Reggeli

Béres Anett: Azt éreztem, hogy szeretnék meghalni

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 23. 9:55

VV Anett néhány napja a Fókusznak adott exkluzív interjút arról, hogy mi is történt vele az ayahuasca teaszeánszon, most pedig a Reggeliben mesélt a tragikus események részleteiről.

Béres Anett a Reggeliben mesélte el, hogy lelki problémák miatt döntött úgy, hogy részt vesz a teaszeánszon. A szertartással generációs ismétlődéseket szeretett volna megállítani, mert azt érezte, hogy a családjában generációról generációra megismétlődnek olyan események, amiket ő már nem szeretne átélni.

Ez nem drogos buli volt

– mondta Anett. Utólag már tudja, hogy rossz döntést hozott, mert egy olyan hölgy tartotta a szeánszot, aki állítása szerint „egy kókler volt”, és a történtek után azt is megtudta, hogy legalább egy háromhetes felkészülésnek kellett volna megelőznie a szertartást.

Sajnos nagyon rossz helyre kerültem. Magyarországon sehova sem szabadott volna menni…

– ismerte el az egykori valóságshow-szereplő, akinek majdnem az életébe került ez az este.

Anett aztán az ayahuasca elfogyasztása utáni történtekről is mesélt. A tea hatása elhúzódva fejtette ki nála a hatását, amitől a nőt, aki a szeánszot tartotta sátánnak hitte.

Azt éreztem, hogy nekem innen menekülnöm kell

– mondta, majd emlékei szerint felmászott egy magas kilátóra, ahonnan vélhetően leesett, bár erre a momentumra nem emlékszik. A zuhanás utáni földreérkezés során eltört a lába, a sarokcsontja és a csigolyacsontja is, az orvosok szerint 1 mm-en múlt, hogy nem lett nagyobb baja.

24 órát töltöttem el törött csontokkal, egy egész napot és egy éjszakát. Azt éreztem, hogy kész, nem szeretnék tovább élni. Azt éreztem, hogy szeretnék meghalni

– mesélte Anett, aki miután hallotta, hogy egy autó van a közelben, torkaszakadtából kiabálni kezdett. Végül az autóban ülő három férfi mentette meg az életét, nekik köszönheti, hogy túlélte a történteket. Bár a rendőrség nem adhat ki információt arról, hogy kik voltak a megmentői, ő a fejébe vette, hogy felkeresi őket, mert szeretné személyesen megköszönni nekik, amit érte tettek.

A Béres Anettel készült korábbi Fókusz-interjút teljes terjedelmében megnézheti az alábbi videóban.

#Reggeli#béres anett#vv anett#ayahuasca#teaszeánsz#Videó

Címlapról ajánljuk