Jordán Tamást hazaengedték a kórházból

rtl.hurtl.hu

2024. június 6. 20:59

Jordán Tamás színművész elhagyhatta a kórházat, elmondása szerint már gyógyulófélben van és otthon lábadozik. Azt is elárulta, hogy mikor állhat legközelebb újra színpadra.

Május közepén írta meg az rtl.hu is, hogy kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A 81 éves művész akkor azt mondta, hogy egy kisebb beavatkozás miatt került kórházba. „A probléma gyógyítható, és szerencsére nem is súlyos” – mondta. A színész pár napja már azt nyilatkozta, hogy sokkal jobban érzi magát, és reméli, hogy hamarosan újra színpadra állhat.  

Jordánt a Blikknek sikerült elérnie telefonon, aki érdeklődésükre elárulta: gyógyulófélben van, és már otthon lábadozik, miután szerdán végre hazaengedték a kórházból.

Úgy engedtek haza, hogy még oda kell figyelnem néhány dologra: ez vonatkozik a diétára és a sok pihenésre is. Ágynyugalmat írtak elő számomra, de nem tiltották meg, hogy alkalmasint, szép óvatosan csináljak valami

– mondta a lapnak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Hozzátette, néhány héten belül már újra közönség elé szeretne állni, mert a hivatása nélkül töltött időszak lelkileg megviselte. A nyárra lekötött előadásait június közepétől már szeretné teljesíteni, utána lesz ideje, mint fogalmazott, „tökéletesen felépülni”.

Nagyon jól esik a rengeteg aggódás, és fontos, hogy a közönség tudjon róla, milyen sokat gondolok fájdalommal azokra a nézőkre, akiknek csalódottan kellett hazamenni, mert a betegség miatt elmaradtak az előadásaim. Egy darab elmaradása mindig fájdalmas, engem is nehéz próbatétel elé állít lelkileg

– fogalmazott.

Jordán Tamás korábban a hivatásról, a színházról és az életről mesélt a XXI. századnak:


Nyitókép: Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, a Nemzet Színésze a Rózsavölgyi Szalonban. MTVA / Gyűjtemény: Keleti Éva