Reggeli

„Annak, hogy szeleburdi vagyok, van magyarázata!” – Nagy Alex ADHD-vel diagnosztizálta magát

rtl.hurtl.hu

2022. október 26. 9:40

Az Édes otthon műsorvezetője, Nagy Alex úgy érzi, megváltozott az élete, amióta ADHD-vel diagnosztizálta magát. Alex még vár a hivatalos orvosi papírokra, de már több tesztet is kitöltött, és a diagnózis mára teljesen megváltoztatta az életét, felülírta gyermekkorát, és mint mondta, végre normálisnak látja magát a saját kategóriájában.

Az ADHD (attention deficit or/and hyperactivity disorder), azaz figyelemhiányos hiperaktivitás egyik gyerekkori jele lehet, ha például a diák nem tud megülni a fenekén a tanórán. Az ADHD felnőttkorban is megnehezítheti a mindennapokat, erre nagyon jó példa Nagy Alex, aki először posztokból és videókból ismerte fel magán a tüneteket.

Alex szerint az ADHD-ja például abban is megnyilvánul, hogy csak nagy nyomás alatt tud teljesíteni. Például képes napokon át halogatni a teregetést, de ha vendégek jönnek hozzá, akkor képes egyszerre megcsinálni az összes házi munkát, még a kertet is rendbe teszi.

Tudom, hogy túl sok vagyok, de nem tudom leállítani magam, mint egy ilyen becsokizott kisgyerek lefekvés előtt 

– mondta a Reggeliben Alex. Tudja magáról, hogy sokszor túlpörög, szeleburdi és figyelemzavaros, de úgy érzi, többé már nincs szégyellnivalója, hiszen az ADHD-sok között ez teljesen természetesnek számít, így azóta ő is normálisnak látja magát.

 

#Reggeli#Videó#nagy alex#Bulvár#ADHD#Édes Otthon