sport

Megszólalt a szarajevói maratont lefutó tízéves Lóci apja, akit kiskorú veszélyeztetéséért feljelentettek

rtl.hurtl.hu

2022. július 31. 21:31

Szerinte a gyerekei maguk miatt szeretnek futni és örülnek, ha nyernek.

Sokáig nem reagált a kritikákra, de most interjút adott a 444-nek Horváth Attila, akit kiskorú veszélyeztetéséért jelentett fel Csontos Imre futóedző, miután tízéves kisfia, Lóci 36 fokban lefutotta a szarajevói maratont.

Az apa azt mondta, kaptak olyan észrevételeket, amelyekkel egyetértenek: ők is tudják, hogy a maraton nem gyerektáv és nem szerencsés nagy melegben futni, de egyszeri kalandról volt szó, aminek nem lesz folytatása. Visszautasította, hogy azért mentek volna Szarajevóba, hogy kijátsszák a korhatárt.

A nyaralásainkat rendszeresen összekötjük valamilyen sportolási lehetőséggel. Keressük a futóversenyeket, amelyeken a gyerekek mindig szívesen vesznek részt

– állította a férfi. Szerinte nem igaz, hogy gyerekeiket a szülőknek való megfelelési kényszer hajtaná, maguk miatt szeretnek futni és örülnek, ha érmet nyernek.

Ha Lócin a fáradtságon kívül bármilyen baj jelét látom a futás alatt, akárhol tartottunk volna, azonnal feladjuk a versenyt

– jelentette ki Horváth Attila. Elárulta: próbálták óvni Lócit attól, hogy megtudja, mi zajlik körülötte, de a gyerek sírva ment haza egy birkózóedzésről, miután csapattársai elmondták neki, hogy feljelentették az apját. Mindkét gyerek pánikba esett, kijelentették, hogy nem akarnak többet futni és edzésre se szeretnének járni, mert félnek.

A férfi azt mondta, hogy bírálói tévednek, amikor azt gondolják, hogy a gyerekeket akkor is kényszerítik a futóversenyeken való részvételre, ha nem is akarnak futni.

Egy futóverseny nevezési díja az egész családnak 40-50 ezer forintba kerül, ezért igen, marhára nem örülök, amikor az egyik gyerek kitalálja, hogy ő mégsem akar futni. De azt mondom neki, hogy nem baj, elmegyünk, és majd apa fut helyetted. Viszont a gyerekeimet ismerő szülőként azért berakom a futócuccát, hátha mégis kedvet kap, és lám, pont ez történik

– mondta Horváth Attila, aki szerint nem miattuk, „hanem az elkényelmesedett, esetleg kallódó kortársaikért kellene a széles közvéleménynek a mostanihoz hasonló vehemenciával aggódnia”.

Illusztráció: eyetoeyePIX / E+ / Getty Images

#sport#futás#maraton#lóci#feljelentés

Címlapról ajánljuk