Peter Srámek reagált: Nem szeretnék Zámbó Jimmy lenni, hogyan is tudnék?
2023. január 18. 11:30
Hatalmas siker volt A Király sorozatban elhangzott Zámbó Jimmy dalok feldolgozása Peter Srámek előadásában, mégis vannak, akiknek nem nyerte el a tetszését.
Srámek nem tagadja, hogy a Zámbó család fedezte fel őt, a mai napig nagyon hálás nekik ezért. A családról mindig szeretettel és tisztelettel beszélt, mindenkivel jó viszonyt ápolt. Ezért nem érti miért támadják őt. Zámbó Krisztián haragszik rá, Srámek szerint a jó viszonyuk addig tartott, amíg nem volt ennyire sikeres.
Az a véleményük, hogy én elfelejtettem, hogy honnan jöttem
– fogalmazott.
Az énekes szerint a család azt hiheti, hogy ő Jimmy helyébe akar lépni, de ez nincs így. Szerinte Jimmyből csak egy van, volt és ő Srámek Peter. Ettől még Jimmy-dalokat énekelni fog, mert a közönsége elvárja tőle.
Nem tehetek róla, hogy bennem valamilyen szinten hallják Zámbó Jimmyt
– mondta.
Rajongása nem a médiának szól, hanem a mai napig szeretett Jimmynek.
A család szerint ő Jimmy nélkül nem lenne sehol, Srámek azonban azt mondja: a tehetségét istentől kapta, és azzal, hogy azt használja, nem bánt senkit. Eddig három lemeze jelent meg, a Király filmzenáit tartalmazó album a negyedik. A Jimmy-dalok mellett Korda Gyuri számokat is énekel és persze vannak saját szerzeményei is.
Karácsonykor másfél órát beszéltek telefonon Krisztiánnal, hogy tisztázzák a viszonyukat, ami úgy tűnt sikerült, de két héttel később Krisztián újra beleállt Srámekbe a kommentelők előtt.
Az előadó február 19-én a szlovákiai Komáromban ad koncertet, ahol a sorozat számait is elénekli majd. Kivetítőn Jimmy is ott lesz a koncerten, ilyen módon duettet is énekelnek.
A beszélgetésben az is szóba került, hogy Jimmy autójának Srámek a tizedik tulajdonosa, Zámbó Krisztián mégis úgy tekint a járműre, mintha az ő öröksége lenne. Két napja belementek, de Peter Srámek megnyugtatta a műsorvezetőket: az autó javítható és neki sem lett baja. A támadásokkal nem foglalkozik, a Zámbó családnak minden jót kíván.