Reggeli

Húsbavágó: Minden harmadik benzinkutat padlóra küld az új extraprofitadó

rtl.hurtl.hu

2023. november 8. 12:10

Teljesen átszabta egy kormányrendelet a benzinkutakra kirótt extraprofitadót: a legnagyobb bevételű társaságok terhe 2024-től másfél százalékkal csökken, a kisebbeké viszont hússzorosára nő. Bujdos Eszter szerint ezzel 700 kisbenzinkút kerül nehéz helyzetbe, nekik literenként 20 forintos költségemelkedést jelent az új rendelet.

A rendelet szerint 

  • az évi 500 millió és 30 milliárd forint közötti nettó árbevételű töltőállomások jövőre a mostani, 0,15 százalékos sarc hússzorosát fizetik meg extraprofitadóként, 
  • a 30 milliárd és 100 milliárd közötti adóalapúak pedig az eddigi 1 százalék tripláját, 
  • miközben a 100 milliárd forintnál is nagyobb forgalmú kutak terhe éppen hogy csökken, az eddigi 4,5 százalékhoz képest másfél százalékkal. 
  • Egyedül az évi 500 millió forint nettó árbevétel alatti kutak helyzete nem változik, nekik továbbra sem kell különadót fizetniük.

„Egy benzinkút nem életképes, ha 500 millió forint alatti az árbevétele, mivel olyan magas az üzemanyag beszerzési ára” – mondta erről Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu főszerkesztője.

Ez egy kis benzinkútnak 20 forintos költségemelkedést jelent literenként – a szakértő szerint.

Magyarországon kétezer benzinkút van, ebből kb. hétszázat érint hátrányosan az új rendelet. Ezek jellemzően kiskutak, amelyek bár volumenben nem adnak el annyi üzemanyagot, mint a nagy hálózatok, de elérhetőségben, darabszámban fontos szerepet töltenek be a jellemzően a vidéki kistelepüléseken.

A kiskutaknak mindig az volt az előnyük a nagy hálózatokkal szemben, hogy árban próbáltak olcsóbbak lenni, 5-10 forinttal literenként. Ez a versenyelőny most elolvad 

– tette hozzá.

Mindez hogyan befolyásolja, hogy a fogyasztóknak mennyit fizetniük a benzinért jövőre? Kiderül a videóból!

#Reggeli#Videó#Gazdaság#benzin#üzemanyag#Bujdos Eszter#holtankoljak#extraprofitadó

Címlapról ajánljuk