Reggeli

Muri Enikő: Minden megszépült ennyi idő távlatából

rtl.hurtl.hu

2022. október 17. 10:52

Muri Enikőről és Tóth Szabolcsról a Nyerő Párosig azt sem tudta az ország hogy egy pár, most pedig az egyik leginkább embertpróbálóbb vetélkedőnek lettek a harmadik helyezettjei. Azt is elmesélték, miért adták fel a játékot, és milyen volt visszanézni a műsort. 

Muri Enikő és Tóth Szabi úgy vágott bele a Nyerő Párosba, hogy a top 3-ig vigyék a játékot. Ez sikerült is nekik, az utolsó feladatot egy banális, de annál komolyabb probléma miatt adták fel.

Gyerekkoromban nagyon sokszor felszúrták a fülemet, itt pedig belefolyt a hideg víz. Amikor a szél is erősebb lett, az nem volt annyira vicces

– idézte fel a finálét Enikő, aki azt is elárulta, sem a testi épségét, sem a két nappal később esedékes koncertjüket nem akarta kockáztatni. Ezt Szabi is így gondolja, bár azóta is emlegeti szerelmének, hogy „számára lett volna még abban másfél óra”.

Szabi és Enikő a Nyerő Páros minden pillanatát élvezték és nem vittek magukkal rossz emlékeket.

Minden megszépült ennyi idő távlatából. Senkire sem haragszunk

– tették hozzá.

A műsor visszanézése közben sem érték őket meglepetések, minden pár azt mondta el az interjúszobában, amit amúgy is tudtak.

Szabi, ahogy betette a lábát a villába, rögtön felmérte az erőviszonyokat, azt találgatta, hogy, kinek hol lehet a gyenge pontja. Azt mondja, ilyen szempontból komolyan vette a játékot és a villában zajló társasjátékot is, közben mégis arra törekedett, hogy élvezni tudja az egészet. 

Számított rá, hogy megosztóak lesznek, és azzal is együtt tud élni, ha valaki a magabiztossága miatt nagyképűnek tartja.

Van bennünk rafkó, látszik, hogy tekergetjük a szálakat. Ettől lesz élvezetes a játék

– mondta.

Azt ugyan el akarták kerülni, hogy a műsorban összevesszenek, de több mint tíz nap után végül kijött belőlük a feszültség. Enikő azt mesélte, a való életben is olaszos párként élik az életüket, szoktak hangosan veszekedni, de legalább semmit sem söpörnek a szőnyeg alá.

 

#Reggeli#Videó#Bulvár#tóth szabolcs#Nyerő Páros#muri enikő

Címlapról ajánljuk