Sport

Meghalt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője

rtl.hurtl.hu

2023. május 14. 11:08

A kilencszeres világbajnok Csányi a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya volt és haláláig a csapatot segítette.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 73 éves korában elhunyt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Pályafutása során kilenc világbajnoki aranyérmet szerzett, emellett az FTC színeiben 32 magyar bajnoki elsőséget is begyűjtött, ebből 13 egyéni, 11 páros és 8 csapat arany. A kilenc világbajnoki cím mellett nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát. Öt alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligája elődjének számító világkupát. Tizenhétszer volt az év férfi tekézője.

Magyarországi sportpályafutása után 1989-ben a Bamberg játékosaként tízszeres német bajnok lett. 2000-ben Budapesten, a 20. század ötven legnagyszerűbb magyar sportolóját ünnepelték, ahol többek között a labdarúgó Puskás Ferenccel és Albert Flóriánnal, az ökölvívó Papp Lászlóval és az öttusázó Balczó Andrással együtt köszöntötték, 2015-ben pedig a Nemzetközi Teke Szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett.

Edzőként volt időszaka, amikor a magyar férfi és női szövetségi kapitányi tisztet is betöltötte. Haláláig a férfi nemzeti csapatnál volt, bár betegsége miatt biztosnak tűnt, hogy nem lehet ott a jövő héten kezdődő horvátországi világbajnokságon.

Csányi Béla a XXI. században beszélt a tekéről az RTL-nek:

Nyitókép: RTL.

#Sport#meghalt#Csányi Béla#teke#világbajnok#ferencváros#Nemzetközi Teke Szövetség

Címlapról ajánljuk