Reggeli

Szakértő: A szülész orvosoknak nem éri meg ügyeletet vállalni közfinanszírozott kórházban

rtl.hurtl.hu

2022. október 24. 8:44

A Híradó számolt be arról, hogy tíz szülésznő beadta a felmondását a Szent Imre kórház szülészeti osztályán, majd később a Népszava írta meg, hogy a szakdolgozók fele beadta a felmondását. Szigorított szülészeti szabályok, hálapénz eltörlése, bérekkel való elégedetlenség. Hogy milyen okok állhatnak az ügy mögött, arról Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdásszal fogunk beszélgetni.

Az állam az egészségügyből, ugyanúgy, ahogy a közoktatásból egyre inkább kivonul és egyre kevesebbet költ. Eddig úgy nézett ki, hogy a kórházak fix pénzt kaptak egy évben a szülések után. A Szent Imre kórházban 2019-hez képest 400-zal emelkedett meg azoknak a kismamáknak a száma, akik ott akartak szülni, ezért viszont nem kapott több pénzt az intézmény. Ha pedig veszteséges a kórháznak, akkor az igazgatónak nem érdeke, hogy ott szüljenek a kismamák.

A kórházakon kívül, fontos szereplők az orvosok, akik közül sokan hálapénzt kaptak és fogadtak el a szülések levezetésénél, ez nagyon jövedelmezőnek bizonyult. De mióta büntetik a paraszolvenciát nem keresnek annyit a fizetésükkel, ezért többen a szülések helyett a terhesség menedzselésével szeretnék megkeresni a „kiesett” összeget – mondja Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász. Így a terhesség végén az orvos felajánlja a kismamának, hogyha nem akar az éppen ügyeletes orvosnál szülni a kórházban, akkor menjen hozzá magánklinikára, ami nagyságrendileg 1 millió forintba kerül.

Következő probléma, hogy az orvosok fizetését megemelték, de a szülésznőkét nem. A kórházban állandóan működik egy komplett csapat, aminek a tagja egy szülészorvos, szülésznő, egy bába és egy aneszteziológus. A szülésre felkészítő szülésznő azonban alapvetően nem része ennek, és novembertől már csak akkor lehet bent a szülésnél, ha be van osztva az ügyeletes csapatba. 

A szülészeknek viszont nem éri meg ügyeletet vállalni közfinanszírozott kórházban – mondja Rékassy Balázs, ezért mennek el inkább magánklinikára. Ezért fog csökkeni a számuk.

#Reggeli#Videó#Rékassy Balázs#szent imre kórház#szülészet#felmondás

Címlapról ajánljuk