Félórás szünetet tettek az Operaház egyik előadásába, hogy a nézők költsenek a büfében
2024. március 3. 14:37
Bogányi Tibor karmester a Facebookon kelt ki Ókovács Szilveszter főigazgató döntése ellen.
„Tegnap kaptam a Főigazgatói utasítást, miszerint a Carmina Burana előadást kettévágva, fél orás szünetet kell tartani, az Operaház büféjének bevétele növelése érdekében. A döntés nélkülözött minden szakmai egyeztetést” – közölte Facebook-posztjában Bogányi Tibor, amit a 444.hu szúrt ki. A karmester ezzel együtt azt is bejelentette a posztjában, hogy emiatt a jövőben nem dirigálja a darabot.
Bogányi szerint a Carmina Burana sikere az egységben, feltartóztathatatlan ívében rejlik – ezt söpri el Ókovács Szilveszter döntése.
Hogyan lehet egyszemélyben meghozni ezreket érintő szakmai kérdést? Hogy lehet, hogy ignorálják a produkciot megalkotó művészeti vezetőket, rendezőt, karmestert, vizuális tervezőket? – tette fel a karmester a kérdéseket, majd azt is hozzátette: „Az 5 éve futó előadásokat már közel 70 ezerember látta – sikere töretlen – mai naptól kezdve a rendezői koncepcióval szemben pedig kettévágjuk az előadást!? Mindez a Nemzeti Operaházunk és kicsi országunk realitása ma.”
Nyitókép: Ókovács Szilveszter főigazgató beszédet mond a magyar opera napja alkalmából tartott ünnepségen a Magyar Állami Operaházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán