Szekeres Adrien fekelistára került a Fidesznél - Ő sem érti az okát

rtl.hurtl.hu

2026. május 23. 14:00

Bár Szekeres Adrien nagyon félt, úgy érezte nem hallgathat tovább, és igenis ki kell állnia Magyar Péter mellett. Az előző kormánytól ugyanis sok sérelem érte, és évekig fekelistán szerepelt a neve. 

Szekeres Adrien is azon hírességek közé tartozott, akik nyíltan kiálltak Magyar Péter pártja mellett, és ő volt az egyik előadója a Tisza Esküszünk című himnuszának. Bár az énekesnő később bevallotta, rettegett a következményektől, már nem tudott tovább hallgatni. Az elmúlt években ugyanis őt is érte sérelem a Fidesz részéről. 

Az első 2011-ben történt, amikoris egyik napról a másikra a rádiók már nem játszották a dalait és az addig állandó műsor felkérései is elmaradtak. Mindez egy nyilatkozatának a következménye volt. 

2008-ban indultam az Eurovíziós dalverseny nemzeti döntőjén, amit tulajdonképpen holtversenyben megnyertem a Csézyvel. Csináltunk egy lemezt, és akkor most egy picit ugrok, de jött a médiatörvény, és az Eurovízió kapcsán engem megkérdezett arról egy újságíró, hogy mit gondolok arról, hogy a Magyarország színeiben induló Wolf Kati miért szerepelt ilyen rosszul ezen a versenyen, mikor a produkció megítélésük szerint jó volt. És akkor én azt bírtam nyilatkozni, hogy kétség nem fér ahhoz, hogy Wolf Kati Rakonczai Viktor dalával az egyik legszínvonalasabb produkció volt ott az Eurovízión. De, mivel ez az egész eurovíziós versengés arról szól, hogy szavaznak egymásra az országok, én azt gondolom, hogy most nem vagyunk népszerűek Európában, nem szeretnek minket, és ezért nem szavaztak ránk. Ezért végzett ilyen helyen Wolf Kati.

- emlékezett vissza a Magyar Hang Szendvicsgeneráció című műsorában az énekesnő, melyet a 24.hu szemlézett. Adrit is meglepte, hogy ennek bármilyen következménye lett, hiszen ezt megelőzően is mindig elmondta véleményét, és mindaddig ebből soha semmilyen problémája nem származott. 

És akkor egyszer egy eseményen egy államtitkár azt mondta nekem, hogy azt ott nem kellett volna mondani. De, mondom, mit? És elmondta ezt a történetet, amit, őszintén megmondom, nekem úgy kellett felidéznem, hogy tényleg, hát valószínű mondtam ilyet, mert így gondolom, de, hogy azért ez egy körülbelül nem tudom, hat-nyolc soros cikk volt valahol. Azt mondták, ezt nem kellett volna, mert akkor ott mindenkinek ki lett adva, hogy akkor ki kell dobni az összes CD-met

Hozzátette, ő úgy tudja, hogy akkoriban havonta készültek úgynevezett „feketelisták”, melyen sorra voltak véve, kik azon az előadók, akiket sokat kell foglalkoztatni, és kik azok, akiket mellőzni szükséges. Sokáig ő a mellőzöttek névsorában foglalt helyett, majd egyszer csak újra felhívták őt azzal a mondattal, hogy örülnek, amiért ismét kereshetik. 

A beszélgetés során Szekeres arra is kitért, hogy az igazán komoly érvágást a TAO-támogatások szelektált kiosztása jelentette a számára, az államilag támogatott koncertre ugyanis a legdrágább jegy annyiba került, mint az ő koncertjére a legolcsóbb.

Tehát egyszerűen piaci alapon máshogy tudtál számolni, viszont pontosan emiatt teljesen kiszorultál. Mi ott akkor majdnem csődbe mentünk, ezt így el kell mondani

– vallotta be.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!