3:09Reggeli2020. május 11. 8:58Lakatos Márk a Balatontól jelentkezett be, de nem azért, mert nyaralA Reggeli műsorvezetőjét most nem a karanténban értük utol, hanem egy csodás balatonparti házban.
11:31Reggeli2020. május 11. 8:57A milliárdos Cápa magánéletéről osztott meg titkokatKövetkező vendégünk egy igazi cápa, aki ráadásul túl van már az idei első befektetésén. Vendégünk a Cápák között egyik befektetője, Balogh Levente – hiszen ne felejtsék ma este ismét Cápák között az RTL Klubon! Az üzletembert arról is kérdeztük, mit gondol a koronavírus okozta globális változásokról.
8:25Reggeli2020. május 11. 8:47Az apukákat is felkarolta karantén idejére egy Facebook csoportEz a mostani időszak minden szülő számára kihívásokkal teli, lehet már az adott térségben nincs kijárási korlátozás, de lekötni a gyereket akkor sem egyszerű feladat – ezen próbál segíteni a muti mit játszotok nyilvános Facebook csoport, amit az Apaépítő csapata hívott életre, mint egy ötletbankot a szülőknek.
8:22Reggeli2020. május 11. 8:38Így érinti a youtubereket a koronavírus okozta bezártságA legtöbb szakmában a mostani koronavírus járvánnyal kéz a kézben járó világválság súlyos károkat okozott, elég csak a reggelt indító repülős témánkra gondolni. De mi a helyzet az influenszerekkel és a youtuberekkel?
8:20Reggeli2020. május 11. 8:33Hamarosan lemezt ad ki a Made in Karantén győztes házaspárjaA Kamilka & Pesti Sikk zenekar - azaz a Lőrincz-Kiss házaspár - közösen írta meg a karantén női himnuszát, a SZUPERNŐ-t, és házi videóklipet is forgatott hozzá, ami ráadásul 1 millió forintot ért nekik a Made In Karanténban!
7:44Reggeli2020. május 11. 8:27Ez a szín lesz a trend 2020-banVan remény, hogy lassan visszakapjuk a régi életünket és akkor nem árt tudni, milyen színekben érdemes újra emberek közé menni! Jöjjön egy kis vidámság és jöjjön egy kis szín és stílusszakértelem!
5:47Reggeli2020. május 11. 8:18Már a budapesti csapvízben is van műanyag?Sok a mikroműanyag-részecske a Dunában, és kimutatható a budapesti csapvízben is – állapította meg a Greenpeace legújabb vizsgálata. A korábbi felmérések az ásványvizek mikroműanyag-szennyezettségét is kimutatták. A mostani eredményekkel még egyértelműbbé vált: ki kell vezetni az egyszer használatos műanyagokat és helyettük a többször használatos termékeket és a betétdíjas rendszereket kell visszahozni.
19:59Reggeli2020. május 11. 8:04Mennyi idő még, mire újra nyugodt szívvel repülőre ülhetünk?Jó reggelt mindenkinek, az elmúlt években nagyon sokat repültünk, talán lehet többet is a kelletnél? De mi lesz velünk 2020-ban, már ami a repülést illeti? Itt volt velünk Pető György, pilóta akitől megtudtuk.
5:57Reggeli2020. május 8. 9:40Peller Mariann szerint az is tanulni fog valamit a karanténból, aki semmiben nem hiszA Reggeli műsorvezetőjének semmi ideje nem volt hátradőlni a karantén alatt, de ezt annyira nem bánja.
6:19Reggeli2020. május 8. 9:31Bátyai Éva ajándéknak érezte a karantén miatt kapott szabadidőtA színésznő újra forgat a Barátok köztben, de előtte otthon töltött több hetet a gyerekeivel.
5:22Reggeli2020. május 8. 9:25Már a mindig mosolygós Sántáéknál is kezd elszakadni a cérnaSánta Laci és Juliska nagyon jól viselte a bezártságot, feltalálták magukat otthon, de most kezd nekik is elég lenni a monotóniából.
3:48Reggeli2020. május 8. 9:00Nem kell elmaradnia a szerenádnak, ByeAlex segít a végzősöknek!Az idei végzős évfolyamnak nem volt könnyű dolga, sok bizonytalanság után a héten végül megírták az érettségit. Azonban az utolsó év legszebb emlékei, a ballagás és a szerenád elmaradtak. Legalábbis eddig, ugyanis most egy felhívást intéztek a diákok felé, aminek a győztese ByeAlexszel szerenádozhat digitális formában. A Telekom marketing kommunikációs szakértője Baross-Buzási Eszter mesélt a részletekről.
10:06Reggeli2020. május 8. 8:57Sütő Enikő átlendült lelki mélypontján és elmesélte, mit tanult belőleKét hónapja tart Magyarországon a járvány, a bezártság, a karantén, a bizonytalanság. Ez pedig komoly lelki nehézségeket is okozhat és sokaknál most jött el a mélypont. Enikőnél is.
9:03Reggeli2020. május 8. 8:47Kovácsovics Fruzsi tanácsai: így vedd rá a gyereked, hogy egyedül is tudjon játszani!Már két hónapja tart, hogy több időt töltünk otthon együtt, mint talán valaha. A gyerekeket is egyre nehezebb már lekötni, pedig szükség van arra, hogy egyedül is tudjanak játszani. Hogy miért fontos ez és hogyan tanítsuk az önálló játékra, arról Kovácsovics Fruzsival beszélgettünk!
5:32Reggeli2020. május 8. 8:40Kóbormacskákon is segíthetünk adónk 1 %-ávalA felelős állattartás mindig, de most talán kiemelten fontos téma, hiszen a járvány idején sokan válnak meg a kedvenceiktől. De most itt a lehetőség, hogy segítsünk, ugyanis egy összefogás keretein belül a menhelyi cicák kaphatnak támogatást. Vendégünk, Szitai Ádám, a PreVital kereskedelmi igazgatója és Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője volt!
0:52Reggeli2020. május 8. 8:35Vidd haza Fülest!Fülest nyáron autó gázolta el. Mivel azonnali műtétekre volt szükség, az Illatos úti telep a Vigyél Haza alapítvány segítségét kérte. Füles (mert ez lett a neve a Micimackóban szereplő, farok nélküli csacsi után) már teljesen felépült, és az erős, elegáns, szelíd és barátságos kutya hozzáértő gazdit keres. Jelentkezni az info@vigyelhaza.hu e-mail címen lehet.
8:23Reggeli2020. május 8. 8:26Ezekkel a trükkökkel elkerülhető a hátfájás home office idejénKövetkező vendégünk Rajnay Kata gyógytornász, akitől megtudjuk miként tudjuk elkerülni az otthoni munkavégzés közben a rossz testtartást, ami hátfájáshoz vezethet. Az irodánk helyes berendezésével ugyanis rengeteget tehetünk az egészségünk megőrzéséért!
4:49Reggeli2020. május 8. 8:19Bejutott a koronavírust vizsgáló laborba a magyar National GeographicEgy exkluzív interjú keretein belül a Pécsi Egyetem kutatócsoportjának Professzora beszélt a koronavírus kutatásának a hátteréről. Ifj. Vitray Tamást, a National Geographic főszerkesztőjét és az interjú készítőjét kérdeztük!
7:26Reggeli2020. május 8. 8:02Mit tehetünk a karanténban felszedett kilók ellen?Egy Franciaországban végzett kutatás alapján, a lakosság átlagosan 2,5 kg-ot szedett magára a karantén alatt. Hogy magyaroknál mi lehet ez az eredmény, illetve a nem megfelelő táplálkozás egészségügyi kockázatáról Dusa Fanny dietetikust kérdeztük.
12:35Reggeli2020. május 8. 7:43Közös karanténban szeretett bele új párjába Panyik AnitaMa reggel Panyik Anita a Survivor és a Konyhafőnök egykori versenyzője főzött nekünk egy újabb krumplis finomságot! Az élete 180°-os fordulatot vett, mióta utoljára nálunk járt, hiszen a szerelem szó szerint is beköltözött hozzá!
9:18Reggeli2020. május 8. 0:00Geszti Péter nem kéri vissza a korábbi életétA dalszövegíró, reklámszakember a karantén alatt megtapasztalta, hogy milyen érzés kilépni a mókuskerékből, és eldöntötte, már nem is akar visszatérni.
7:15Reggeli2020. május 7. 10:09Náray Tamás már Spanyolországban él, elárulta, milyen ott a karanténNáray Tamás jelenlegi otthona a koronavírus tekintetében Európán belül a második legfertőzöttebb ország volt.
6:46Reggeli2020. május 7. 10:04Varga Viktor újra szerelmes, de ennek nem mindenki örülAz énekes megmutatta új bafrátnőjét, akivel nagyon boldogok. De boldogságával együtt megjelentek az irigyei is. Erről akart most beszélni a nézőknek.
3:41Reggeli2020. május 7. 9:54Gluténjelző kutyát képeztek ki egy cöliákiás kislány melléA súlyosan gluténérzékeny kis Emmához négy tappancson érkezett a segítség. Gofree, Magyarország első gluténérzékelő kutyája, hű társa és segítője a mindennapok során. Skype-on kapcsoljuk Emma anyukáját, Sziklai-Bengyel Nórát, aki Gofree és Emma különleges kapcsolatáról mesélt nekünk!
3:05Reggeli2020. május 7. 9:39Tornóczky Anita egy cuki videóval akarja eloszlatni a kutyákkal kapcsolatos tévhitetBár sok helyen megjött az örökbefogadási kedv, itthon még mindig hallani olyan történeteket, hogy valaki kidobja a kutyáját, mert azt hiszi, hogy az állatok is elkaphatják és terjeszthetik a koronavírust.
6:16Reggeli2020. május 7. 9:30Szorcsik Viki saját szemével látta az úszó szeméttengert BalinMagyarországnál tizenhétszer nagyobb szemétszigetek úsznak az óceánokban. Döbbenetes fotók láttak napvilágot.
7:26Reggeli2020. május 7. 9:13Lajcsi testközelből látta, milyen viszonyok uralkodtak Szilágyi családjábanGalambos Lajcsi összeomlott Szilágyi István halálhírén: a zenész épp tervezte, hogy felkeresi a hányatott sorsú színészt, de a kijárási korlátozás közbeszólt.
7:52Reggeli2020. május 7. 8:57Mi lehet Szilágyi István tragédiájának hátterében?Az elmúlt napok tragikus híre, hogy meghalt Szilágyi István színművész, akit feltehetően a fia bántalmazott. A családon belüli erőszak sokszor a kívülállók számára láthatatlan marad. A haláleset azonban mindenkit sokkol. Péterfy-Novák Éva íróval beszélgettünk arról, hogyan vehetjük észre ezeket a helyzeteket és mit tehetünk?
7:12Reggeli2020. május 7. 8:52Toplista: Ernyey Béla maga mögé utasította az összes fiatalos sztárt MagyarországonA Toplista tegnapi adásában az örök ifjúság titkát kutatták. Kiderült, hogy hogyan érik el a sztárok, hogy jóval fiatalabbnak tűnnek a valódi koruknál. Van olyan híresség, aki már elmúlt 30, de ma is tinédzsernek néz ki, de olyan is, aki 25 évet is letagadhatna - és bizony le is tagadja. A tegnap felsorolt örökifjúk között Ernyey Béla bizonyult a legjobbnak, már itt is van velünk Skype-on!
6:33Reggeli2020. május 7. 8:4470 országban vizsgálják a karantén lelki hatásaitMagyar szakemberek is részt vesznek abban a 70 ország részvételével, május elsején indult nemzetközi internetes felmérésben, ami a karantén lelki hatásairól, kényszert, szorongást, agressziót, szerfogyasztást, korábbi traumákat befolyásoló hatásairól derít ki sok mindent. Vendégünk Unoka Zsolt, egyetemi docens volt.
7:07Reggeli2020. május 7. 8:35Mennyit segített a vendéglátó helyeken, hogy megnyithattak a teraszok?Nem folyt a sör május elsején egyetlen csapból sem. De nem csak a munka ünnepén, hanem közel két hónapja sehol sem. Nincs vendéglátóhely, ahová beülhetnénk egy baráti csevejre vagy egy családi ebédre. Vidéken ugyan enyhítettek a korábbi korlátozásokon és megnyithattak a kerthelyiségek, de Budapesten még tart a szigor. De vajon hogyan áll vissza az élet a vidéki régiókban? Skype-on kapcsoltuk Barabás Zoltánt, az Országos Gasztronómiai Szövetség alelnökét.
12:09Reggeli2020. május 7. 8:24Szorcsik Viki közvetlenül a járvány előtt járta be a világotKínában közvetlenül a koronavírus felbukkanása előtt volt a párjával, aztán jött Panama és Bali. Viki azt mesélte, más országokban már januárban maszkot viseltek a reptereken és lázat mértek.
6:23Reggeli2020. május 7. 8:14Emci Beauty mesélt az idei érettségiről, amit megbolygatott a járványhelyzetAz idén érettségiző diákok extrán nehéz helyzetben voltak, hiszen a felkészülés ezúttal otthonról történt. Nagy Emőke ’Emci Beauty” tegnap még a történelem érettségin ült, most pedig elmeséli, hogy sikerült.
5:44Reggeli2020. május 6. 9:48Lékai-Kiss Ramónának otthon az összes férfi a kedvét keresiA Reggeli műsorvezetője túlvan az első olyan anyák napján, amikor a kisfia már tud beszélni. De férje is valóra váltotta egy nagy vágyát, már csak egy van hátra.
8:42Reggeli2020. május 6. 9:25Már az utódját keresi Michelisz Norbi?Michelisz Norbi legutóbb januárban járt nálunk, akkor még világbajnoki címét ünnepeltük itt a Reggeliben. Azóta a járványhelyzet az autósportra is jelentős hatást gyakorolt. Norbi viszont ez idő alatt egy új területre fókuszál, tulajdonképpen az online térben keresi az utódját.
4:22Reggeli2020. május 6. 9:19Kocsis Dénes és Petra lakásfelújításba kezd a karantén alattA jegyespár saját kezűleg fogja kifesteni a lakást, miután mindent átválogattak és megszabadultak a felesleges holmiktól. Dénes az elmúlt napokban már az Operett Színházban is járt.
8:18Reggeli2020. május 6. 9:09Minden idők leghosszabb címvédése a teniszben Babos Timié lesz?A hazai tenisz csillaga nem tétlenkedik a karantén ideje alatt. Múlt héten be is jelentkezett hozzánk és elmesélte, hogy több új hobbit is talált magának. Most végre beszélgethetünk is vele az elmúlt időszak kihívásairól. Babos Timivel is megünnepeltük ma a magyar sport napját és a magyar sportolókat.
10:09Reggeli2020. május 6. 8:52Szilágyi Áron meggyászolta az olimpiát, most dobolni tanulAhogy azt már említettük ma van a magyar sport napja, amelyet számos kiváló magyar sportolóval ünneplünk. Az olimpia elhalasztása kapcsán sok kérdés vetődött fel sportolóinkban, többek között Szilágyi Áronban is. Hogy sikerült-e ezekre azóta választ kapni, illetve hogyan alakult át az élete a járványhelyzet és az olimpia elhalasztása hatására? Erről beszélgettünk most vele.
6:09Reggeli2020. május 6. 8:43Lengyel Tamás: „Az életben tök más vagyok, mint a nagydumás karakterek”A Mi kis falunk bumfordi fociedzője, a Segítség! Itthon vagyok! nagymenő csajozógépe és nem mellesleg sikeres start-up vállalkozó. Lengyel Tamás újabb nagy dobása, hogy bajba jutott művésztársakat segít egy új online platform segítségével.
5:59Reggeli2020. május 6. 8:37Détár Enikő néhány napig árufeltöltőként dolgozott a karantén alattHa szerda este, akkor Toplista! 21 órától Szabó Zsófi újra várja Önöket és ezúttal az örökifjú sztárok lesznek terítéken. Erre a listára nagy valószínűséggel Détár Enikő is felkerül majd – egyelőre nem tudhatjuk, hogy milyen eredménnyel. Kapcsoljuk is gyorsan, utána pedig rohannak is a fiával a történelem érettségire, hiszen Zsigmond is idén végez a suliban.
6:47Reggeli2020. május 6. 8:28Megfordult a világ: most az unokák tanítják a nagyszülőket a digitális világraA fiatalok az online térbe tették át a randizásaikat, baráti és családi beszélgetéseiket. De nem csak a 20 éveseké a netvilág, az idősek is számtalan hasznos tartalmat elérhetnek itt. Ehhez viszont kell némi technikai tudás is, amit most a fiatalabb generáció tud nekik átadni. Ivády Gábortól, a Magyar Telekom kommunikációs szakértőjétől kaptunk ehhez hasznos tippeket.
7:18Reggeli2020. május 6. 8:20Visszatérhetnek a pályára a Liu testvérekMa van a magyar sport napja, amit első körben sokak kedvenceivel, az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérekkel ünneplünk. Vajon home office-ban hogy lehet gyorskori edzéseket tartani? És hogyan telnek Sanyi és Ádó napjai a karantén alatt?
11:57Reggeli2020. május 6. 8:06Gyebnár Csekkának nagy felfedezést tartogatott a karanténMa reggel Gyebnár Csekka érkezett a Reggeli konyhájába. A színésznő élete ismét felpörgött, hiszen elkezdődtek a Barátok közt forgatásai.
7:04Reggeli2020. május 6. 7:54Elterjedhet-e a home office a járványhelyzet után is?A járványhelyzet a legtöbbünk munkavégzésére jelentős hatást gyakorolt. Sokunknál a home office, azaz otthonról végzett „távmunka lett bevezetve”. De a csökkentett- vagy a rugalmasabb munkaidő is nagyobb teret kapott. Milyen hatással lehet mindez a jövőbeli munkavégzésünkre, annak módjára? Ezt próbáltuk megfejteni Porkoláb-Minarik Annamária szervezetfejlesztővel.
4:08Reggeli2020. május 6. 7:42Papp Gergőt majdnem megbuktatták a történelem érettséginA Reggeli műsorvezetőjét már felvették a párizsi egyetemre, amikor a vizsgabizottság előtt állt. Muszáj volt megszereznie valahogy azt a 2-est.
4:56Reggeli2020. május 5. 9:36Németh Kristófnak végre beindult a karanténdiétaKristóf hetente bemutatja, hogyan telnek a napjaik a lakásba zárva. Most azt mondja el, milyen eredménye lett eddig a fogyókúrájának és megmutatja, hogyan telik az idő, amikor a legkisebb gyermekük már alszik.
9:20Reggeli2020. május 5. 9:21Mire számíthatunk az enyhítések után? Több vagy kevesebb lesz a beteg?Ezzel a héttel elkezdődtek a fokozatos enyhítések, ezáltal várhatóan nőni fog majd a koronavírussal fertőzöttek és a súlyos betegek száma. Ha pedig a járvány túllépne az előre meghatározott mértéken, akkor ismét szigorítások következnek.
11:30Reggeli2020. május 5. 9:01Világszerte követik Rubint Réka online edzéseitKövetkező vendégünk nem hagyta cserben a rajongóit, sőt lehet még több embert vett rá az egészséges életmódra és a mozgásra, mint eddig – hiszen százezreket tornáztat online, de ha teheti, minden nap fiaival való futással indítja a napot!
5:01Reggeli2020. május 5. 9:01Szabados Ági szerint az utazási élmények után maradt űrt is betölti az olvasásKövetkező vendégünk Skype-on volt velünk, ő nem más, mint Szabados Ági, aki elmondja, miért éri meg a sorozatok helyett a könyveket választani?
5:41Reggeli2020. május 5. 8:56Kovács Dórit baleset érte, lehet, hogy újra meg kell műteni!Dórinak porckopás miatt decemberben műtötték a térdét. Most attól tart, hogy újra kés alá kell feküdnie, mert pont a műtött térdére esett rá.