Sport

Kivonul a Forma-1 is Oroszországból

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. február 25. 12:39

A FIA pénteken bejelentette, hogy Ukrajna megtámadása miatt nem tartják meg az orosz nagydíjat, ami szeptember végén lett volna Szocsiban. 

Egy nappal az után, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel közölte, nem hajlandó Oroszországban versenyezni, és azt követelte, hogy töröljék az orosz futamot, a FIA bejelentette, hogy nem rendezik meg a szeptemberi Orosz Nagydíjat.


A Forma-1-es Orosz Nagydíjat szeptember 23-25 között tartották volna a versenynaptár szerint. A Forma-1 futamokat felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az alábbiakat közölte Twitteren és Facebookon is:

Az FIA Forma-1-es világbajnokság a világ minden országába ellátogat azzal a pozitív elképzeléssel, hogy egyesíti az embereket, összehozza a nemzeteket. Szomorúan és megdöbbenéssel figyeljük az ukrajnai fejleményeket, és reméljük, hogy a jelenlegi helyzet gyorsan és békésen megoldódik.

Csütörtök este a Forma-1, az FIA és a csapatok megvitatták sportágunk helyzetét, és az összes érintett fél véleményét figyelembe véve arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi körülmények között lehetetlen megtartani az Orosz Nagydíjat.

Hasonlóképp döntött pénteken az UEFA is: Oroszország nem rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. Az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága rendkívül ülésén úgy határozott, hogy Szentpétervár helyett Párizsban rendezik a meccset. Az orosz város május 28-án lett volna a finálé házigazdája, azonban az UEFA megfosztotta a rendezési jogtól az Ukrajna ellen indított orosz katonai támadás miatt.

Nyitókép: Yuri Kochetkov - Pool/Getty Images

#Sport#orosz-ukrán háború#forma-1#szocsi#ukrajna#oroszország

Címlapról ajánljuk