Duma Jam: egy helyett három, három helyett négy
2015. április 27. 23:00
Bellus Pisti közbenjárásával a Badár-Aranyosi-KAP hármas bevette a Showder Klub színpadát, és egymást – és a közönséget – nem kímélve csaptak egy jó kis humor jamet. Egy fellépő helyett rögtön hármat kaptunk!
Amikor egy Pisti, egy kopasz, egy pösze és egy Badár besétálnak a kocsmába… oké, ez nem az a történet. Pedig lehetne. Sőt, lehet, hogy az is.
Bellus István porondmesterségével ugrottunk bele az újabb Showder hétbe, amely nem hagyhatta szó nélkül a férfiak örök szenvedését: a női vásárlási rituálékat. Egyre több roskadozó csomag, egyre elkeseredettebb férfi-tömeg az ajtók előtt. De mi lenne, ha egyszer a barkács boltokban csapathatnák az urak a vásárlási mániát? Ráadásul több napon keresztül?
A költekezésen túl a lányos – nem tűsarkúban tipegő – apukák sztereotípiái is a felszínre kerültek. Tudjuk: fegyver, csőbomba, gyilkos tekintet és mi egyéb. Hogyan ment régen és mi a helyzet ma? És vajon mi az a jel, ami már az apai elfogadást mutatja?
Bellus távozása után egyre többen lepték el a helyet: először Aranyosi Péter, majd Kovács András Péter és végül Badár Sándor érkezett a színpadra. Nem külön-külön, vagy éppen egymást követve. Egyszerre. Ugyanis tobzódni nem elég egy emberrel. Jöjjön rögtön három, és a Duma Jam.
A hármas először – mily meglepő – alkoholittas és börtön élményeikről emlékeztek meg, kimaradt Szigetes hetekről (!), a Fény nem éppen emlékdús hatásairól, vagy éppen a részegjárás különböző jellemzőiről:
Persze a fesztiválozás nemcsak a fellépésekről vagy éppen a piáról híresek, hanem a közlekedésről is. Eljutni A pontból B-be (nem feltétlenül józanul), autó nélkül, anti-sétáló hangulatban és őrült stoppolási technikákkal:
És akkor a végére egy állandó probléma. Már akinek. Aranyosinak mindenképp. Az okosteló rejtélye, használati buktatói és vezetés közbeni használata (nem-nem szabad!):
A teljes adást megleshetitek az RTL Moston!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem