Reggeli

Sáfrány Emese: Altatásban fogják sokkolni Inti szívét

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 9. 11:18

Inti kórházba került, ahol kiderült, hogy komoly probléma van a szívével.

A zenész Emese unszolására ment el orvoshoz, és milyen jól tette: a vizsgálat során kiderült, hogy szíve olyan rossz állapotban van, hogy azonnali orvosi ellátásra szorul.

Így került már több mint egy hete a Honvédkórházba, ahol jelenleg is kezelik. Mint kiderült, gyermekkori szívbetegsége újult ki. Emese a Reggeliben azt mesélte, meg kellett katéterezni Inti szívét, ami „még mindig nem ver normális ritmusban”, ezért altatásban sokkolni fogják, hogy úgymond újraindítsák azt. Ha minden jól megy, jövőhét második felében hazaengedik a kórházból, de három hónap múlva megint lesz egy komolyabb beavatkozása.

Nem ez az egyetlen dolog, amit Emesének köszönhet a zenész.

Mikor megismerkedtünk, megkérdezte, hogy zavar-e engem, hogy dohányzik.


Emese erre azt válaszolta, hogy nem, de nem szereti a cigaretta szagát. Ennek hatására Inti egyik pillanatról a másikra letette a cigit.

Azt mondta, hogy jó, akkor leszokok, és másnap letette. Azóta sem gyújtott rá egyszer sem 

– mesélte.

Ez azonban még nem minden, mióta egy párt alkotnak, Inti Emese hatására egészségesebben is táplálkozik, amire szüksége is lesz egészségügyi problémái miatt.

Nem olyan régen alkotnak egy párt, de a légtornász azt mondta, amiben csak tudja, segíti kedvesét, és biztos benne, hogy Inti is megtenné ezt érte.

Támogatom mindenben. Amikor tudok, megyek, főzök neki


– de hozzátette, hogy nyilván nem így képzelte el a kapcsolatuk elejét.

Emese szerint hiába friss a kapcsolatuk, nagyon sok időt töltöttek együtt, hármasban is kisfiával, akivel nagyon jól bánik. Inti betegségét leszámítva teljes a családi idill, olyannyira, hogy kisfia apukája, Ádám és új párja is jól kijönnek egymással. 

#Reggeli#Videó

Címlapról ajánljuk