Kultúra

Fodor Zsóka elárulta, miért vállalt 81 évesen szerepet az RTL új sorozatában

rtl.hurtl.hu

2024. január 3. 15:23

Sokat számított, hogy Kalamár Tamás rendezi … a szomszéd tehenét.

Fodor Zsóka eddig nemet mondott minden olyan felkérésre, aminek következtében napi sorozatban kellett volna játszania, ezúttal viszont kivételt tett az RTL-en futó …a szomszéd tehene című sorozat kedvéért. A Blikk megkérdezte a korábban a Barátok közt Magdi anyusaként is ismert színésznőt, hogy miért gondolta meg magát. 

„Valóban, eddig nemet is mondtam. Na de vannak kategóriák, és a legelsőben ott van Kalamár Tamás, akit végtelenül szeretek, és amíg élek, szeretni fogok, mert ami velem jó az utóbbi huszonöt évemben történt, az mind neki köszönhető. És amikor elhív kávézni, és közli, hogy lenne itt nekem egy szerep, akkor igent mondok” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy melyik rokona segített neki szerepe megformálásában. „Édesanyámék hatan voltak lánytestvérek, és az egyik nővére, Nusi néni az V. kerületi főmérnökhöz ment hozzá, igazi méltóságos asszony lett. Hihetetlen tartása volt, megkövetelte a férjétől, hogy pontban délre érjen haza ebédre, és az utána következő egyórás alvásra. Kamillában eljátszhatom Nusi nénit. Mivel a szerepembe humort is csempésztek, így tényleg csodálatos feladat.”

A sorozatban egy egykori balett-táncos, Kamilla szerepét osztották rá. „Tízéves voltam, amikor láttam a balettintézetbe járó unokatestvérem vizsgaelőadását, utána én is szerettem volna eltáncolni a Hattyú halálát. Elhatároztam, hogy az iskolai ünnepségen fellépek, de mindössze annyit tudtam, hogy zenére szépeket kell libegni és a végén összeesni. Megbeszéltem egyik osztálytársammal, hogy addig játssza a Kék Duna keringőt, amíg én libegek. Végül úgy kellett lerángatni a színpadról. Szóval ennyi a balettos múltam” – idézte fel Fodor Zsóka.


Nyitókép: RTL

#Kultúra#sorozat#fodor zsóka#magdi anyus#kamilla