Reggeli

„Szeretek az esélytelennek szurkolni” – Vajtó Lajos megmondta, szerinte ki fog nyerni Istenes Bence és Schobert Norbika meccsén

rtl.hurtl.hu

2023. november 3. 10:11

Vajtó Lajos mint a „Sztárbox szakértője” beszélt a hétvégi esélyekről a Reggeliben. Elárulta, szerinte ki fog nyerni Istenes Bence és Schobert Norbika meccsén, és milyen lesz a nehézsúlyú összecsapás KKevin és Brasch Bence között.

Vajtó Lajos, a Sztárbox szakértője a Reggeliben azt mondta, neki nem a sport az elsődleges most, hanem az emberi kiállás. Szerinte a ringben mindenki nagyon egyedül van, ott már az életükért küzdenek az emberek.

Akik erre vállalkoznak, azoknak több vesztenivalójuk van, mint a bokszolóknak

– mondta. Hiszen egy sportoló életébe kódolva van a vesztes meccs, a Sztárbox versenyzői azonban mindannyian nyerni szeretnének – tette hozzá.

Mint mondta, "hétvégén néztem Nagy Ervin árnyékolását, és szentül meg voltam győződve, hogy Árpa Attila nagy bajban lesz.

Minden mérkőzésen volt olyan parasztlengő, ami miatt egészen más is lehetett volna az eredmény

– fogalmazott a meglepetések és az eredmények kapcsán.  

Éppen ezért óvatosan tippelte meg a vasárnapra várható meccsek eredményét. Ringbe száll Schobert Norbika és Istenes Bence, és már jóval a meccs előtt üzengettek egymásnak. (Istenes Bence nemrég a Fókusznak azt mondta, a második menetben kiütné Schobert Norbikát.)

A szájkarate nem az én műfajom. Szerintem ezzel az ember óriási terhet akaszt a saját nyakába

– mondta Vajtó Lajos.

Azt azonban elismerte, szájkaratéban Bence az erősebb, viszont látta Norbika edzését, így azt gondolja, okozhat némi meglepetést a fiatalabbik versenyző. Ha mindenképp állást kell foglalnia, akkor 

szerinte Norbikának nagyobb esélye van a győzelemre.  

Mit gondol Vajtó KKevin és Brasch Bence meccséről? Kit tart esélyesnek a női meccsen? Kiderül a videóból.

#Reggeli#Videó#istenes bence#Bulvár#Sztárbox#vajtó lajos#esélyek#KKevin#brasch bence#boksz#bunyó#Schobert Norbika

Címlapról ajánljuk