Portré

Osváth Zsolt: Ha engem akkor nem visznek el intézetbe, lehet, hogy egy drogos, alkoholista, bűnöző, vagy egyszerűen halott vagyok

rtl.hurtl.hu

2024. március 10. 11:56

Osváth Zsolt 12 éves korában került testvéreivel együtt gyermekotthonba. A Portréban részletesen felidézte ezt az időszakot, beszélt édesanyja öngyilkossági kísérleteiről, Anikó néniről, akinek az illatára a mai napig emlékszik, és más nevelőktől kapott pofonokról, amik miatt még kórházba is került. Elmondta, hogyan függ össze a múltjával, hogy nemrégiben csúnyán összeveszett a párjával egy be nem fizetett csekk miatt, és hogy szerinte milyen hatása volt a Hősök terén tartott, 150 ezer embert megmozgató tüntetésnek, amelynek ő volt az egyik szervezője. A teljes beszélgetés elérhető az RTL+ felületén

Zacis, kóteros, lelenc – Osváth Zsolt azt mondja, nem keltenek benne rossz érzést ezek a kifejezések, sokszor egymást is így hívták a gyermekotthonokban. Szerinte lehet ezt kedvesen is mondani, meg lekezelően is, mind a kettőben volt része.

Amikor elkezdtem lejárni egy meleg szórakozóhelyre, akkor ott azt hitték rólam, hogy én valami budai úri gyerek vagyok. Akkor én nem mondtam el, hogy én valójában az intézetből járok le oda, de ha valaki rákérdezett, akkor nem hazudtam. Már nem érzem gáznak, már soha nem tagadnám le.

A népszerű youtuber úgy került intézetbe, hogy valaki, az iskola vagy egy szomszéd bejelentette: édesanyja sokszor van kórházban, amikor pedig otthon van, akkor sem mindig józan, így a gyerekek ellátása veszélyeztetve van. Egy családsegítő éppen akkor ment ki hozzájuk, amikor édesanyja öngyilkosságot kísérelt meg.

Anyát éppen tolták ki a kapun, ő pedig kérdezte, hogy ki vigyázz ilyenkor ránk? Mondtuk, hogy nem kell ránk vigyázni, bemegyünk az iskolába, főzni tudunk. Akkor voltam olyan 10 éves. Volt még egy ilyen, akkor elvittek egy anyaotthonba.

Pár hónap múlva megismétlődött az egész, de őt és testvéreit akkor sem vették még védelembe. A harmadik eset után vitték el a gyermekvédelmisek, egy gyermekvasutas tábor után a pályaudvaron vártak rá.

Akkor nagyon kiborultam, én ezt börtönként éltem meg. Az Alföldi utcában mindenhol rács volt az ablakon, nekem is voltak prekoncepcióim az intézetről. (…) Teljesen úgy voltam vele, ha én ide bemegyek, engem szét fognak szedni

– mesélte, majd hozzátette: „Nem volt hely az én korosztályomban, így az óvodás csoportba kerültem. Először kivoltam, de aztán rájöttem, hogy ott én vagyok a főnök. Játékokat szerveztem a kicsiknek, és volt ott egy nevelő, Gulyás Anikó néni, akinek a mai napig emlékszem a parfümjének az illatára, (…) neki köszönhetően az a több mint 1 hónap, amit ott töltöttem, elviselhető, csodálatos volt.”

Onnan átmeneti nevelésbe vettek, anya a helyezési tárgyalásomra részegen jött el, így nem volt miről beszélni, véglegesítették a gondozásba vételt. (…) Ha engem akkor nem visznek el intézetbe, lehet, hogy egy drogos, alkoholista, bűnöző, vagy egyszerűen halott vagyok. Ott nagyon jól felismerte a családsegítő, hogy tarthatatlan az állapot.


Osváth Zsolt beszélt arról is a videóban, hogy

  • milyen a kapcsolata a testvéreivel,
  • milyen traumákat cipel, amelyek hatással vannak rá a mai napig,
  • miért pofozták meg az intézetben.

A jelenről szólva elmondta,

  • hogyan segített a rendőröknek lebuktatni és elkapni egy pedofilt,
  • mit gondol az ellene folytatott karaktergyilkosságról,
  • és hogy mit tenne, ha a kormány a segítségét kérné.

Barabás Éva és Osváth Zsolt teljes beszélgetését az RLT streamingfelületén, az RTL+-on lehet megnézni.

#Portré#Videó#barabás éva#adásrészletek#osváth zsolt#gyermekvédelem#intézet#tüntetés#pedofil#ma#gyermekotthon#család