Az olimpiai sportágak 2,7 milliárd forinttal több állami támogatást kapnak idén
2023. január 20. 8:12
Azt nem tudni, hogy melyik szakszövetséghez mennyi pénz jut.
Idén 14,5 milliárd forint állami támogatást kapnak az olimpiai sportágak szakszövetségei, 2,7 milliárd forinttal többet, mint tavaly – közölte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón, írta a Népszava. Az eddigi 16 kiemelt sportág helyett mostantól már 43 - téli és nyári - ötkarikás sportág kap támogatást.
Schmidt Ádám elmondta, hogy egyik szövetség sem kap kevesebb pénzt, mint tavaly, azt viszont újságírói kérdésre nem árulta el, kinek mennyi jut. A szövetségekre bízzák, hogy megosszák mindezt a nyilvánossággal – írta a Népszava.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közölte, hogy a 2024-es párizsi olimpia miatt az idei a kvótaszerzés szempontjából meghatározó esztendő lesz, de a nehéz a gazdasági helyzet ellenére is tudnak készülni az ötkarikás játékokra.
Nyitókép: Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára az új versenysportfinanszírozási rendszerről tartott sajtótájékoztatón a Puskás Arénában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd