Reggeli

„Igaz, a száját én kentem el” – a monoklis Berki Mazsi üzent Megyeri Csillának

rtl.hurtl.hu

2023. november 3. 8:42

Berki Renáta, azaz Mazsi igazi győztesként érkezett a Reggeli stúdiójába, hiszen vasárnap fölényes győzelmet aratott a Sztárbox első adásában. Bár a szeme alatt még látszik a nyoma a mérkőzésnek, Mazsi elárulta, milyen érzés a ringbe lépni, és elmondta, mit gondol a forduló utáni ellenfeléről, Megyeri Csilláról.

Berki Mazsi a Reggeliben elmondta, legutóbb Bécsből érkeztek hozzá edzeni – ami szerinte nagyon jól is sikerült. Viszont még magán viselni a legutóbbi meccsének nyomait, amin Megyeri Csillával bunyózott.

„Nyáron megszerettem a mokkát, úgy gondoltam, most is szerzek egyet” – mondta nevetve Mazsi a monokliról.

Papp Gergő és Miller Dávid elemezték is a fordulót: szerintük nagy előnye volt Mazsinak, mert kétszer olyan hosszú a karja, mint Csillának, és ezt ki is tudta használni.

Fontos, hogy az adottságokat ki is tudjuk használni. A harmadik és negyedik negyedben sikerült is

– emelte ki.

A műsorvezetők persze amellett, hogy megkérdezték, milyen érzés a ringben lenni vagy a meccs előtt várni a gongot, azt is szerették volna tudni, volt-e olyan kapott ütés, ami emlékezetes marad Mazsinak.

Volt egy csapott, amit bekaptam a szemem alá


– mutatott a monoklira.

Az egyik hátrányom, hogy nem védekezem. Ez a karatés múltam


– magyarázta.

Vajon hogyan tudja megállni Mazsi, hogy ez a karatés múlt „ne vegye át az irányítást”, és ne akarjon rúgásokat is megindítani a ringben? Előny vagy hátrány, hogy komoly versenyzői múltja? Honnan jön Mazsi bevonulózenéje? Mit gondol most korábbi ellenfeléről, Megyeri Csilláról? Kiderül a fenti videóra kattintva.

 

#Reggeli#Videó#Bulvár#Sztárbox#Berki Renáta#mazsi#boksz#monokli#megyeri csilla

Címlapról ajánljuk