelte. A szándék persze jó volt, az őr egy berohanó szurkolót szeretett volna megfékezni, de megcsúszott és Morata lábát találta telibe. A spanyol csapatkapitány egyből a lábához kapott az ütközés után, és méltatlankodva bicegett le a pályáról, szerencsére azonban úgy tűnik, nem esett komolyabb baja. Nem ez volt ez az első, amikor egy játékos furcsa körülmények között került veszélyes helyzetbe, cikkünkben összeszedtük a legabszurdabb focistasérüléséket.

 

Itt van mindjárt a Manchester United egykori kapusa, Alex Stepney, aki 

kiabálástól sérült meg. 

Egy 1975-ös Birmingham elleni meccsen olyan hangosan intette rendre figyelmetlen társait meccs közben, hogy kiakadt az álla, ami igen kellemetlen. 

Egy másik angol kapus is egy ártalmatlannak tűnő szituációban sérült le: David Seaman úgy dőlt ki hosszú hetekre, hogy a távkapcsoló felé nyúlt, és ettől izomhúzódást szenvedett.

Tehén, salátaöntet, börtönfoci - ezek a futballtörténet legbizarrabb sérülései
David Seaman Fotó: CNN


Valamiért az angolok, úgy tűnik vonzzák, a furcsa sérüléseket, ugyanis Dave Beasanttel is csúnyán elbánt a sors, őt egy salátaöntetes üveg tette harcképtelenné. Hiába próbálta meg elkapni, miután kiesett otthon a kezéből, a lábára ejtette, és olyan komoly sérülést szenvedett, hogy 8 hétig nem léphetett pályára. 

Hasonlóan járt Santiago Canizares is: a Real Madrid egykori játékosa borotválkozás után elejtette az aftershave-es üveget, és ahelyett, hogy félrelépett volna a zuhanó üveg elől, megpróbálta lábbal elkapni. Nem sikerült, az üveg eltört, Canizares pedig elvágta a nagy lábujját. Egy ín is megsérült, ami miatt ki kellett hagynia a 2002-es világbajnokságot.

Bryan Robson 90-szeres angol válogatott középpályás úgy szedett össze egy sérülést, hogy megpróbálta lelökni az ágyról alvó csapattársát, Paul Gascogne-t, de az ágykeretet találta el. Robson a mozdulat miatt nem tudta végigjátszani az 1990-es vb-t. 

Alan Wrightot az autója, illetve testmagassága sodorta bajba. A mindössze 163 centis hátvéd – aki az angol bajnokság egyik legalacsonyabb játékosa volt –, vásárolt magának egy Ferrarit, és ahogy el akarta érni a gázpedált, meghúzta magát.

Tehén, salátaöntet, börtönfoci - a legbizarrabb futballsérülések a pályán kívülről
Alan Wright (jobbra) Fotó: Aston Villa FC


David Beckhamnek is volt egy hírhedt sérülése. Mikor még a Manchester United játékosa volt, egyszer keményen összeszólalkozott Sir Alex Fergusonnal. A fáma szerint a skót mester dühében olyan erővel rúgott bele egy földön heverő stoplisba, hogy az pont Beckham arcát talált el. A játékos szemöldöke felszakadt és több öltéssel kellett összevarrni. 

Beckham este szerencsére nem volt súlyos, Paulo Diogóé viszont annál inkább. A svájci középpályás egy gólöröm során felmászott a pályát a lelátótól elválasztó fémkerítésre ünnepeltetni magát. 

Mikor le akart ugrani a jegygyűrűje beleakadt a rácsba, amely leszakította a felső két ujjpercét. És ha ez még nem lett volna elég, még sárga lapot is kapott túlzott gólörömért. 

Carlos Tévez csodálatos pályafutást tudhat maga mögött: háromszor lett angol bajnok, a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligáját nyert, az argentin válogatott mezt 76 alkalommal viselhette, pályája végén pedig hazatért nevelőklubjához, a Boca Juniorshoz. Ekkoriban történt, hogy Tévez meglátogatta börtönben ülő féltestvérét, és a vizit egy pontján úgy gondolta, jó ötlet lenne focizni egyet a rabokkal. Pechjére azonban az egyik mozdulatnál izomszakadást szenvedett, és egy hónapra kidőlt. Mondanunk sem kell, hogy a Bocánál nem fogadták kitörő örömmel a hírt.

Tehén, salátaöntet, börtönfoci - ezek a futballtörténet legbizarrabb sérülései
Carlos Tévez Fotó: Goal.com


A legbizarabb sérülések között akadnak olyanok is, amikor a focista nem egy tárgy, nem egy másik ember, de még csak nem is saját ostobaságuk áldozatrává vált, hanem egy állaté. Darren Bernard 24-szeres walesi válogatott szélsőt a kutyája küldte padlóra, méghozzá elég fura módon, ugyanis a futballista a pudlija vizeletén csúszott el. Térdsérülést szenvedett, ami miatt több mint öt hónapot ki kellett hagynia. Sam Hendersonnak is egy négylábú tett keresztbe: a skót Queen of the South FC kapusát egy tehén gázolta el. Hendersonnak a válla sérült meg az ütközésben, ami elég nehéz helyzetbe hozta a csapatot, mert a Henderson már a második kapusuk volt, aki lesérült. Szerencsére azóta a Henderson is és vélhetően a tehén is jól van.

Nyitókép: Egy biztonsági őr véletlenül lerúgja Alberto Moratát a spanyol-francia Eb-elődöntő után. Fotó: Getty Images

#Sport#foci#bizarr#sérülés#david beckham#carlos tévez#satiago canizares#ma

Címlapról ajánljuk