„Szinte rutinosan nyeltem a gumicsövet” – éhségsztrájkkal szállt harcba, végül börtönbe sem merték zárni az utolsó Kádár-kori íróper vádlottját

Gyorsan levittek Tökölre, szinte rutinosan nyeltem a gumicsövet. De a végeérhetetlen infúziókat már nem bírtam olyan jól, mert féltem, hogy megfosztanak az öntudatomtól, például elaltatnak; ezzel meg is fenyegettek

– idézte fel1973-as hányattatásait Haraszti Miklós író, újságíró, politikus. Harasztit a Darabbér című kézirata és annak terjesztése miatt 1973. május 22-én tartóztatta le az államrendőrség. Eredetileg június 7-ig lett volna előzetesben, de 14 napos éhségsztrájkba kezdett, ezért május 24-én szabadlábra helyezték. 

Haraszti már 1965 után, a húszas évei elején a baloldali, rendszerkritikus diákmozgalom résztvevője lett. Jó kapcsolatot ápolt a budapesti kínai nagykövetséggel, többek között emiatt később „maóizmussal” is megvádolták. Több alkalommal rendőri felügyelet alá helyezték, a képzettségének megfelelő állást nem vállalhatott. A fiatal író így került a Vörös Csillag Traktorgyárba, ahol marósként dolgozott. Az itt tapasztalt munkakörülményekből és a munkásokkal szembeni bánásmódból inspirálódva írta meg a Darabbér című kéziratot, ami miatt később letartóztatták és perbe fogták. A szerző mellett eljárást indítottak több olyan ember ellen is, akik elolvasták és továbbadták a művet.

Az író egy 1989-es visszaemlékezésében a letartóztatásáról azt mondta, hogy „a nyomozó hatóság durván túllépte hatáskörét, rendőri módszerekkel akarta megakadályozni a valóság megismerését és javítását szolgáló viták kialakulását”. Így emlékezett letartóztatása kezdeteire: 

Dr. Végső őrnagy – valóban így hívták – elképesztő türelemmel tette fel a kérdéseit; nem válaszoltam, és semmit sem írtam alá. 

Megmondtam, hogy szabadon bocsátásomig tartó éhségsztrájkba kezdek, ha átminősítenek letartóztatottá. Az erőpróba nem maradhatott el.” Haraszti tehát nekiállt az éhségsztrájknak, de a párt attól tartott, hogy egészsége annyira leromlik, hogy nem fogják tudni használni a bizonyítási eljárás során. Emellett azért is aggódtak, hogy a Kádár-korszak addigra kialakult relatív jó híre csorbát szenvedne. Tóth Eszter Zsófia Haraszti Miklós Darabbér pere (1973–1974) és emlékezete című tanulmányában azt írja, hogy az előzetesben töltött idő alatt az író naponta 25 cigarettát szívhatott, ezt saját költségből fedezhette. Haraszti nemcsak éhségsztrájkolt, hanem ellenállt a kihallgatásnak is, nem volt hajlandó válaszolni a neki feltett kérdésekre. Egy idő után megtört a jég:

Két hét múlva mégis visszavittek a Gyorskocsi utcába. Látványos, bár eredménytelen videokamerás kihallgatás után vádlottként szabadlábra helyeztek.

A fő bűn: rosszat írni a szocialista teljesítményrendszerről

Harasztit azzal vádolták meg, hogy a Magyar Népköztársaság társadalmi rendszerével nem azonosul, hanem szembenáll vele. Az eljáró hatóság szerint naplójában azt állította, hogy „a munkabérként alkalmazott teljesítményrendszer ellentmondásai ugyanolyan feloldhatatlan jellegűek a szocializmusban, mint a kapitalista termelési viszonyok között, hogy Magyarországon a munkásokat kizsákmányolják”.

A szakszervezetről pedig azt írta, hogy a „tagdíjakat beszedik, de ha valamiért ki kéne nyissák a szájukat, akkor ugyanazt pofázzák, mint a művezető, hogy dolgozzanak többet, akkor többet kapnak”.

Haraszti Miklós májusi kihallgatásán végül elmondta az őt kihallgató tisztnek, hogy semmi olyasmit nem írt a könyvben, amely terhelő lenne rá nézve, szerinte alaptalan az izgatásról szóló vád. Úgy fogalmazott, hogy 

csupán azok szemében lehet e könyv témája szálka, akik abszolút rózsaszínben látják a világot, és a fennálló hibákról nem akarnak tudomást szerezni.

Hozzátette, hogy addig nem fog válaszolni egyetlen kérdésre sem, amíg be nem bizonyítják, hogy a könyve alkalmas lett volna izgatásra. Az írót képviselő ügyvéd, Kaczián Loránd stratégiája is ezen a vonalon mozgott, a per során a kézirat tartalmára próbálták helyezni a hangsúlyt, egészen pontosan arra, hogy a szerző nem Magyarország egészére vonatkozó következtetéseket tesz, hanem csak kimondottan a Vörös Csillag Traktorgyárban tapasztalt állapotokról írt.

Kaczián így kezdte a védőbeszédét: „A védelemnek és a vádnak egy a célja: a törvényesség védelme. Itt azonban útjaik teljes mértékben elválnak. A vád arra a vélekedésre épít, hogy a vádlott magatartása veszélyes a társadalomra. 

A védelem szerint a társadalmat az veszélyeztetné, ha a bíróságok magukra vállalnák az írók munkásságának értékelését.

A vád ezzel szemben azt akarta bizonyítani, hogy Haraszti szándékosan terjesztette a kéziratot, sőt egyesekhez azzal a céllal juttatta el, hogy kiadják, esetleg Jugoszláviába juttassák, hogy ott publikálják. Egy példány egyébként valóban eljutott a magyar határig, de ott a határrendészet a másolatot elkobozta.

Ötven éve kezdődött az íróper

A per első szakasza pontosan ötven éve, október 15-én kezdődött, de csak egy napig tartott, mivel Haraszti ügyvédje kétségbe vonta a művet vizsgáló írásszakértői véleményt és azt is, hogy az írást szándékosan sokszorosították. A felmerülő kétségek miatt október 16-án végül elnapolták tárgyalást, és elrendelték a pótnyomozást. A nyomozás során pontosan kiderítették, hogy kikhez jutott el a kézirat, és azt is feltérképezték, hogy kik voltak azok, akik ugyan megkapták az írást, de végül a tárgyalásig nem olvasták el azt. 

A bíróság a behívott tanúkkal azt akarta elérni, hogy bebizonyosodjon, a kéziratot szándékosan terjesztették, de a tanúk a beszámolóikban rendre kiálltak a szöveg mellett, vagyis hogy a tartalma kapcsán nem áll meg az izgatás vádja. A védelemnek volt ideje arra, hogy a tanúkkal egyeztessen, hogy mit legyen hangsúlyos a vallomásukban.

A per végül 1974. január 10-11-én folytatódott a Fővárosi Bíróság Markó utcai tárgyalótermében. Az ügyész a Darabbért ellenséges, izgatásra alkalmas röpiratnak nevezte, érvelése szerint Haraszti túl rövid időt töltött el ott ahhoz, hogy az ottani munkáséletről írjon, továbbá arra kérte a bíróságot, hogy ne műnek nevezzék az írást, hanem „uszító gúnyiratnak”. 

Haraszti ügyvédje ezeket a felvetéseket cáfolta, a védence ártatlannak vallotta magát. Az ítéletet 1974. január 11-én hozták meg, Haraszti Miklóst elítélték izgatás bűntettében, a bíróság az írást alkalmasnak találta arra, hogy gyűlöletet keltsen a Magyar Népköztársaság ellen. Súlyosbító körülmény volt, hogy

• Haraszti terjesztette a kéziratot,
• korábban már állt rendőrségi felügyelet alatt, 
• és az írás kijuthatott volna külföldre, ahol lehetőség lett volna a további terjesztésére.

Enyhítő körülményként értékelték, hogy a szerző végül viszonylag szűk körben osztotta szét a sokszorosított iratot, amelyet végül sehol nem közöltek le. A bíróság nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélte, három évre felfüggesztve. Harasztinak ezen kívül meg kellett fizetnie a 9613 forintos perköltséget. Az indoklás szerint az izgatás azért is valósult meg, mert a könyv tartalma az egész országról szól, amellyel a Magyar Népköztársaság vezetőit bírálta. Enyhítő körülményként értékelték azt is, hogy Haraszti hivatalosan is meg akarta jelentetni a könyvet, nemcsak titokban akarta terjeszteni, mint ahogy azt is, hogy csak a hozzá közelálló személyeknek mutatta meg. 

A védelem fellebbezett a döntés ellen arra hivatkozva, hogy tévesen állapította meg a tényállást az ügyészség, továbbá elutasították a bizonyítási indítvány megállapításait is. A bíróság a fellebbezést elutasítva helyben hagyta az ítéletet, viszont módosította büntetést annyiban, hogy Harasztinak csak 380 forintot kellett kifizetnie a perköltségből, a fennmaradó összeget az államnak kellett állnia. Másodfokon megállapították, hogy az első fokú bíróság tévedett abban, hogy súlyosbító körülménynek tekintette a potenciális külföldi terjesztést, erről ugyanis Haraszti Miklósnak nem volt tudomása. A Darabbér-pert végül 1974. május 10-én zárták le.

A per után Haraszti éveket élt Nyugaton, vendégtanárként tanított az Egyesült Államokban, a Bard College-ban és a Chicagói Egyetemen. 

Haraszti mindössze három évvel a per lezárulta után alapítója lett a szamizdat mozgalomnak, 1981-ben a Beszélő című folyóirat szerkesztője lett. Az író többek között a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) egyik alapítója volt, részese volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak is. Az SZDSZ-ben 1991-től az Országos Tanács tagja lett, a párt színeiben országgyűlési képviselő is volt 1990-től négy éven keresztül. 1998-ban és 2002-ben is képviselőjelöltként indult, 2009-ben kilépett a pártból.

Cikkünk Tóth Eszter Zsófia Haraszti Miklós Darabbér pere (1973–1974) és emlékezete című tanulmánya alapján készült. Nyitókép: Haraszti Miklós egy előadáson a párizsi Sorbonne Egyetemen 1979-ben. Fotó: Roger Viollet Collection / Getty Images