Meghalt Hunyadkürti György Jászai-díjas színész, érdemes és kiváló művész
2024. február 26. 11:48
73. évében váratlanul érte a halál.
Elhunyt Hunyadkürti György; a kaposvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészét életének 73. évében hétfőn, váratlanul érte a halál, írja az MTI.
A színész 1951. április 16-án született Csorváson. Pályafutását a békéscsabai Minerva Színpadon kezdte, 1972-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1975 óta a Csiky Gergely Színház társulatának volt a tagja.
Szívesen vállalt önálló irodalmi esteket, Ti kérditek?! – Gondolat-VERSeny című produkcióját a kaposvári színház stúdiószínpadán mutatták be.
Neki ítélték 2006-ban a Versünnep Alapítvány, a Magyar Rádió és a Duna Televízió által megrendezett országos szavalóverseny első díját, és egy évvel később a Versünnep szavalóverseny szakmai fődíját.
Testvéréhez, Hunyadkürti Istvánhoz hasonlóan őt is felfedezte a filmes szakma: játszott a Sose halunk meg! (1993), a József és testvérei – Jelenetek egy parasztbibliából (2003) és egyebek mellett a Workshop (2003) című alkotásban.
2004-ben megkapta a színházi epizódszereplők elismerésére alapított Aase-díjat, 2005-ben a Jászai Mari-díjat, 2006-ban a Kaposvárért aranygyűrűt, 2014-ben érdemes művész, 2022-ben kiváló művész lett.
Nyitókép: MTI Fotó / Kallos Bea