Ilyen lett volna, ha Budapestnek is van egy olyan szenzációs magazinja, mint New Yorknak

November 17-én, péntek este fél hatkor nyílik a The Budapester kiállítás a Városháza felújított, a nagyközönségnek újonnan átadott udvarán – épp 150 évvel Pest, Buda és Óbuda egyesítése, a magyar főváros első, ünnepélyes közgyűlése után. A kiállításon a The Budapester című könyvben látható 151 egyedi illusztrációt lehet megtekinteni, amelyek a The New Yorker, legendás amerikai hetilap jellegzetes borítóit idézik meg. 

A kiállításon látható művek 151 kortárs magyar grafikusművész alkotásai, melyek Budapest történetének legemlékezetesebb, hol felemelő, hol tragikus, hol meghökkentő, hol mulatságos, hol hátborzongató, hol szívet melengető eseményeit mesélik el, felidézve a főváros társadalmi, politikai, tudományos és technikai fejlődésének, változásainak legfőbb állomásait. A The Budapester igazából történelemkönyv, ami kizárólag illusztrációk segítségével hozza közel az elmúlt másfél évszázad minden örömét és nyűgjét, búját és ünnepét.

A fenti nyitóképre megnyíló galériába kedvcsinálóként összeválogattunk 30 alkotást a fiktív The Budapester remek borítóiból. Nem volt könnyű dolgunk, a 150 évet felölelő képeskönyv minden oldala egyedülálló módon mesél az adott év egyik legfontosabb történelmi fordulatáról vagy épp már-már feledésbe merült mozzanatáról, a könyvhöz összetoborzott grafikusművészek eltérő stílusának köszönhetően pedig minden lapozás meglepetést, rácsodálkozást, a részletekben való hosszas bolyongást jelent.

Mint az a könyv előszavából kiderül, a felkért grafikusok Budapest Főváros Levéltára adatgyűjtése alapján szerkesztett anyagból kaptak meg egy-egy évet és témajavaslatokat, és azt saját kutatással is kiegészíthették, így formálva az őket foglalkoztató, megérintő, az általuk esetleg áttételesen vagy akár közvetlenül megélt eseményekről szóló magazinborítókat. A kiállítás és a könyv megjelenésének apropójából volt lehetőségünk három grafikussal is villáminterjút készíteni, olvasóink az alább kiemelt borítók alatt megtudhatnak pár kulisszatitkot és érdekességet az alkotások születéséről, az alkotók Budapesthez való kötődéséről.

Patkó Diána: 1968 – Elkészül az első Budapesten gyártott, palackos Coca-Cola. A Pál utcai fiúk című film forgatása

RTL: Úgy tudni, hogy nemcsak borítót rajzolt, de ön volt a projekt grafikai felelőse, azaz a layout meg borító dizájnere is egyben

Patkó Diána: A Budapest Brand art direktoraként az én munkám volt a magazin layout, de valójában a projekt két szakmai vezetőjével (Zimmermann Zsolt, Kárpáti Tibor) teljesen egy véleményen voltunk a megjelenést illetően, így az mintegy szimbiózisos elgondolásként született meg. A 151 alkotásból létrejött könyv layoutja, borítóterve is az én munkám, illetve, hogy egyáltalán a művészektől kapott grafikák borítókká váljanak. De mind a könyv, mind a kiállítási anyag elkészítésében volt segítségem szerencsére. Nagy menet volt!

Mit érdemes tudni a fenti borítóról?

Az éveket sorsolták, ebbe nem volt beleszólásom. A sorsolt évhez mindenki kapott egy pár soros leírást, az adott év fontosabb eseményeiről, de ez inkább csak iránymutatás volt, mintsem kötelezően illusztrálandó feladat. Nyilván vannak „evidens” évek, és vannak olyanok, ahol gondolkodóba eshet az alkotó. Én például kicsit jobban beleástam magam 68-ba, hogy mi az, ami megmozgat, és mire van olyan vizuális ötletem, amit szívesen megmutatnék. Így lett a témám a 68-ban Budapesten forgatott Pál utcai fiúk. Nekem ez jó időcsavarnak tűnt, hiszen a nekünk retro, akkor modern, szoci Pesten a hightech amerikai filmiparosok építik Budapest századfordulós kulisszáit. Az meg, hogy ebben az évben kezdték el gyártani itthon a Coca-Colát, az már csak hab volt a tortán ehhez a témához.

A látványhoz egy grundbéli képkocka volt a kiindulási alap, ezt helyeztem el úgy térben, hogy látszódjon a díszlet és a forgatás. Az operatőr hátsó zsebében lévő Coca-Colát pedig nem kell magyarázni. Fontos megjegyezni, hogy mint a Budapest Brand munkatársa, és a projekt grafikai felelőse, a saját illusztrációmat szigorúan munkaidőn kívül készítettem. 

Hogyan, milyen technikával született a rajz?

Vegyes technikával dolgozom, bizonyos részei fotó, bizonyos részei grafit rajz alapúak. Ezeket digitalizálom, és megpróbálom úgy egységesre gyúrni, hogy érzékelhető maradjon benne a kézi rajz.

Van kedvenc The New Yorker borítója vagy grafikusa?

Kedvenc borítóm nincs. De szívesen megemlítek egy számomra frissen felfedezett magyar vonatkozású alkotót, akire csak csak most figyeltem fel, amikor megtalált ez a projekt, ő pedig Kárász Ilonka. 100 fölötti címlapot készített a magazinnak, és vannak közte olyanok, amik egészen közel állnak hozzám. Alapvetően azokért a munkákért tudok rajongani, amiken látom a „kéznyomot”, a ceruza-, ecsetvonást, a szita vagy a litográfia textúráját, vagy legalábbis ennek illúzióját. Szeretem a minimált, de nem szeretem a sterilt. És persze fontos az is, hogy legyen mondandója.

Mit szeret Budapestben? Van kedvenc városrésze?

Balatonon születtem, és ott nőttem fel, nem tudnám elképzelni magam egy olyan városban, ahol nincs víz. Azt szoktam mondani, hogy itt minden van, víz, sziget, hegyek, természet, meg persze kultúra és pörgés is, ha arra vágyom. És ez jó. Szerencsés vagyok, mert olyan helyen élek, ahol van tér, zöld, és közel a természet, de csak 10 perc a nyüzsgés. Ez a kedvenc helyem.

Van kedvenc budapesti alkotója, művésze?

Nincs. Vagyis sok van, nem szeretnék kiemelni senkit.

Ha visszamehetne az időben, melyik korban élne legszívesebben Budapesen?

A Linda című TV-sorozat korába mennék vissza legszívesebben.

Mióta él Budapesten? Milyennek látta először és milyennek látja most a fővárost?

Érettségi után költöztem fel, egyetemre már itt jártam, és itt ragadtam, tipikus sztori. Kicsi lett a kisváros. Budapestet először kaotikusan lenyűgözőnek láttam. Ma kevésbé kaotikusnak, de nem kevésbé lenyűgözőnek. Már többet éltem itthon, mint otthon. De a balatoni rajongás örök, sokat vagyok ott. Nem tudnám elképzelni egyiket sem a másik nélkül.

Milyennek szeretné látni Budapestet 15 és 150 év múlva?

15 év múlva: tisztább, zöldebb, környezettudatosabb. Igazából csak kliséket tudok mondani. 150 év múlva? Ez túl távoli ahhoz, hogy akárcsak elképzelhessem. Én azt remélném, hogy amit ideálisnak képzelek el 15 év múlvára, az ne változzon felismerhetetlenségig a rohanó digitális fejlődés okán. De persze nem tudom mi lesz a jó. A lényeg, hogy akik akkor itt fognak élni, azok boldogok és elégedettek legyenek azzal, hogy itt élhetnek.

Mihalik Nikoletta: 1973 – Pest, Buda és Óbuda egyesítésének centenáriuma

RTL: Kiket látunk a képen? Hol vannak éppen? 

Mihalik Nikoletta: Én a borítómon egy fiktív kis kávéházi/kocsmai jelenetet képzeltem el, ahol mindenki ünnepel (még a kutya is). Átlagos embereket szerettem volna megjeleníteni, egy átlagos helyen, ezzel is azt sejtetve, hogy valószínűleg még sok-sok ugyanilyen ember éli át ugyanezt a jelenetet máshol a városban.

Hogyan, milyen technikával született a rajz?

Digitális technikával készült a kép, vázlatokat pedig manuálisan készítettem hozzá.

Van kedvenc The New Yorker borítója vagy grafikusa?

Nem mondanám, hogy van kedvenc The New Yorker borítóm vagy alkotóm, de nagyon izgalmasnak tartom, hogy például Bányai István is a lap alkotói közé tartozott.

Mit szeret Budapestben? Van kedvenc városrésze?

A legjobban azt szeretem Budapestben, hogy szinte bármilyen hangulathoz hordoz magában lehetőségeket. A budai oldal áll a szívemhez a legközelebb, talán azért is mert ezt érzem egy jó válaszvonalnak: ha az egyik irányba indulok el, gyönyörű, csendes zöld övezetekben lyukadok ki, a másik irányban pedig éppen, hogy a nyüzsgő városban.

Hány éves kora óta él Budapesten? Milyennek látta először és most a fővárost?

A Velencei-tó mellett, Gárdonyban nőttem fel és éltem a húszas éveim elejéig. Nagyon sokáig zsúfoltnak, zajosnak, túl intenzívnek gondoltam Budapestet, ennek ellenére mindig lenyűgöztek az épületek és a hangulat, amit áraszt. Az egyetem miatt költöztem ide nagyjából 4 évvel ezelőtt, amikorra már egyértelműen át tudtam érezni a város bujaságában rejlő szépséget és azt, hogy itt is rengeteg nyugodt, természetközeli helyre lehet bukkanni.

Szép Tamás: 2000 – Leég a városligeti Globe Színház

RTL: Miért ezt az évet választotta? Miért pont a Körszínház leégése ihlette a borítót?

Szép Tamás: Igazándiból nem választás volt, hanem sorsolásos alapon kaptunk évszámot, a véletlenre bízva. A témaválasztást illetően kaptunk néhány opciót, számomra a Globe leégése volt a leginkább olyan tematika, ami az én alkotói világomhoz közel állt. A melankolikus, sötétebb, meghökkentőbb témákat mindig szeretem körbejárni, feldolgozni az alkotásaimban.

Van kedvenc The New Yorker borítója vagy grafikusa?

Ha van kedvenc The New Yorker illusztrátorom, akkor az talán Bányai István, az ő munkái igazán kiemelkedőek és inspiratívak, arról nem is beszélve, hogy hazai származású alkotóról van szó.

Mit szeret Budapestben? Van kedvenc városrésze? Van kedvenc budapesti alkotója, művésze?

Budapestben leginkább az egyedi atmoszférát kedvelem és az underground világ öszpontosulását. Kedvenc budapesti művészem számos van, konkrét embert nehéz lenne kiemelnem.

Ha visszamehetne az időben, melyik korban élne legszívesebben Budapesten?

Ha visszamehetnék az időben a magyar underground punk fénykorába a nyolcvanas évekbe ugranék vissza, de ez inkább csak egy idealizált kép. A 90-es évek atmoszférájában is van valami, de valószínűleg itt is közrejátszik az idealizálás. Egyébként betekintenék abba a korba is, amikor még nem volt itt semmi csak a természet maga.

Mióta él Budapesten? Milyennek látta először és milyennek látja most a fővárost?

Budapesten életvitelszerűen csak néhány éve élek, de már iskoláim során is sokat ingáztam Dunaújváros és Budapest között. Először lenyűgözött a város nyüzsgése és a lehetőségek tárháza. A lehetőségek tárháza a mai napig, a nyüzsgés már kevésbé vonz.

Milyennek szeretné látni Budapestet 15 és 150 év múlva?

Én Budapestet 15 és 150 év múlva is egy kulturális, sokszínű központnak szeretném látni, egy haladószellemű, barátságos elfogadó helynek, ahol az emberek tudnak érvényesülni és kibontakozni.