A cserekirály edző, a nem játszó csapatkapitány és az elérzékenyülő fenegyerek – mérlegen az osztrák fociválogatott

„Nagyon kedvelem az ő focival kapcsolatos elgondolásait, azokat a csapatokat, amiket épít, azt a focit, amit játszat. Úgyhogy én drukkolok a sógoroknak is, hogy minél tovább jussanak” – nyilatkozta az rtl.hu-nak Lisztes Krisztián Ralf Rangnickról, aki korábban Stuttgartban az edzője volt, és aki most az osztrákokat irányítja a foci-Eb-n.

Mégpedig sikerrel. Tulajdonképpen már az siker volt, hogy csapata csak egy öngóllal kapott ki a végső győzelemre is esélyes franciáktól. (Azért viszont nem jár pont.) A lengyelek ellen tulajdonképpen egy playoffmérkőzést vívtak. Mindkét válogatott tisztában volt azzal, hogy aki nyer, jó eséllyel továbbjut, aki veszít, gyakorlatilag kiesett. Végül Ausztria győzött 3-1-re, így reménykedhet a nyolcaddöntőben. Ha van mérkőzés, amin látszódott az edző keze nyoma, ez volt az.

Ralf Rangnick mindig is intenzív letámadásos focit szeretett játszatni, és bár az ilyesmit nem egyszerű sikerrel alkalmazni nemzeti együtteseknél, hiszen nagyon kevés időt tudnak együtt készülni a focisták, az osztrák válogatottnál ezt is megugrotta.

A német edzőre sosem volt jellemző az óvatosság, most sem. Gond nélkül lecserélte gólpasszt is adó balhátvédjét, Mwenét. Bejött? Eléggé: a csereember, Prass is gólpasszt adott.

Igaz, utóbbihoz kellett az is, hogy Arnautovic okosan ne avatkozzon játékba, hanem ellépjen a labda elől. Ha úgy vesszük, ő is egy nyerő csere volt. Mert úgy került be a második mérkőzésre a kezdőbe, hogy a franciák ellen csak a kispadról állt be menet közben – és nem is teljesített különösebben jól. Az ő játszatása is remek döntésnek bizonyult Rangnick részéről. 

Az már csak bónusz volt, hogy a végén éppen Arnautovic döntötte el sikeres büntetőjével a mérkőzést, majd elsírta magát.

A játékos, aki a technikai tudása alapján némi túlzással akármeddig eljuthatott volna, ehhez képest leginkább a botrányaival került be a hírekbe, és ragadt meg aztán a szurkolók emlékezetében. Most már talán ezzel is… Mennyivel szebb. Mint kiderült, személyes okai voltak a sírásnak: a családja elutazott az Eb-re, és az apjával elég csúnyán sikerült összevesznie. Reméljük, most már tényleg szent a béke! Persze más is nyomhatta Arnautovic lelkét. Nem véletlenül nyilatkozta a lefújás után – szintén érzelmektől fűtve:

Persze mindig azt mondják kívülről: ő már túl öreg, nem illik bele Ralf Rangnick letámadásos játékába. De ez nincs így, én még mindig itt vagyok.

Ez egyébként kinyit egy érdekes témát. Miből volt a legnagyobb balhéja Rangnicknak? Abból, hogy a szintén veterán Cristiano Ronaldónak a letámadását kritizálta Manchester United-edzőként. Cserébe Ronaldo a híres botrányinterjújában mindennek elmondta őt. Nyilván 35-38 évesen csatárként már nem kellemes egy ennyire fárasztó taktikában részt venni, de igenis ki lehet jönni Rangnickkal – ezt üzeni Arnautovic esete. Úgyhogy talán Ronaldónak is vannak (akaratbeli) hiányosságai, az egyébként valóban példátlan profizmusa mellett. De ez messzire vezetne, térjünk vissza a „sógorokhoz”!

Az osztrákok úgy győztek a lengyelek ellen, hogy nem számíthattak első számú sztárjukra. David Alaba legutóbb 2023 decemberében játszott, azóta keresztszalag-szakadása távol tartja a pályáktól. Pontosabban, annyira azért mégsem tartja távol. Alaba ugyanis ott van a kispadon. Ő lett a „nem játszó csapatkapitány”! És most valószínűleg ő is boldogságban úszik, még ha a szíve is szakad meg közben.

A szurkolók és a csapat ünneplése nem ismer határokat 

– írta az osztrák Kurier. – Épp a végső sípszóra sütött ki a nap Berlin fölött. Meglehet a nagy álom, a nyolcaddöntő.”

Ehhez a játékosok közül a második gólt szerző Baumgartner annyit tett hozzá: „Ezt az egész nemzet megérdemelte.”

A nyitóképen a gólja után elérzékenyülő Arnautovic. Fotó: Joosep Martinson/UEFA/Getty Images.