Sorozat Klub

Az Odaát szívtiprója megmutatta az ikreit!

rtl.hurtl.hu

2017. január 15. 13:08

Jensen Ackles a nagy macsó a sorozatban, a való életben azonban egy cuki családapa, aki immár három apróságért felel feleségével. Most először megmutatta a legkisebb babákat!

A sorozat pasijai igazán édes családapák, akik azon túl, hogy imádják egymást szívatni és együtt bandázni a forgatásokon kívül is, minden idejüket a családjukkal töltik. És akad errefelé baba bőven, hiszen a főszereplők nem aprózták el az utánpótlásgyártást.

Nemrég azon könnyeztünk, hogy Jared Padalecki – a sorozatban Sam – két kisfia mennyire a papára ütöttek, hiszen ugyanolyan vagányak, mint ő, ráadásul még külsőre is Jared klónjai lettek.

Most viszont a másik vezérhím miatt szorult össze a szívünk, hiszen Jensen végre közzétette az első képet a legkisebb Ackles-ekről: az ikrekről!


Már régóta vártunk egy ilyen képre, hiszen még tavaly nyáron osztott meg egy nagyon aranyos képet a közösségi oldalán, hogy hamarosan újabb babák érkeznek a családjukba. És mivel prezentálta a hírt? Mini cowboy csizmákkal!

Most viszont végre tényleg megleshettük az 5 fősre bővült Ackles családot, hiszen Jensen a világ legcukibb képét osztotta meg Odaát rajongóival:


A képen feleségével, Danneel-lel és nagylányával JJ-vel pózolnak az ikrek mellett! A decemberben érkező ikrek, Zeppelin Bram és Arrow Rhodes igazán szépségesek!

Ha nem szeretnétek lemaradni a srácok kalandjairól, akkor ne feledkezzetek meg róla, hogy péntek éjjelente újra az RTL Klubon követhetitek az Odaátot!

És nem kell félni: ha esetleg lemaradtatok volna, a részeket visszanézhetitek az RTL Moston!

#Sorozat Klub#jensen ackles#odaát#baba#apuka

Címlapról ajánljuk