Kultúra

„Egyszerűen megszakadt a szíve” – drMáriás új festménye Palotai Zsolt előtt tiszteleg

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. december 6. 9:40

„Fogta tengernyi bakelitjét, s felszállt angyalként az égbe” – írta drMáriás a nemrég váratlanul elhunyt legendás DJ, Palotai Zsolt emlékére festett képhez.

November 19-én vasárnap jött a sokakat lesújtó hír, hogy meghalt Palotai Zsolt, DJ Palotai, akire az elektronikus zene, a drum and bass és a breakbeat egyik legfontosabb meghonosítójaként tekintettek. Palotai Zsolt halálát szívroham okozta.

DJ Palotai hatalmas partit tol a mennyben Keith Haring műtermében címmel alkotott új festményt drMáriás, amit kedden Facebookon mutatott meg.


A festményhez mellékelt búcsúszövegében drMáriás azt írta, hogy

Palotai Zsolt ismert egy titkos bejáratot a mennybe. És bár csak ő ismerte, rendre megnyitotta mások számára is a zenéjével.

A festő visszaemlékezése szerint Palotai „hihetetlen szorgalommal, tudással, lendülettel, jókedvvel”, mindig „mosolyogva, végtelenül kifinomultan” űzte hivatását, „ahogyan az egy igazi királyhoz méltó”.

Utalva Palotai Zsolt utolsó, rtl.hu-nak adott interjújára, drMáriás így fogalmazott:

Amikor látta, hogy a fél ország elment, a másik fele meg megőrült, s aki maradt, abból is a java elkomorodott, elszürkült, megöregedett, egyszerűen megszakadt a szíve. Fogta tengernyi bakelitjét, s felszállt angyalként az égbe, ahol már nagyon várták, s ahol azóta egy óriási buliban pörgeti ezerrel a jobbnál jobb zenéket a körülötte táncoló boldog társaság nagy-nagy örömére.


A nagy hatású dj az utolsó interjúját az rtl.hu-nak adta, a teljes beszélgetés itt olvasható el.

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu

#Kultúra#DrMáriás#palotai zsolt#dj palotai#festmény