Sport

Elhunyt a világbajnok testépítő, akinek a lánya új vesét kért apukájának a Mikulástól

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. december 6. 11:03

Shaun Davis, a Mr. Britain, Mr. Europe, Mr. Universe és Mr. Pro Universe címek büszke birtokosa 2009-ben veseátültetésen esett át.

57 éves korában elhunyt Shaun Davis testépítő, írja a Metro. Shaun Davis pályafutása során szinte az összes fontos bodybuilder-címet elnyerte: volt Mr. UK, Mr. Britain, Mr. Europe, Mr. Universe és Mr. Pro Universe is.

A „Dinoszaurusz” becenévre hallgató Davis veseproblémák miatt kénytelen volt korán befejezni testépítő-karrierjét. Három év várakozás után 2009-ben veseátültetésen esett át, ekkor lett a szervadományozás szószólója, arra biztatva az embereket, hogy jelentkezzenek donornak.


Veseátültetése után Davis a BBC-nek beszélt arról, hogy hosszú várakozása milyen terhet rótt a családjára. Azt mondta, hogy a lánya egyszer levelet is írt a Mikulásnak, vesét kérve az apukájának, de az nem jött meg. Davis azt mondta, hogy a transzplantációja óta nagyon megviseli, hogy milyen sokan vágynak kétségbeesetten a vesére, és vannak olyanok is, akik meghalnak eközben.

Davis 1996-os Mr. Universe címe óta valóságos hős volt szülővárosában, a derbyshire-i Long Eatonban, ahol Richard McRae, a helyi tanács tagja a testépítő halála után úgy emlékezett meg róla, mint aki feltette a kisvárost Anglia térképére.


Nyitókép: gmvbodybuilding.com / NABBA / YouTube

 

#Sport#halál#elhunyt#meghalt#shaun davis#testépítő#bodybuilder#vese#veseátültetés#vesetranszplantáció