Magyar származású szerző nyerte az idei Booker-díjat – Dua Lipa olvasott fel a regényből
2025. november 14. 11:00
Idén a magyar gyökerekkel is rendelkező brit író, David Szalay vehette át az irodalmi világ egyik legrangosabb elismerését, a Booker-díjat. A díjazott regény, a Flesh (magyarul: Hús) egy István nevű férfi történetét meséli el, aki egy tragikus haláleset után Londonba emigrál, és gazdagok sofőrjeként próbál új életet kezdeni.
Egyhangú döntéssel választották a győztest
A zsűri – amelyben többek között Roddy Doyle, Sarah Jessica Parker, Chris Power, Ayọ̀bámi Adébáyọ̀ és Kiley Reid is helyet kapott – egyhangú döntéssel választotta Szalay művét a győztesnek.
Ritkán nyerünk olyan mély betekintést egy munkásosztálybeli férfi világába, mint ebben a regényben. Egy ismerős, de ritkán ábrázolt embertípust mutat be, és arra ösztönöz, hogy megértsük, mi rejlik a felszín alatt
– fogalmazott Doyle.
Magyar gyökerek, nemzetközi siker
David Szalay 1974-ben született Montrealban, magyar származású szüleivel egy évvel később költözött Londonba. Az Oxfordi Egyetemen tanult, majd pénzügyi területen dolgozott, mielőtt teljesen az írásnak szentelte volna magát. Jelenleg Bécsben él, és korábban több művével is felkeltette a kritikusok figyelmét. Magyarul eddig két kötete jelent meg: a Minden, ami férfi és az Ártatlanság.
Dua Lipa is felfedezte a magyar főhőst
A mostani Booker-díjas regényről Dua Lipa is beszélgetett az íróval saját könyvklubjában, ahol minden hónapban egy-egy kortárs szerzőt mutat be. A világsztár nemcsak interjút készített Szalayjal, hanem fel is olvasott részleteket a Flesh-ből – és természetesen a magyar főhős nevét is próbálta kimondani, egészen egyedi módon.
Nyitókép forrása: Getty Images