Sport

Lefejelte exbarátnőjét a Manchester United egykori sztárja

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 8. 21:33

Ryan Giggs nevetségesnek nevezte a vádakat.

A Manchester United és a walesi válogatott korábbi szélsője, Ryan Giggs szándékosan lefejelte a barátnőjét, és a nő húgát is bántalmazta – írja a BBC egy bírósági meghallgatás alapján.

A 48 éves Giggs tagadja, hogy erőszakos lett volna a volt barátnőjével, az egykori játékos azt állítja, hogy nem bántalmazta sem a nőt, sem annak testvérét.

A vád képviselője viszont a bíróságon úgy fogalmazott, Giggs és a 36 éves nő, Kate Greville kapcsolatát erőszakos cselekmények tarkították, és állandó hullámzás jellemezte. „Mr. Giggs magánéletének állandó része volt az ismétlődő fizikai és pszichológiai bántalmazás” – tette hozzá.

Greville szerint Giggst a pályán istenként tisztelték, de a magánéletben sokszor kezelhetetlen volt, és elvesztette az önuralmát.

A vád szerint Giggs 2017 és 2020 között többször is fizikailag és lelkileg is terrorizálta Kate Greville-t. A visszavonult focista 2020. november 1-jén megtámadta a nőt.

A vád azt is felhozta, hogy Giggs többször megcsalta a barátnőjét, akivel több évnyi balhézás után szakított. Egy alkalommal, amikor Greville el akarta hagyni a Giggset, nem engedte ki a szállodából, ahol együtt laktak. A vádirat szerint ekkor történt az is, hogy Giggs elvesztette az önuralmát, és lefejelte a barátnőjét.

Greville felhívta a testvérét, Emmát, akivel szintén összetűzésbe került a focista.

A nő elvette Giggs telefonját, majd összeverekedtek. Emma Greville megpróbálta lerángatni Giggst a testvéréről, de a férfi szándékosan állkapcson könyökölte. Dulakodás közben átkerültek a konyhába. Giggs itt fejelte le a barátnőjét, akinek az arcán zúzódások keletkeztek. Ekkor hívták ki a nők a rendőrséget.

A bizonyítékok között voltak azok az üzenetváltások is, amelyekben mind Giggs, mind Greville agresszíven kommunikált.

A focista ügyvédje szerint úgy kerültek a földre, hogy megbotlottak, Greville pedig ekkor rúgta arcon a férfit. Állítása szerint a fejelés is csak egy kisebb, nem szándékos incidens volt, az erről szóló vádakat nevetségesnek nevezték. 

Ugyancsak mai hír, hogy terhes barátnője bántalmazásával vádolják a Dortmund csatárát, Nino Schulzot – ő szintén ártatlannak vallja magát.

Nyitókép: Christopher Furlong / Getty Images

#Sport#ryan giggs#manchester united#fejelés#barátnő#ex#párkapcsolat

Címlapról ajánljuk