Sport

Döbbenetes káosz a Forma-1-en: Biztonsági autó mögött ért véget az Ausztrál Nagydíj

rtl.hurtl.hu

2023. április 2. 11:11

Háromszor is félbeszakították a versenyt. 

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a háromszor is félbeszakított vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben, ahol pályafutása során először diadalmaskodott. A 25 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 37. futamgyőzelme, melynek köszönhetően növelte előnyét a vb-pontverseny élén.

Verstappen mögött a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba, míg a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) harmadik lett.

A rajt után George Russell (Mercedes) már az első kanyarban megelőzte a pole pozícióból startoló Verstappent, aki a kör végére még egy helyet veszített, ugyanis Hamilton szintén lehagyta egy határozott manőverrel. A monacói Charles Leclerc-nek (Ferrari) a harmadik kanyarig tartott a futam, akkor a sóderágyba csúszott és fel kellett adnia a küzdelmet.

Az eset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a harmadik kör végén útjára engedte a mezőnyt.

Néhány körrel később Alexander Albon (Williams) csúszott meg az egyik kanyarban és a gumifalnak csapódott

Így ismét érkezett a Safety Car.

Russellt ekkor az élről a boxba hívta kerékcserére a Mercedes, ez azonban pár perccel később rossz döntésnek bizonyult. A pályára került törmelék miatt ugyanis 

piros zászlóval félbeszakították a futamot, 

így bármelyik autón szabadon lehetett gumit váltani.

A mezőny nagyjából 15 perc után folytathatta a versenyt, mégpedig állórajttal, és ezt követően Hamilton, Verstappen, Alonso volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Verstappen aztán nagyon hamar és könnyedén átvette a vezetést Hamiltontól, majd Russell volt kénytelen feladni a futamot műszaki hiba miatt.

Az izgalmakra egészen a futam végéig kellett várnia a nézőknek, addig nem sok minden történt, viszont

három körrel a leintés előtt újfent piros zászlóval leállították a viadalt.

Erre egy felniről leszakadt és a pályán heverő gumi miatt került sor, így az utolsó két körnek ismét állórajttal vágtak neki a versenyzők.

Az új start után már az első kanyarban és az azt követő egyenesben is történtek ütközések, így 

azonnal ismét piros zászlós félbeszakítás következett

Majd a versenybíróság új rajtot rendelt el. Ennek a sorrendje ugyanaz volt, mint az előzőé, de akik kiestek, azok már nem állhattak fel a rajtrácsra. A mezőny így a biztonsági autó mögött teljesített egy kört, melynek végén leintették a futamot.

Az Ausztrál Nagydíj háromnapos programja során összesen 444 ezer néző látogatott el a melbourne-i Albert Parkba, ez látogatói csúcs a viadal történetében.

Nyitókép:A címvédő kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyeri a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Ausztrál Nagydíjának időmérő edzését az Albert Park versenypályán Melbourne-ben 2023. április 1-jén. – Fotó: MTI/EPA-AAP/Joel Carrett

#Sport#forma-1#ausztrál nagydíj

Címlapról ajánljuk