20:25
PortréPortré
Lengyel Ferenc a véletlennek köszönheti, hogy színész lett
2015. január 28. 13:10
Az RTL székháza előtt stílszerűen leparkolt. A Portré stúdiójában Barabás Évivel, Lengyel Ferenc, a Parkoló című magyar film egyik főszereplője beszélgetett. Feri igazán szerencsésnek érezheti magát, mert a film főszereplőjének karakterét kifejezetten rá írták.
Hosszú-hosszú évekig, nyolc éven keresztül érlelődött az idegenlégiós története a fiókban, de úgy tűnik, megérte, hiszen Cannes-ban különdíjat kapott a forgatókönyv.
Egyébként nem áll messze a színésztől az írás sem, gyermekkorában ugyanis író szeretett volna lenni, és a természetben csatangolva arról ábrándozott, hogy miről írhatna majd.
Később színdarabokat is írt, és középiskolás korában az egyiket egy szalagavató ünnepségen be is mutatták.

Lengyel Ferenc játékát, tulajdonképpen a véletlennek köszönhetjük, hiszen a rendező szakról egy keresztfélév miatt lemaradt, színész pedig nem akart lenni. Nagyon félt a középszerűségtől.
Szakmájába azóta, ahogy ő mondja, többször belehalt már, de mindig felállt a padlóról és minden nap újult erővel ébred.
Színházkedvelőknek nem ismeretlen Feri játéka, most pedig a mozifilmek rajongói is végig izgulhatják a Parkoló című film idegenlégiós parkolóőrének harcát.
Színházkedvelőknek nem ismeretlen Feri játéka, most pedig a mozifilmek rajongói is végig izgulhatják a Parkoló című film idegenlégiós parkolóőrének harcát.
Tartsanak velünk a vasárnapi Portréban, aztán parkoljanak le a legközelebbi mozinál!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem