Reggeli

„Ő az egyetlen, aki nem degradált le másokat” – elárulták a volt villalakók, hogy kinek szurkolnak

rtl.hurtl.hu

2023. február 28. 11:13

Kevesebb mint egy hét múlva kiderül, hogy ki nyeri a Való Világ idei évadát.

A Való Világ hétvégi kiesői, Márió és Ákos, valamint szintén a cél előtt nem sokkal kiesett Dani volt a Reggeli vendége. Kiderült, Ákoson kívül mindkét versenyzőt megviselte, hogy nem térhetett vissza a villába.

„Kellett két hét, amíg rendbe tettem magamban a dolgokat” – jegyezte meg Dani.

Ákos a „hisztijének” tulajdonítja a kiesését, de hármuk közül szerinte ő dolgozta fel a leggyorsabban, hogy nem mehetett vissza a villába. 

Amint kiestem, én ezt el is engedtem

– mondta.

Saját céljain is túlteljesített, hiszen azt akarta, hogy legalább február 15-égi bent maradjon a villában, és ez sikerült is. 

A hármas párbaj másik kiesőjét viszont nagyon megviselte, hogy nem maradhatott bent. 

Még most sem tudatosult bennem. Az elmúlt két napban szerintem hat órát aludtam, folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hol mit rontottam el 

– mesélte Márió, akinek az ágyában most már nem Lissza, hanem csak a kiskutyája fekszik.

„Ez az érzés tényleg más, mint eddig bármi más, megtaláltam azt a nőt, akit több éve keresek” – foglalta össze kapcsolatukat, és szerinte nem a bezártság miatt alakultak ki benne érzések a lány iránt. 

Dani is szót ejtett arról, ami közte és Melina között történt. Azt mondta, le szeretne majd ülni vele négyszemközt, hogy megbeszéljék, ami történt, de azt túlzás lenne kijelenteni, hogy most is dúlnának benne az érzelmek, jegyezte meg.

A videóból az is kiderül, hogy a fiúk szerint ki érdemli meg a győzelmet, és Ákos szerint ki az az egyetlen villalakó, aki „eddig még nem degradált le másokat”.

#Reggeli#Videó#Bulvár#való világ#vv ákos#vv márió#vv dani

Címlapról ajánljuk