Reggeli

„Úgy nézek ki, mint a haslövött partizán” – egy rossz mozdulat után Détár Enikőéknek idő előtt kellet távozniuk a Nyerő Párosból

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 20. 9:37

Hétfőn este indult el a Nyerő Páros, de egy váratlan fordulat miatt már az első napon távoznia kellett a játékból Détár Enikőnek és párjának, Kiss Péternek.

Péter köldöksérve miatt kényszerültek a Nyerő Páros feladására, ami elég rosszul érintette őket. Détár Enikő párja a Reggeliben azt mesélte, annyira súlyos volt a helyzet, hogy meg is kellett műteni. Egy tizenötször tizenöt centis hálót ültettek a hasába.

Úgy nézek ki, mint a haslövött partizán

– viccelődött a műsorban.

Már korábban is tudtak Péter egészségügyi problémájáról, de nem gondolták volna, hogy ekkora baj lehet belőle. Szerencsétlenségükre pont a Nyerő Párosban, egy rossz mozdulat miatt kezdett el nagyon fájni Péter sérve. A stábautó vitte be a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba, ahol az is felmerült, hogy rögtön meg kell műteni.

Ekkor hittel el Enikő, hogy tényleg nagy a baj, nem az a 37,2-re a férfi már papot hív dolog 

– mesélte Péter.

Végül csak pár nappal később történt meg a beavatkozás.

A Reggeliben azt mesélték, szomorúak voltak, hogy ilyen hamar távozniuk kellett, hiszen tudatosan készültek a megmérettetésekre: Péter 15 kilót dobott le, hogy jobban bírja a fizikai feladatokat.  

Színészként megszokod, hogy van sikerélményed és kudarcod is, és folyamatosan kapsz nemeket 

– mondta Détár Enikő, aki szerint az ilyesmihez hozzá lehet edződni , de úgy gondolja, párjának nehezebb volt megemészteni a történteket, amit Péter meg is erősített.

#Reggeli#Videó#Nyerő Páros#détár enikő#kiss péter#köldöksérv#kórház#műtét#feladás

Címlapról ajánljuk