Sport

Decsi András nem megy el az olimpiára, még Szilágyi Áron edzőjeként sem

rtl.hurtl.hu

2024. július 8. 20:06

Pedig úgy tűnt, hogy Decsi a lemondása ellenére is elkísérheti a vívókat Párizsba.

Hiányzott a vívóválogatott balatonboglári edzőtáborából a múlt héten Decsi András. Az olimpiai felkészülés hajrájában Szilágyi Áron nem korábbi mesterével, hanem az MVSZ által épp a helyére kinevezett új szakági vezetőedzővel, Sárközi Gergellyel iskolázott. A 24.hu most azt írja: Decsi még Szilágyi edzőjeként sem vesz részt a hamarosan kezdődő párizsi játékokon.

Felidézik: miután Decsi lemondott a kardválogatott vezetőedzői posztjáról úgy nyilatkozott, az azért „evidens, hogy együtt folytatjuk az olimpiai felkészülést, és a jövőben is én maradok Áron trénére”. Ehhez képest már nem ő ad neki iskolát és a párizsi játékok hivatalos „long listjéről”, olimpiai nevezőlistájáról is lekerült a neve.

Decsi lemondásáról mi is beszámoltunk: a sportoló 2017 februárja óta vezette a válogatottat, de lemondását azután nyújtotta be, hogy az olimpiai csapat kijelölésekor a szakmai testület nem fogadta el előterjesztését. A testület döntése alapján a kapitány által jelölt Decsi Tamás (aki egyébként a testvére) helyett Rabb Krisztián került a csapatba, amely így Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Rabb Krisztián összeállításban vesz részt az olimpián. 

Decsi András elmondása szerint a csapat sikerei érdekében dolgozott, és nem a testvére szereplése volt a legfontosabb számára, de a szakmai testület döntése miatt bizalomvesztést érzett, ami lemondásához vezetett. A Fókusz riportját az ügyről alább tudják megnézni:

Nyitókép: RTL

#Sport#olimpia#párizs#vívás#decsi andrás#Decsi Tamás#szilágyi áron#lemondás#edző