Meghalt a japán óriás, aki még Muhammad Alit is felrúgta

Antonio Inoki 1943. február 20-án jómódú jokohamai családba született. Kandzsi Inokiként látta meg a napvilágot, hat fiú- és négy lánytestvére volt. Apja, Szadzsiro Inoki ismert üzletember és politikus meghalt, amikor Kandzsi még csak ötéves volt. A fiú már hatodikos korában megismerte a harcművészeteket, amikor egyik bátyja karatézni kezdett vele. 

Kandzsi különleges adottságaival már az általános iskolában kitűnt a társai közül, hetedikes korában már 180 centiméter magas volt, felnőtt korára elérte a 190 centis magasságot. A tanárai gyorsan be is rakták a helyi kosárcsapatba, de onnan hamar kilépett, és atletizálni kezdett.

Végül súlylökőként érte el az első komoly sportsikerét, iskolai bajnokságot nyert Jokohamában a saját korosztályában.

A családra a második világháború után nehéz idők köszöntöttek, 1957-ben végül úgy döntöttek, hogy Brazíliába emigrálnak. Kandzsi mellett a nagyapja, az édesanyja és a testvérei is a dél-amerikai országba vándoroltak, hogy új életet kezdjenek. A nagyapja nem sokkal az érkezés után meghalt, így a testvérek egyedül maradtak édesanyjukkal. Inoki Brazíliában is folytatta a sportot, regionális bajnokságot nyert súlylökésben, diszkoszvetésben és végül gerelyhajításban is. Országos bajnokságon is győzni tudott, méghozzá súlylökésben és diszkoszvetésben is. 

17 évesen ismerte meg Kim Sillak koreai származású japán sportolót, aki Rikidózan néven vált híres szumóbirkózóvá – idézi fel a Japan Times. Sillak és Inoki elkezdtek együtt edzeni, később már együtt is tértek vissza Brazíliából Japánba, a JWA nevű szervezethez (Japan Pro Wrestling Alliance), ahol a tehetséges fiatal egy dódzsóban jó nevű harcművészektől tanult.

Rikidózant 1963-ban meggyilkolta egy a jakuzához köthető férfi, Inoki a mestere nélkül pedig már nem találata a helyét többet a dódzsóban, úgy döntött tehát, hogy 1964-ben szerencsét próbál az Egyesült Államokban. Két évig élt az Egyesült Államokban, magába szívta a helyi kultúrát, majd visszatért Japánba, ahol a Tokyo Pro Wrestling nevű pankrátorligában talált új otthonra. 

A nagy termetű, vicces, de meglehetősen atletikus Inoki lett a szervezet legnagyobb sztárja, de a csillogás egy év után véget is ért, miután anyagi gondok miatt csődöt jelentettek 1967-ben.

Balhék

Inoki végül ahhoz a szervezethez tért vissza, ahol elkezdte a karrierjét. A JWA oszolopos tagja lett, végül azonban kirakták a keretből, mert kiderült, hogy át akarta venni a csapat vezetését. Időközben felvette az Antonio művésznevet, és megalapította a New Japan Pro Wrestling (NJPW) egyesületet, ahol az első meccsét az ellen a Karl Gotch ellen vívta, akitől anno nagyon sokat tanult a pályafutása elején. 

1976-tól már ő számított Ázsia legnagyobb pankrátorának, és rengeteg gálán lépett fel. Inokiról arról volt ismert, hogy bár a pankráció alapvetően előre megírt, ha úgy tetszik, megrendezett sportesemény, ő nem szerette tartani magát a szerepéhez.

Ha meccs közben felhúzta magát, akkor felborította cselekményt, és onnantól kezdetét vette az igazi bunyó.

A pakisztáni Akram Pahalwan ellen vívott meccsen a japán óriás azon bőszítette fel magát, hogy az ellenfele megharapta a karját, erre ő egy durva szembökéssel vágott vissza. A nézők azt hitték, hogy ez is a show része, de a ringben ekkor már valódi küzdelem folyt. Inoki végül kettős csuklózárral nyerte meg a viadalt, Pahalwan karja pedig súlyosen megsérült, miután megpróbált kiszabadulni a fogásból. 1977-ben is hasonló balhé tört ki, amikor az erőemelőből lett pankrátor, Antonio Barichievich, ismertebb nevén Nagy Antonio leterítette Inokit. A japán válaszul tenyeresekkel és rúgásokkal ütötte ki az ellenfelét, és még akkor is ütötte a fejét, amikor az már a padlón volt.

1979 júniusában Inoki éles körülmények között, tehát nem pankráció keretein belül feszült össze a három évvel korábban kiütött Akram Pahalwan honfitársával, Zubair Jhara Pahalwannal. Inoki ezúttal rendes meccsen kapott ki, pontosabban az ötödik menetben feladta a küzdelmet. A meccs utóélete érdekes fordulatot vett 35 évvel később: Inoki alighanem tisztelte Zubair Jharát, mivel annak 2014-es halála után bejelentette, hogy gyámsága alá veszi Jhara unokaöccsét, Harun Abidot. 

Inoki pályafutásának második legfontosabb küzdelme az volt, amikor 1995-ben Észak-Koreában bunyósként részt vett egy „a békéért” rendezett fesztiválon. Az eseményen, amelyen majdnem 200 ezer rajongó vett részt, Antonio Inoki mindössze egyetlen meccset nyert meg. Napokkal az esemény előtt Inoki az észak-koreai sajtó kíséretében ellátogatott egykori mestere, Rikidózan sírjához.

Inoki vs. Ali

Inoki a leghíresebb meccsét kétségkívül minden idők legnagyobb bokszolója, Muhammad Ali ellen vívta 1976. június 26-án Tokióban. Inoki és Ali eredetileg nem Japánban mérkőzött volna meg, végül mégis Inoki hazájában került sor az ütközetre. Ali menedzserei és rajongói attól tartottak, hogy a balhés japán nem fogja betartani a játékszabályokat, és piszkos trükköket vet be Ali ellen. A találkozó egyébként azért jött létre, mert Ali élőben látta harcolni Inokit, akinek a küzdeni akarása elkápráztatta. Mivel tudták, hogy Inoki hajlamos semmibe venni a szabályokat, a pontos feltételeket már hónapokkal a meccs előtt kihirdették.

Két nappal a meccs előtt mégis megváltoztatták a szabályokat, az egyik újítás például az volt, hogy Inoki csak akkor indíthatott rúgást, ha közben az egyik térde a földön volt. Utólag kiderült, hogy ez a szabály nagyban befolyásolta a végeredményt.

Ali végül összesen hat tiszta ütést tudott bevinni Inokinak, aki szinte az egész meccs során defenzív volt. Inoki csak alacsony rúgásokkal támadta a bokszlegendát, többször el is találta. A 15 menetes mérkőzés végül döntetlennel zárult. Ali a meccs után sietve, sajtótájékoztatót sem tartva távozott, mint kiderült: Inoki alacsony rúgásai miatt kellemetlen sérülések keletkeztek a lábán. Íme a meccs összefoglalója, amelyből kiderül, hogy Inoki lényegében végig csak a hátán feküdt, és csak néha támadta meg Alit.

Politika, vallás

Apja nyomdokait követve Inoki 1989-ben politikai karrierbe kezdett. 1990-ben Irakba utazott: nem hivatalos egyszemélyes diplomáciai missziót indítva sikeresen tárgyalt Szaddám Huszeinnel japán túszok szabadon bocsátásáról az Öbölháború kitörése előtt. 41 fogságba esett japán közül 36-an távozattak szabadon Inoki közbenjárásának köszönhetően. 1989-től 1995-ig alsóházi képviselő volt, majd 18 éven keresztül nem vállalt politikai szerepet, mivel egy évvel korábban kisebb botrányok alakultak ki körülötte.

2013. június 5-én Inoki bejelentette, hogy visszatér és elindul a Japán Helyreállítási Párt képviselőjeként a választáson. Az egykori sztársportoló végül bejutott a törvényhozás felsőházába, ahol egészen 2019-es visszavonulásáig ült. Emlékezetes eset, hogy 2013 novemberében 30 napra felfüggesztették az országgyűlési munkavégzés alól, mert engedély nélkül utazott Észak-Koreába. Élete során 27 alkalommal járt az észak-koreai diktatúrában, ahol többször is a béke fontosságáról tartott beszédet.

Többször is kritizálta a japán kormányt, mondván, csak akkor tudnának előre lépni a japán-észak-koreai kapcsolatokban, ha kialakulna a két vezetés között valamilyen kommunikáció.

2017 szeptemberében Inoki újra megerősítette álláspontját, miszerint Japánnak több erőfeszítést kellene tennie, hogy együttműködő párbeszédet folytasson Észak-Koreával, miután Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt ki Hokkaidónál. 

1990-ben tért át az síita iszlám hitre, amikor Kerbelába, az iraki síita szent városba zarándokolt. Inoki a Muhammad Huszein iszlám nevet vette fel, de azóta több interjúban is inkább buddhistának vallotta magát.

A japán óriás hosszú és eseménydús élete 2022. október 2-án ért véget, 79 éves korában, Tokióban érte a halál. A beszámolók szerint Inoki transztiretin amiloidózisban szenvedett, ami miatt szervezetben egyes fehérjék rendellenes változatai termelődhetnek. Ezek a kóros fehérjék úgynevezett amiloid szálakká állnak össze, és lerakódhatnak a különböző szervekben és szövetekben, befolyásolva azok normál működését.​​​​

Nyitókép: Bettmann / Getty Images