Tartalmak

10:23
ReggeliDonald Trump egy tweetje elég volt ahhoz, hogy kriptokrízist idézzen elő
2025. október 15. 15:38

Donald Trump egy tweetje elég volt ahhoz, hogy kriptokrízist idézzen elő

Pénteken döbbenetes esemény rázta meg a kriptopiacot: 15 perc alatt 20 milliárd dollár tűnt el, miközben a Bitcoin ára 20 ezer dollárt zuhant. A lavinát Donald Trump Kínával kapcsolatos tweetje indította el, és a tragikus következmények között ott van az ukrán kripto-befektető, Konstantin Galish halála. Sulcz Gábor, a makeitcount.hu alapítója és kriptoszakértő hangsúlyozza, hogy a kriptóval érdemes hosszútávban gondolkodni, és akár már kis összeggel – például 5 ezer forinttal – is biztonságosan kipróbálhatjuk, hogyan működik a világ.
11:23
ReggeliGáspár Evelin besokkalt a rosszindulatú kommentektől, de új erőre kapott a következő meccsre
2025. október 14. 13:42

Gáspár Evelin besokkalt a rosszindulatú kommentektől, de új erőre kapott a következő meccsre

A Sztárbox harmadik évadának legutóbbi adása elképesztő izgalmakat hozott: a ringben Gáspár Evelin és Bernáth Odett fej-fej mellett küzdött, végül Evelin diadalmaskodott, és közelebb került a bajnoki övhöz. Evelin elárulta, hogy az elején ő sem hitt a győzelemben, a sok negatív kommenttől besokalt, és elege van abból, hogy teljesítményét és külsejét folyamatosan kritizálják. A harc napján a hívő családban felnőtt lányt apukája, Gáspár Győző misével támogatta.
7:05
ReggeliÁtsuhanó babák: perinatális gyász világnapja emlékezéssel és gyógyulással
2025. október 14. 13:41

Átsuhanó babák: perinatális gyász világnapja emlékezéssel és gyógyulással

Október 15-én, a perinatális gyász világnapján ismét összegyűlnek azok a családok, akik elveszítették gyermeküket, hogy emlékezzenek és gyógyuljanak. Az „Átsuhanó babák” eseménysorozat idén már hatodik alkalommal segíti a veszteség feldolgozását: emlékpadot avatnak, kiállítást nyitnak, és többnapos programmal várják az érintetteket. Sevcsik M. Anna, az Élet.Érzés Egyesület alapítója és nyolcgyermekes anya elmondta, hogy bár 3 átsuhanó babája mindig a szívében lesz, van élet a veszteség után is, és a gyászfolyamaton át lehet jutni.
7:05
ReggeliKarnics Kriszti életmódot váltott, már nincs szüksége hamis magabiztosságra
2025. október 14. 13:41

Karnics Kriszti életmódot váltott, már nincs szüksége hamis magabiztosságra

Karnics Kriszti tetoválóművész életmódot váltott: az egészség, a biztonság és a kedvesség váltak a mindennapjai alapjaivá. Már egy éve nem iszik alkoholt, és úgy döntött, legalább még egy évig tartja magát ehhez – elmondása szerint lelassult, jobban tud a jelenben létezni, és elkezdte magát valóban látni. A szórakozásai során sem keres külső bátorítást, a hamis magabiztosságra nincs szüksége. Az ingatlanos pálya kipróbálása után egy véletlen út során fedezett fel egy kalapboltot, ahol most megtanulhatja a kalapkészítés művészetét, új szenvedélyt találva magának.
7:22
ReggeliTóth Nikolettet balettművész a Highlights of Hungary jelöltje lett
2025. október 14. 13:41

Tóth Nikolettet balettművész a Highlights of Hungary jelöltje lett

A 2022-es Jókai utcai házomlás örökre megváltoztatta Tóth Nikolett balettművész életét: a tragikus baleset után deréktól lefelé lebénult. Mégis visszatért abba a közegbe, ahol mindig otthon érezte magát – ma már az Operettszínház balettmestereként dolgozik. Bár egy újabb műtét vár rá, Nikolett kitart, és hisz abban, hogy a mozgás és a színház ereje gyógyít. A sérelemdíj kilátástalan, miután a kivitelező cég felszámolás alá került, de most új reményt adhat számára, hogy jelölték a Highlights of Hungary közönségdíjra. Ez nemcsak erkölcsi elismerés, hanem a külföldi terápia megvalósításához is fontos segítség lenne számára.
6:41
ReggeliMiért érinti kétszer annyi nőt a depresszió, mint férfit?
2025. október 14. 13:39

Miért érinti kétszer annyi nőt a depresszió, mint férfit?

Sok nő tapasztalja azt az állapotot, amikor látszólag minden rendben van, mégis nehéz örülni az élet apró dolgainak. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint ez nem véletlen: a világon kétszer annyi nő szenved depressziótól, mint férfi. A hajlam hátterében biológiai okok – például a hormonális változások, a menstruációs ciklus vagy a gyermekágyi időszak – is állhatnak, de a társadalmi elvárások is hatalmas terhet rónak a nőkre. „Legyen szép, anya, dolgozó nő, és közben maradjon nő” – sorolja a szakértő, aki szerint ez a krónikus stressz az egyik legnagyobb kockázati tényező a depresszió kialakulásában.
6:28
ReggeliNem mindegy, milyen vitamint szedsz: mást igényel a férfi és a női szervezet
2025. október 14. 13:39

Nem mindegy, milyen vitamint szedsz: mást igényel a férfi és a női szervezet

A férfiak és nők szervezete másként működik, ezért nem mindegy, ki milyen vitaminokat és ásványi anyagokat pótol. Míg a nőknek kifejezetten fontos a magas antioxidáns-bevitel, addig a férfiaknál ez akár problémákat is okozhat – mondja Dusa Fanny klinikai dietetikus. A szakértő szerint a megfelelő tápanyagbevitel hiánya fáradékonysághoz, stresszhez, izomgyengeséghez vagy akár termékenységi gondokhoz vezethet. A magnézium, a szelén és a cink mindkét nem számára nélkülözhetetlen, de a Q10-et például 35 éves kor felett a férfiaknak is érdemes szedniük.
8:59
ReggeliGáza: a gyűlöletben felnőtt generáció új konfliktust hozhat
2025. október 14. 13:38

Gáza: a gyűlöletben felnőtt generáció új konfliktust hozhat

A gázai konfliktus 2023. október 7-én új fejezetéhez érkezett, amikor a Hamász nagyszabású támadást indított Izrael ellen, több mint ezer ember halálát és több ezer sérülést okozva. Válaszul az izraeli hadsereg offenzívát indított, amelynek következtében tízezrek vesztették életüket, és Gáza szinte teljesen elpusztult. Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő szerint a mintegy 600 ezer fős, Budapestnél kisebb területű Gázát teljesen újra kellene építeni: nincs oktatás, egészségügy vagy közbiztonság, és egy generáció nőtt fel mindkét oldalon a gyűlöletben. Bár a Hamász rettenetesen meggyengült, a szakértő szerint „sokkal valószínűbb, hogy tíz év múlva, mire felnő ez a traumákkal teli generáció, újra lesz valami borzasztó konfliktus”. Tegnap mind a 20 életben maradt izraeli túszt, köztük egy izraeli–magyar kettős állampolgárt is visszaadták, és Székely Róbert élő jelentése szerint az emberekben hatalmas a remény, hogy a béke kitart.
10:38
ReggeliWolf Kati az Árulókat visszanézve is gyomorgörcsöt kap a Kerekasztalnál
2025. október 14. 13:36

Wolf Kati az Árulókat visszanézve is gyomorgörcsöt kap a Kerekasztalnál

Az Árulók legutóbbi epizódjában drámai fordulatok történtek: a gyilkosok Kiss Lászlót, vagy ahogy a játékosok ismerték, „Tudós Lacit” ölték meg, miközben Wolf Katit, aki ártatlan volt, szavazták ki. Laci korábban másodszorra is sikeresen lecsapott egy gyilkosra, és egész éjjel a vádbeszédén dolgozott, hogy az Ártatlanoknak bizonyítsa: a kutyás szakember valójában Gyilkos. A játék hatása mélyen érintette Lacit, aki szerint az Árulók élménye annyira magával ragadta, hogy a valóság és a fikció határai összemosódtak, és még napokig a műsor hatása alatt volt.
6:48
ReggeliDiane Keaton anyja vezetéknevét használta művésznévként
2025. október 14. 13:35

Diane Keaton anyja vezetéknevét használta művésznévként

Hollywood egy ikonikus női alakjától, Diane Keatontól búcsúzik a világ. A színésznő nemcsak a vásznon vált legendává, hanem stílusikonként és a női önazonosság szimbólumaként is maradandót alkotott. Pályafutása a színpadon indult, a Hair és a Játszd újra, Sam! darabokban játszott, majd az Annie Hall hozta meg számára a nemzetközi hírnevet. Réz András filmesztéta szerint Keaton mindig a saját útját járta, nem az elvárásoknak vagy a kényszernek engedett. Művészneve is személyes választás volt: apja vezetéknevétől eltérve anyja nevét vette fel.
2:34
ReggeliLassan ideje levelet írni a Jézuskának
2025. október 14. 13:34

Lassan ideje levelet írni a Jézuskának

Peller Mariann és Szondi Vanda vidám hangulatban köszöntötték a nézőket október 14-én reggel. Szóba került, milyen gyorsan repül az idő – olyannyira, hogy Vanda gyermeke már arra emlékeztette anyukáját, ideje levelet írni a Jézuskának. A műsorvezetők szerint észre sem vesszük, és máris itt a karácsony. Addig is érdemes követni a Reggeli TikTok csatornáját, ahol nap mint nap varázslatos, színes videók várnak.
8:16
Reggeli„Vérrel-verejtékkel típusú játékos vagyok” – Vadon Jani mesél az RTL új stratégiai realityjéről
2025. október 14. 13:33

„Vérrel-verejtékkel típusú játékos vagyok” – Vadon Jani mesél az RTL új stratégiai realityjéről

Most vasárnap startol az RTL új stratégiai realityje, a Pandora - A szelence átka, melyet Hevér Gábor vezet majd. A műsorban 16 híresség, köztük Ullmann Mónika, Király Linda, Gáspár Laci, Vadon Jani és Kabát Peti mérik össze logikai és ügyességi képességeiket, miközben akár 50 millió forintos főnyereményre hajtanak. Ma Vadon Jani mesélt a Reggeliben az élményeiről: Máltán forgattak, ami a történelem iránt rajongó Janinak igazi jutalomjáték volt. A résztvevők mindegyike más típusú játékos, Hevér Gábor szerint Jani „vérrel-verejtékkel” stílusú versenyző.
9:25
ReggeliSylvester Stallone AI segítségével fiatalodna a Rambo előzményfilmhez
2025. október 13. 12:21

Sylvester Stallone AI segítségével fiatalodna a Rambo előzményfilmhez

Sylvester Stallone 79 évesen is visszatérne a Rambo-sorozathoz, de most nem a fizikai edzéstől, hanem a mesterséges intelligenciától várja, hogy fiatalnak tűnjön a filmben. Dudás Viktor filmszakértő szerint ez nem példa nélküli a filmiparban. Felvetődik viszont a kérdés: meddig tarthat a digitális fiatalítás, és vajon 10 év múlva tele lesznek a filmek AI karakterekkel? A beszélgetés a technológia térnyeréséről és a filmipar jövőjéről szól.
8:07
ReggeliMészáros Nóra az Árulókban: utolsó nap jött rá a játék lényegére
2025. október 13. 12:20

Mészáros Nóra az Árulókban: utolsó nap jött rá a játék lényegére

Az Árulók csütörtöki epizódjában Mészáros Nóra műsorvezető távozott a kastélyból. Elmesélte, hogy egy idő után már azt sem tudta, milyen nap van, és teljesen elveszett a tájékozódási pontja. Nóra szerint a játékban mindenki a valódi arcát mutatja, ő is saját magát adta. Az utolsó nap jött rá igazán a játék lényegére, és nagyon megszerette a társait, akikről nehéz volt feltételezni, hogy hazudnak. Hozzátette, hogy a szópárbajok és a feszültség sokkal intenzívebbek élőben, mint ahogy a képernyőn látszanak.
8:07
ReggeliMiskolci Nemzeti Színház: öt bemutató után jön Az arany ember táncjáték formájában
2025. október 13. 12:18

Miskolci Nemzeti Színház: öt bemutató után jön Az arany ember táncjáték formájában

A miskolci színház társulata október közepére már öt új bemutatón van túl, és ezen a héten érkezik a következő. Béres Attila színházigazgató, aki 11 éve vezeti az ország első kőszínházát, elmesélte, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 202 éve áll a város főutcáján, és fontos szerepet játszik abban, hogy Miskolc levetkőzze a ráaggatott előítéleteket. A repertoárban vígjáték (Oscar), klasszikus (Csetepaté Chioggiában), gyerekelőadás (Puncspancs), dráma (Leenane szépe) és operett (Sybill) is szerepel. A legújabb bemutató, Az arany ember, különleges vállalás: Jókai regényét mozgásszínházi eszközökkel, táncjáték formájában állítják színpadra, a cél pedig a történet érzelmi mélységeinek fizikai megjelenítése.
8:32
ReggeliMehringer Marci új dala az összetartásról és kormánykritikáról szól
2025. október 13. 12:18

Mehringer Marci új dala az összetartásról és kormánykritikáról szól

„Nem nyílnak a völgyben a kerti virágok…” – Petőfit idézi Mehringer Marci legújabb, szeptember végén című dala, amely erősen kormánykritikus hangvételű. A klipben Dietz Gusztáv, Füsti Molnár Éva és Puzsér Róbert is szerepel, és az Inotai hőerőműtől egy szocreál pesti lakásig, Volga autótól AI-elemekig izgalmas helyszíneken forgatták. Marci szerint a dal üzenete egyszerű: összetartás, egymás segítése a politikai különbségek helyett. Az Akváriumban november 27-én teltházas koncerttel indul a turné, így másnap, 28-án is fellépnek.
4:02
ReggeliLEGO Masters 2.: az idei LEGO Masters tele van technikai kihívásokkal
2025. október 13. 12:17

LEGO Masters 2.: az idei LEGO Masters tele van technikai kihívásokkal

Végre visszatért a LEGO Masters: péntektől Miller Dávid vezetésével kezdődött az RTL-en a második évad. Dóczy Balázs, a 27 hivatalos LEGO építőmester egyike, elárulta, hogy az idei évad tele lesz technikai kihívásokkal, és ő maga is úgy érezte, mintha versenyző lenne. A zsűritag szerint „olyan nincs, amit ne lehet megcsinálni legóból”, így izgalmas építményekre számíthatunk. A nyertes csapat pedig 10 millió forinttal távozik majd.
9:27
ReggeliMegyeri Szabolcs tippekkel: így ültessünk nagyméretű gyümölcsfát a kertbe
2025. október 13. 12:17

Megyeri Szabolcs tippekkel: így ültessünk nagyméretű gyümölcsfát a kertbe

Egy nagy lombú gyümölcsfa egyszerre lehet a kert dísze és hasznos kincse: árnyékot ad, gyümölcsöt terem, és akár már rövid időn belül élvezhetjük az előnyeit. Megyeri Szabolcs kertészmérnök elárulja, miért érdemes faiskolából nagyméretű fát vásárolni, miben különböznek a kisebb csemetéktől, és hogyan kell őket helyesen gondozni. A videóban elmondja az ültetőgödör előkészítését, és tippeket ad arra is, hogyan öntözzük a frissen ültetett fákat télen. Minden apró részlet számít, ha egészséges, termékeny fát szeretnénk a kertünkbe.
9:52
ReggeliGörög Zita: minden apróság számít a gyermekvédelemben
2025. október 13. 12:16

Görög Zita: minden apróság számít a gyermekvédelemben

Görög Zita nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is kiáll a gyermekek védelméért: gyűjtéseket szervez, családokat támogat, és a közbeszédben is fenntartja a témát. Nemrég a karateedző által bántalmazott kisfiú és édesanyja számára indított akcióval hívta fel a figyelmet a problémára. Háromgyermekes édesanyaként arról is beszélt, hogyan neveli gyermekeit félelem nélkül, mégis felkészítve az élet kihívásaira. Emellett új fejezetet nyitott a karrierjében: résztulajdonossá vált egy 30 éves magyar cégben, amit kiemelkedő lehetőségnek tart.
5:58
ReggeliBarátság a válás után: Nagyváradi Nelli nyíltan mesél
2025. október 13. 12:16

Barátság a válás után: Nagyváradi Nelli nyíltan mesél

Nagyváradi Nelli és férje a válás mellett döntöttek, de nem úgy, ahogy a filmekben látjuk: még ma is barátok, és nyíltan beszélnek egymással. A Covid alatt túl hamar költöztek össze, a szenvedély hiánya és a túl korai döntések vezettek a szakításhoz – mégis békésen, zökkenőmentesen zajlik minden. Nelli most új fejezetet nyit az életében: épp önéletrajzi könyvén dolgozik, amit a kiadóval közösen egy regénnyel ötvöz, a manifesztáció témájában.
9:11
ReggeliKeleti Arthur: Az észak-koreai hackerek 675 milliárd forintnyi kriptót loptak idén
2025. október 13. 12:14

Keleti Arthur: Az észak-koreai hackerek 675 milliárd forintnyi kriptót loptak idén

Rekordösszegű kriptolopás van az észak-koreai hackerek számláján: már több mint 675 milliárd forintnyi digitális pénzt tüntettek el idén. Keleti Arthur, kibertitok-jövőkutató szerint ezek a támadók ugyan nyomokat hagynak, de villámgyorsan tisztára mossák a zsákmányt – eddig 300 millió dollárt már sikerült is eltüntetniük. A hackercsoportok mesterséges intelligenciával gyártott hamis ID-kártyákkal, kamu LinkedIn álláshirdetésekkel és kifinomult, úgynevezett „zero day” támadásokkal dolgoznak. A cél pedig nem csupán a pénz: a diktatúra fegyverprogramjának és túlélésének finanszírozása.
7:29
ReggeliAz agyunk nem tesz különbséget ember és háziállat elvesztése között
2025. október 13. 12:14

Az agyunk nem tesz különbséget ember és háziállat elvesztése között

Barabás Évi könnyek között, de őszintén mesélt arról, milyen volt elveszítenie Hugót, a 16 évig hű társát. A téma kapcsán Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus segít megérteni, miért fáj annyira egy háziállat elvesztése – hiszen az agyunk nem tesz különbséget ember és állat között, ha kötődésről van szó. A szakértő szerint a kutyák és macskák érzelmi tükröt tartanak elénk, és pont ezért olyan nehéz elengedni őket. A beszélgetés rávilágít arra is, miért nem kell szégyellni a gyászt, ha négylábú szerettünket veszítjük el.
4:04
ReggeliDiane Keaton örökségéről beszélt Peller Mariann és Szujó Zoltán
2025. október 13. 12:14

Diane Keaton örökségéről beszélt Peller Mariann és Szujó Zoltán

Hollywood egyik legkülönlegesebb ikonja távozott: Diane Keaton 79 évesen hunyt el, ám emléke örökre velünk marad. A legendás Annie Hall sztárjáról Peller Mariann és Szujó Zoltán is meghatottan, mégis derűsen emlékeztek meg, hiszen Keaton élete maga volt a szabadság és az önazonosság diadala. A beszélgetésben az is kiderült, milyen különleges érzés a két műsorvezetőnek újra együtt dolgozni 15 év után – mintha csak a sors rendezte volna meg újra a közös „forgatást”.
9:23
ReggeliSchóbert Lara megható ajándékot kapott édesanyjától születésnapjára
2025. október 10. 14:09

Schóbert Lara megható ajándékot kapott édesanyjától születésnapjára

A Sztárbox legutóbbi adásában Schóbert Lara ismét bizonyította, hogy nemcsak kitartó, de elképesztően elszánt versenyző is – megvédte bajnoki övét Dárdai Blanka ellen. A fiatal bajnok elárulta, idén nehezebb volt a regenerálódás, és nagyobb nyomást is érzett. Október 6-án ünnepelte 22. születésnapját: szülei megható ajándékkal lepték meg, Réka 22 évig viselt karóráját adta tovább neki, amelyet egyszer majd Lara is a lányának ad. Ráadásul novemberben édesanyjával kettesben utaznak Dubajba pihenni.
4:55
ReggeliKabát Peti újra versenybe száll – jön a Pandora, az RTL új stratégiai realityje
2025. október 10. 14:09

Kabát Peti újra versenybe száll – jön a Pandora, az RTL új stratégiai realityje

Október 20-án indul az RTL legújabb stratégiai realityje, a Pandora – A szelence átka, amely a görög mítoszok világába repíti a nézőket és 16 hírességet – köztük Kabát Petit is. A látványos ügyességi, logikai és stratégiai kihívásokkal teli játékban csak az maradhat talpon, aki jól épít szövetségeket és okosan taktikázik. Kabát Peti elárulta: minden pillanatát élvezte a versenynek, de a bizalom és az árulás határán lavírozni nem volt könnyű.
8:20
ReggeliNehezebb motiválni a gyerekeket, mint valaha – így látja Kovácsovics Fruzsi a mai gyerekeket
2025. október 10. 14:09

Nehezebb motiválni a gyerekeket, mint valaha – így látja Kovácsovics Fruzsi a mai gyerekeket

Kovácsovics Fruzsi márciustól június végéig újra óvónőként dolgozott, és 7 év után döbbenten tapasztalta a változásokat: nehezebb motiválni a gyerekeket, sok a figyelemzavar, a kütyük pedig szerinte a 21. század legmérgezőbb dolgai. Eközben a zenei élet sem áll meg: készülnek a vasárnapi etyeki koncertre, majd október végén érkezik az Űrhajós leszek című daluk újragondolt változatához készült klip is.
6:41
ReggeliDaganatok megelőzése: miért fontos a szűrés és a tudatos életmód?
2025. október 10. 14:08

Daganatok megelőzése: miért fontos a szűrés és a tudatos életmód?

A WHO szerint a daganatos megbetegedések akár 40 százaléka megelőzhető lenne, mégis sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már baj van. Dr. Mosolygó Éva, állandó egészségrovatunk szakértője elmondja, miért fontos a rendszeres szűrés, és hogyan tehetünk magunkért a mindennapokban. Időben felfedezve a mellrák gyógyítható és túlélhető, ám a szűrővizsgálatok elhanyagolása sok tragédiához vezet. Egyes daganatfélék, például a vastagbélrák, családi halmozódást is mutathat, ezért a prevenció kulcsfontosságú.
7:32
ReggeliKrizsó Szilvi búcsúzott az Árulókban – az őszinteség nem mindig nyerő stratégia
2025. október 10. 14:08

Krizsó Szilvi búcsúzott az Árulókban – az őszinteség nem mindig nyerő stratégia

A bizalom lehet a legerősebb fegyver is – legalábbis az Árulók legutóbbi epizódjában, ahol Krizsó Szilvi búcsúzott a játéktól. Bár első alkalommal megérezte az egyik árulót, a többiek elbizonytalanították, és rájött, hogy az őszinteség nem mindig kifizetődő stratégia. „Produkáltam a szürke 51. árnyalatát” – mondta Szilvi, aki végül kivárásra játszott, megfigyelt, de így is kiesett.
10:22
ReggeliHajas László és fia, Dávid a Reggeliben
2025. október 10. 14:08

Hajas László és fia, Dávid a Reggeliben

A fodrászvilág ikonja, Hajas László, és fia, Dávid a Reggeli vendégei voltak, ahol apa-fia kapcsolatukról beszélgettek. Hajas László nem akart beszélni saját apjáról, de elmondta, mindent megpróbált megadni gyermekeinek, amit neki nem adatott meg. Judittal lassan 27 éve alkotnak párt, és együtt nevelték előző házasságuk gyermekeit, Orsolyát és Biankát, valamint közös fiukat, Dávidot. A család gyakran ünnepel és nyaral együtt: idén például Görögországban töltöttek élménydús napokat. Dávid nem a fodrász szakmát viszi tovább, de menedzsment tanulmányai révén később az üzleti oldalt fogja vinni az édesapja szalonjaiban.
8:29
ReggeliKrasznahorkai László Nobel-díjas – a magyar irodalom különleges mestere
2025. október 10. 14:07

Krasznahorkai László Nobel-díjas – a magyar irodalom különleges mestere

23 év után újra magyar író nyerte el az irodalmi Nobel-díjat: Krasznahorkai László. Már első regényével, az 1985-ös Sátántangó-val hatalmas sikert aratott, és azóta is különleges, apokaliptikus világokat tár az olvasók elé. Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója szerint Krasznahorkai bemutatja az elesettek életét, és azt, hogyan keresik a boldogságot. Stílusa egyedi: hosszú, légzésnyi ritmusú mondatai magukkal ragadják az olvasót, és a legnehezebb helyzetekben rejlő csodákat is feltárják.
4:41
Reggeli„Én fogom elhagyni győztesen a mérkőzést” – Lencse László az ifjabb Schobert Norbi elleni Sztárbox csatáról
2025. október 10. 14:07

„Én fogom elhagyni győztesen a mérkőzést” – Lencse László az ifjabb Schobert Norbi elleni Sztárbox csatáról

Lencse László, a labdarúgóként ismert sportoló, első Sztárbox mérkőzésén magabiztosan aratott győzelmet Ördög Tibor Csipa ellen. Most vasárnap új kihívás vár rá: az ifjabb Schobert Norbi lesz az ellenfele a szuperdöntő kapujában. Lencse szerint a box teljesen más világ, mint a futball, hiszen a szorítóban egyedül kell helytállni, és nincs olyan edzés, ami pontosan visszaadja a mérkőzés izgalmát. Reméli, hogy egy jó mérkőzést fognak játszani vasárnap és nem sérül meg senki.
5:05
ReggeliOlvassunk magyar szerzőket – így buzdított Szondi Vanda a Reggeliben
2025. október 10. 14:07

Olvassunk magyar szerzőket – így buzdított Szondi Vanda a Reggeliben

Szondi Vanda épp a napokban készült belevetni magát Krasznahorkai László Sátántangó című művébe, amikor kiderült: a Kossuth-díjas író megkapta az irodalmi Nobel-díjat! Peller Mariann szerint, Vandának látnoki képességei vannak, he nem is ez történt, a pillanat szinte sorsszerűnek tűnt. Mariann és Vanda arról beszélgettek, milyen gazdag a magyar kortárs irodalom, és miért érdemes újra könyvet ragadni – hiszen mindenki megtalálhatja a saját kedvenc szerzőjét.
2:11
ReggeliTesti adottságok az élsportban: áldás vagy átok a versenyzők számára?
2025. október 9. 14:50

Testi adottságok az élsportban: áldás vagy átok a versenyzők számára?

Az élsportban a testi adottságok sokszor előnyt vagy éppen hátrányt jelenthetnek a versenyzők számára. A francia teniszezőnő, Océane Dodin például mellnagyobbításon esett át, de szerinte ez egyáltalán nem zavarja a pályán. Más sportágban viszont a test bizony tréfát is űzhet a sportolóval: a francia rúdugró, Anthony Ammirati az olimpián éppen a péniszével ütötte le a lécet, így érvénytelen kísérlete lett.
8:51
ReggeliBarabás Évi őszintén a Kutyahősökről és kutyája, Hugó elvesztéséről
2025. október 9. 14:49

Barabás Évi őszintén a Kutyahősökről és kutyája, Hugó elvesztéséről

Barabás Évi hű társa, Hugó 16 éven át volt mellette, ám az állatok világnapján már nem érhette meg a születésnapját. Évi a Fókuszban őszintén beszélt a gyászról és arról, hogyan dolgozta fel kutyája elvesztését, ami sok embernek adott erőt. Évi akkor döntötte el, hogy könyvet ír a terápiás és segítőkutyákról, amikor Hugóval együtt járt kutyasuliba, és először találkozott ezekkel a különleges négylábúakkal. A Kutyahősök című könyv kisokos formában intézetekben segít majd, kiadásban nem jelenik meg.
9:38
ReggeliBergendytől a musicalekig: Janza Kata különleges arénashow-val zárja az évet
2025. október 9. 14:48

Bergendytől a musicalekig: Janza Kata különleges arénashow-val zárja az évet

Janza Kata december végén különleges arénashow-val zárja az évet, ahol ikonikus szerepei kelnek életre grandiózus formában. A musicalek mellett Bergendy-dalok és Disney-slágerek is felcsendülnek majd, így a közönség együtt énekelhet a színpadon, hogy valóban azt érezze: hazaérkezett. A Bergendy-lányok huszon év után ismét egy színpadon, igazi nosztalgiahangulat várja a rajongókat. Még mindig játszák, a Menopauza című darabot, ami már a 400. előadásnál tart, és Kata szerint receptre kellene felírni minden nőnek. Október 25-én pedig bemutatják, Peller Károly Amerikai komédiáját, ahol Simon Kornél lesz a partnere.
9:18
ReggeliStílusosan az őszbe – Somogyvári Edit gardróbtanácsai
2025. október 9. 14:48

Stílusosan az őszbe – Somogyvári Edit gardróbtanácsai

Az ősz beköszöntével sokan tanácstalanul állnak a gardrób előtt reggelente, pedig néhány jól kombinálható alapdarabbal minden könnyebb lehet. Somogyvári Edit, a Reggeli állandó stylistja elárulta, hogyan érdemes felépíteni az őszi ruhatárunkat úgy, hogy ne okozzon fejfájást az öltözködés. A rétegek és a színek most is kulcsszerepet kapnak – csak mert ősz van, még nem kell lemondanunk a vidám árnyalatokról! Egy farmer, fehér ing, bőrdzseki vagy ballonkabát igazi jolly joker, Papp Gergő pedig rögtön kapott is egy stílusos darabot a Reggeliben.
4:06
ReggeliSétálni lehet a Balaton medrében – az őszi esők hozhatnak megoldást
2025. október 9. 14:46

Sétálni lehet a Balaton medrében – az őszi esők hozhatnak megoldást

Az utóbbi hetekben a Balaton vízszintje több helyen drasztikusan lecsökkent, és a part mentén száraz föld terül el. Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója a helyszínről jelentkezett, és elmondta: az őszi esők remélhetőleg megoldást hoznak, a mostani helyzet főleg a hajósoknak okoz gondot. Mivel a Balaton sekélyvízű, ökológiai rendszere érzékenyebb, ezért fokozottan kell rá vigyázni. A kérdés most az, hogy a vízszintcsökkenés milyen hatással lehet a tó jövőjére és a turizmusra.
6:22
ReggeliMurphy, Kókusz és Kuglóf: terápiás kutyák, akik szavak nélkül gyógyítanak
2025. október 9. 14:46

Murphy, Kókusz és Kuglóf: terápiás kutyák, akik szavak nélkül gyógyítanak

Néha egy négylábú társ többet ad, mint ezer szó – és a TámUgatók Terápiás és Segítőkutyás Alapítvány terápiás kutyái ezt nap mint nap bizonyítják. Erről Tóth-Mizser Lilla, habilitációs kutyakiképző és Wendl Adrienn, terápiás kutyavezető beszéltek a Reggeliben. Murphy, Kókusz és Kuglóf pedig demonstrálták, milyen a terápiás kutya „munkában”. Kókusz demenciával élő idősekkel dolgozik, Kuglóf pedig egy gyermekklinika sürgősségi osztályán. A kutyák kétéves, szigorú képzésen vesznek részt, ahol a stabil idegrendszer a legfontosabb. Óvodákban, iskolákban és pszichiátriai intézményekben is segítenek, és azt bizonyítják, hogy a terápiás kutyát nem a fajta, hanem az egyedi képességei határozzák meg.
12:58
ReggeliZacher Gábor 65 éves: a toxikológus a nyugdíjkorhatár után is a sürgősségin dolgozik
2025. október 9. 14:46

Zacher Gábor 65 éves: a toxikológus a nyugdíjkorhatár után is a sürgősségin dolgozik

Zacher Gábor, az ország toxikológusa 65 éves lett, és a Reggeliben elmondta, hiába érte el a nyugdíjkorhatárt életében legfeljebb annyi változás lesz, hogy ingyen utazhat a tömegközlekedésen és olcsóbban mehet múzeumba. A munka viszont nem áll meg: továbbra is sürgősségi osztályon, a mentőszolgálatnál, igazságügyi szakértőként, oktatásokon és előadásokon dolgozik. Arról is beszélt, hogy a magyar lakosság fizikailag és mentálisan is a „béka feneke alatt van”: a statisztikák siralmasak, a fiatalok fele szorong, a drogfogyasztás pedig változik, a nyugtatók pedig a második helyen állnak, ami sokat elárul az ország állapotáról. Szűkszavúan ugyan, de azt is elárulta, hogy hamarosan megjelenik legújabb könyve, a 3.0, amely az elmúlt 42 évet és a mentőszolgálat mindennapjait dolgozza fel.
7:54
ReggeliTrill Beatrix: „Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy nem bíznak benned” – így élte meg az Árulók kiesését
2025. október 9. 14:45

Trill Beatrix: „Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy nem bíznak benned” – így élte meg az Árulók kiesését

„Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy a társaid nem bíznak benned” – vallotta be Trill Beatrix, az Árulók keddi kiesője. A színésznőt játékostársai szavazták ki a kastélyból, miután túl közvetlennek találták Hajdú Péterrel és megvádolták azzal, hogy Ács Fruzsinát nevezte meg gyilkosként. Bea úgy ment be a műsorba, hogy önmagát akarja adni – és ezt tartotta is egészen az utolsó pillanatig. Szakmájában a Loupe színház társulatának tagjaként új fejezetet kezd, és azt mondja: megnyugvást ad neki, hogy újra egy csapatban lehet, ahol bíznak benne.
5:38
ReggeliKreatív káromkodások Peller Annától – így vezess le feszültséget csúnya szavak nélkül!
2025. október 9. 14:44

Kreatív káromkodások Peller Annától – így vezess le feszültséget csúnya szavak nélkül!

A káromkodásnak igenis van pszichológiai haszna – hiszen segít levezetni a feszültséget –, mégis a társadalom inkább a kulturált beszédet részesíti előnyben. Pedig nem muszáj csúnyán beszélni ahhoz, hogy kiengedjük a gőzt! Peller Anna a Reggeliben gyűjtött össze néhány kreatív, de teljesen ártatlan káromkodást, Papp Gergő legnagyobb örömére. Irgum-burgum, kutyafitty, vagy épp A katica rúgja meg! A többiért nézd meg a videót.
4:26
ReggeliHenri Gonzo és a Papírsárkányok a 60–70-es évek magyar zenei undergroundját élesztik fel
2025. október 8. 12:21

Henri Gonzo és a Papírsárkányok a 60–70-es évek magyar zenei undergroundját élesztik fel

Henri Gonzo és a Papírsárkányok október 9-én mutatják be második lemezüket az A38 hajón. Henri elmondta, hogy igyekeznek olyan hangszerelést és szövegi világot alkotni, amely igényes és valódi értéket képvisel – például igazi hangszeren játszanak. A dalok irodalom-közeliek, magyar nyelvűek, de nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi irodalomból is merítenek inspirációt.
11:01
ReggeliLegózik, műsort vezet, boxol és producerkedik – Miller Dávid elképesztő tempót diktál
2025. október 8. 12:20

Legózik, műsort vezet, boxol és producerkedik – Miller Dávid elképesztő tempót diktál

Miller Dávid igazán sűrű hónapok elé néz: október 10-én indul a LEGO Masters, szombatonként az X-Faktor műsorvezetőjeként látható, vasárnap pedig a Sztárbox-ban küzd – legutóbb technikai KO-val győzött. Dávid elismeri, hogy a sok dicséret és támogatás nagyon hízelgő, de szerény marad, és inkább az edzésen, a fejlődésén van a fókusz. November 6-án Lil Frakkal együtt vezeti a Klipszemlét, jövőre év elején pedig moziba kerül az általa is jegyzett, független film, a D*CKS, amelyet mindössze 15 nap alatt forgattak.
6:03
ReggeliVarázslat a Reggeliben: Danny Blue Lil Frakk, Papp Gergő és Tihanyi Peti gondolataiban olvasott
2025. október 8. 12:20

Varázslat a Reggeliben: Danny Blue Lil Frakk, Papp Gergő és Tihanyi Peti gondolataiban olvasott

Megrázó történetek, sokkoló felfedezések és titkok tárulnak fel Danny Blue mentalista show-jában, a Titok esten. A kéthetente, exkluzív előadás Las Vegas-i stílusban fut itthon, lehetőséget adva a mélyebb gondolatolvasásra és személyes sorsok feltárására. Danny ma reggel a Reggeli stúdiójában is megmutatta képességeit: Lil Frakk, Papp Gergő és Tihanyi Peti gondolataiban olvasva.
5:28
ReggeliSokkoló statisztika: már a 7 évesek is találkozhatnak pornóval
2025. október 8. 12:19

Sokkoló statisztika: már a 7 évesek is találkozhatnak pornóval

Egyre fiatalabb korban találkoznak a gyerekek pornográf tartalmakkal – akár már 7-10 évesen is. Ez pedig komoly lelki hatással lehet rájuk, hasonlóval, mint a szexuális bántalmazás. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint a felnőttfilmekben nincsenek érzelmek vagy valódi kapcsolódás, csupán „egocentrikus akrobatika”, ami torz képet ad a szexualitásról. A serdülőkor különösen érzékeny időszak, ilyenkor minden benyomás mélyen beég az idegrendszerbe – ezért is kulcsfontosságú a gyerekek védelme és a megfelelő szűrőprogramok használata.
10:12
ReggeliLil Frakk: Most nem a legvidámabb dalaim jönnek, de ez kellett
2025. október 8. 12:19

Lil Frakk: Most nem a legvidámabb dalaim jönnek, de ez kellett

Lil Frakk őszinte, mély érzelmekkel teli időszakon van túl – ennek lenyomata legújabb dala, a Melegítő, amely szeptemberben jelent meg. A lassú, szívszorító pop-rap dal a gyógyulás és az önismeret új fejezetét nyitja meg számára. Frakk nem titkolja: ez most nem a legvidámabb korszaka, de a zenében végre ki tudja adni magából mindazt, amit eddig elfojtott. Közben elindította YouTube-műsorát, a Sávlekötő Backstage-et is, amelyben zenésztársaihoz viszi közelebb a közönséget – egészen a backstage-ből, sőt néha a kedvenc hamburgerezőjükből.
9:28
ReggeliBernáth Odett legyőzte Kocsis Alexandrát – következő ellenfele Gáspár Evelin
2025. október 8. 12:17

Bernáth Odett legyőzte Kocsis Alexandrát – következő ellenfele Gáspár Evelin

Bernáth Odett vasárnap legyőzte Kocsis Alexandrát a Sztráboxban, ezzel sikeresen megtette az első lépést a szuperdöntő felé. Az első meccs azonban nem volt könnyű: félve a találatoktól, élete legrosszabb hat percére készült, és az edzésen a kesztyűzés sem ment simán. Szerencsére a kondíciójára támaszkodva uralta a helyzetet, így rácáfolt a kritikusokra, akik szerint egy testépítő csak súlyokat emelget. Most vasárnap Gáspár Evelin lesz az ellenfele, aki 17 centivel magasabb nála, de Odett bízik benne, hogy a felkészülés meghozza számára a győzelmet.
10:20
ReggeliBrutális kutyatámadás Pécelen – a hatóságok keresik az állatok gazdáját
2025. október 8. 12:17

Brutális kutyatámadás Pécelen – a hatóságok keresik az állatok gazdáját

Pécelen brutális kutyatámadás rázta meg a helyieket: egy 15–16 egyedből álló kóbor falka támadt emberekre, míg a helyszínre érkező vadász végül hat állatot kilőtt. A kilőtt kutyák mind chip nélküli, beteg szukák voltak, a szabályzat szerint azonban a falka közvetlen fenyegetést jelentett. Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője szerint a vadász ezzel segítséget nyújtott, hiszen nem feladata kutyára lőni. Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője szerint az állatokat valószínűleg autóval hozták a helyszínre, ők is keresik, hogy honnan.