2025. július 21. 18:53
Volt idő, amikor a családi vacsora szinte szent eseménynek számított. Nem volt bekapcsolva a tévé, nem cseteltünk párhuzamosan vacsorázás közben, és a „ne könyökölj az asztalon” nem csak udvariassági tanács, hanem szigorú szabály volt. A '60-as, '70-es és még a '80-as években is a vacsoraasztal körül tanultuk meg az illedelmességet, a türelmet, sőt – a jó testtartást is.
De vajon hányan tartanánk be ma is ezeket a régi vacsoraszabályokat? Összegyűjtöttünk 10 kedvesen szigorú szokást a múltból, amik akkoriban maguktól értetődőek voltak, ma viszont már inkább mosolyt csalnak az arcunkra ezek az etikettek. Nézzük, hogyan nevelt generációkat a vasárnapi húsleves meg a „várd meg, míg mindenki leül” etikett!
1. Tele szájjal beszélni tilos
Ez volt az egyik legszigorúbban betartott szabály. A gyerekek megtanulták, hogy amíg az ebéd vagy a vacsora tart, addig nincs beszéd. A felnőttek csak egy szempillantással jelezték: „Most inkább nyelj előbb!” Egykoron egy dolgot biztos nem tettek: nem mondták el a nap híreit teli szájjal. Egy krumplipürés mondatért már járt is a szúrós pillantás, vagy az a bizonyos „kicsit megemelt szemöldök”, amitől a gyerek tudta: jobb lenyelni, és csak aztán folytatni a mondatot.
2. Ülj egyenesen, ne görnyedj
A helyes testtartás fontos része volt az asztali viselkedésnek. Sokszor elhangzott a jól ismert figyelmeztetés: „Húzd ki magad!” Nemcsak az étkezés minőségét javította, de a nevelés része is volt. És bizony volt, aki tényleg gyakorolt könyvvel a fején – csak hogy a vasárnapi ebédnél is meg legyen a tartás.
3. Könyök az asztalon? Na, azt nem!
Az asztal szélére támaszkodni nem volt illendő. A „könyök le!” felszólítás sok családban napi szinten elhangzott. Az asztal a terítéké volt, nem a karoké. Voltak családok, ahol játékos módszert is bevetettek: például a „fillér a könyökre” módszert – ha leesett a pénzérme, jött a figyelmeztetés. Ma már talán megengedőbbek vagyunk, de akkoriban még a kar sem pihenhetett, ha étel volt az asztalon.
4. A közös vacsora szent
A vacsoraidő szinte minden családban fix volt – általában 6 óra körül. Nem lehetett csak úgy kimaradni, elmaradni, késni. Ez volt az a napi fél-egy óra, amikor mindenki együtt volt, és senki sem zavarta meg.
Telefon? Letéve. Csengetés? Ne is próbálkozz. Ez volt az a napidőszak, amikor mindenki a helyén ült, és senki sem hiányozhatott. A családi vacsora egy mini ünnep volt – minden egyes nap.
5. Nincs tévé, csak beszélgetés
Bár a tévé már létezett, vacsorakor kikapcsolták. A vacsoraasztalnál a figyelem egymásra irányult: nem kellett sorozat vagy híradó – voltak helyette sztorik az iskolából, pletykák a szomszédból, és néha még komoly kérdések is előkerültek. A család így „kapcsolódott be” egymás életébe.
6. Amit kiszedtél, azt meg is eszed
A „ne hagyj a tányéron semmit” elve szinte mindenhol alap volt. A gyerekeket arra tanították, hogy ételt nem pazarlunk – és ha valamit nem szerettek, akkor is illik megpróbálni megenni. A klasszikus: „Gondolj a szegény gyerekekre Afrikában!” – ezzel nemigen lehetett vitatkozni. Nem volt olyan, hogy „ezt nem kérem” vagy „ma nincs étvágyam”. Amit a tányérra tettél, az le is kellett nyelni – akár ízlett, akár nem.
És aki ügyes volt, az már akkor is ismerte a „zöldborsó a szalvétába” trükköt. Persze csak addig működött, amíg anyu meg nem találta a meglepetést a konyhában…
7. Várd meg a többieket
Evés csak akkor kezdődhetett, ha mindenki az asztalnál ült – főleg apa és anya. A közös kezdet tisztelete része volt a családi rendnek. A gyerekek megtanultak türelmesen várni. A türelem nagy erény – főleg, ha gőzölgő rakott krumpli van az orrod előtt. Egykoron azonban senki sem nyúlt a kanálért addig, amíg apa nem ült le, és anya is végre helyet nem foglalt (az utolsó tálalás után).
Ezt olvastad már? 5 utazási szokás, ami mára teljesen eltűnt – te emlékszel ezekre?
8. A gyerek akkor szólal meg, ha kérdezik
A vacsoraasztalnál elsősorban a felnőttek beszélgettek, a gyerekek inkább hallgattak – és csak akkor szólaltak meg, ha kérdezték őket. Ez sok családban az udvariasság és a tisztelet jele volt. Ez nem bántó szigor volt, inkább egyfajta rend. A gyerekek megtanulták figyelni, hallgatni, és csak akkor szólalni meg, amikor valóban volt mondanivalójuk.
9. A férfi kap először
Régebben általános volt, hogy először apa kapott ételt – sokszor a legnagyobb vagy legszebb falatot. Ez a családi hierarchiát tükrözte, és sok helyen természetesnek számított. Ez nem kivételezés volt, hanem a kor szokása.
Anyuka gyakran utolsónak szedett magának, miután meggyőződött róla, hogy mindenki más jól lakik. Ez a sorrend ma talán furcsa, de akkoriban teljesen természetes volt – így adtak tiszteletet a családi szerepeknek.
10. A hölgyeket előre
A fiúknak már gyerekkorban megtanították az alapvető udvariasságot. A hölgyek előre mennek, előbb ülnek le, előbb kapnak ételt. És ezt nem csak az anyukák élvezték, hanem a nővérek is! Ez a fajta nevelés lassan, de biztosan beleépült a fiúk viselkedésébe – így lettek belőlük udvarias férfiak, akik ma már az unokáikat tanítják hasonlóra.
Lehet, hogy ezek a szokások ma már nem élnek minden családban, de sokan nosztalgiával emlékeznek vissza rájuk. Mert a vacsora nem csak evés volt – hanem figyelem, közösség, nevelés és szeretet.
Kapcsolódó témák:
- Nem hiszed el, mivel fogytak a nagymamáink: ezt neked is ki kell próbálni
- Ezek az autók jelentették a szabadságot a 90-es években – te melyikbe ülnél vissza?
Nyitóképünk: Jelenet az Ünnepi vacsora című filmből (rendező Révész György), Tolnay Klári és Básti Lajos színművészek. Fotó: Fortepan, Freepik