„Náci orrot törni igen, de ölni nem!” – interjú Michael Bensonnal, a Zsidó gengszterek a nácik ellen című könyv szerzőjével

A könyvében azt kapja az ember, amit a cím is ígér: zsidó gengszterek szövetkeznek a nácik ellen. Vagyis 1938-ban az amerikai alvilág zsidó tagjai – köztük hírhedt nagymenők és névtelen katonák – csapatokba tömörültek, hogy móresre tanítsák az amerikai nácikat, ami elsősorban a German American Bund, a Német-Amerikai Szövetség tagjainak összeverésében öltött testet. Mekkora erőt képviselt az amerikai nácikat tömörítő Bund a fénykorában?

100 ezer tagja volt a German American Bundnak fénykorában, ami csupán a töredéke volt a német származású amerikaiaknak, akiknek a többsége egyáltalán nem volt Hitler-párti. 

Nem is a Bund-tagok száma szúrt szemet az amerikai zsidóknak, hanem a pofátlanul nyílt fellépésük, ahogy horogkeresztes zászlót lengetve masíroznak Manhattan utcáin. És persze a gyomorforgató szónoklataik, a „zsidó probléma” végleges megoldásáról szóló szövegek.

Utólag már tudjuk, mindez a hitleri gyakorlatban hová vezetett, de 1938-ban a nem zsidó amerikaiak nagy részének fogalma sem volt, milyen veszély leselkedik az európai zsidókra.

És akkor feltűnt egy Nathan Perlman nevű New York-i bíró, aki megelégelve az amerikai nácik masírozását és az uszító beszédeket, fogta magát, és felhívta a zsidó maffia vezérét, Meyer Lanskyt.

Látva a Manhattanban felvonuló nácikat, Perlman bíró arra jutott, hogy a náciknak kijár egy kiadós orrba verés. És akkor feltárcsázta minden idők egyik legnagyobb zsidó gengszterét, Meyer Lanskyt, akit még a szesztilalom idejéből ismert. A bírónak nem voltak erkölcsi fenntartásai ez ügyben. Lanskynek nagy szerepe volt a szervezett bűnözés irányításában. Ebben a történetben a rosszak nem követnek el törvénysértést, hiszen 1938-ban az amerikai nácikat is védte még a szólásszabadság, ellenben a főszereplők, a gengszterek mind törvényt szegtek, amikor megverték a nácikat.

Ami ezután következik, olyan mint egy vicc kezdete: egy bíró, egy rabbi és egy gengszter találkoznak…

Biztos, ami biztos, Perlman egy rabbit is magával vitt a Lanskyvel való találkozóra.  

Lanskyt nem kellett győzködni, hogy tegyen valamit a nácik ellen, nagy lelkesedésében egy kis extra melót is felajánlott, de a rabbi kikötötte: ölni tilos! 

Perlman tisztázta Lanskyvel, hogy mindent lehet, csak gyilkolni nem. Náci orrot törni igen, de ölni nem! A lényeg, hogy elijesszék a nácikat, de a csonttörésnél ne kövessenek el súlyosabb bűncselekményt. Lansky ráállt a dologra, és zsidó nehézfiúkból csapatot toborzott.

Egy-két bokszoló is besegített…

Lansky embereinek főként a lőfegyverek álltak kézre, ezért a főnökük bokszedzésre vitte őket. És Hitler születésnapján, 1938-ban a zsidó gengszterek bevetésre indultak New Yorkban. Lansky is velük tartott. A Bund nagygyűlést szervezett az alkalomra, a Yorkville Casino termeit horogkeresztekkel és Hitler-képekkel díszítették fel. 

Lansky kis híján megszegte a „ne ölj” parancsot, a rajtaütés hevében egy társával kihajított egy nácit a második emelet egyik ablakán. Ha a fejére esik, biztosan meghal, de csak a lába tört el. Az élet ment tovább. 

Ez volt a zsidó gengszterek kontra amerikai nácik összecsapásának első felvonása. Miután New York polgármestere, Fiorello La Guardia megtiltotta a náciknak, hogy egyenruhában masírozgassanak, és horogkeresztes zászlókat lengessenek a városában, a Bund New Yorkból a Hudson túlpartjára, Newarkba települt át. Míg a nácik ellen fellépő gengszterek New Yorkban jó ha két tucatnyian voltak, Newarkban az ezret is elérte a számuk. Ez azonban nem Meyer Lansky hadművelete volt, hanem egy másik gengszteré. Az illetőt Longie Zwillmannek hívták, aki egy Nat Arno nevű bokszolót bízott meg a toborzással. Arno csaknem ezer nehézfiút szervezett be, akik polgárőröknek nevezték magukat. Nagy verekedések voltak Newarkban. Olyan nagyok, hogy Chicagóban a Bund már nem is merte nyilvánosan meghirdetni a gyűléseit.

A Bundnak, mint írja, voltak náci ifjúsági táborai is.

A Német-Amerikai Szövetségnek 21 ifjúsági tábora volt az Egyesült Államokban. Azzal hirdették magukat, hogy a városi gyerekek itt végre friss levegőt szívhatnak, jókat úszhatnak, csupa móka és kacagás minden, ám azt már nem említették a brosúrák, hogy ezekben a táborokban a náci ideológiával is megismertetik az ifjúságot. Nemrég Connecticutban tartottam előadást, ahol igencsak büszkén emlegették, hogy a nácik itt nem létesíthettek tábort, a protestáns egyház nem engedte. 

Volt a Bundnak bármiféle közvetlen kapcsolata Hitlerrel? Vagy önszorgalomból voltak nácik?

A Bund vezetője egy Fritz Kuhn nevű, Münchenben született és később Amerikába települt alak volt. Az amerikai Hitlernek képzelte magát. Hírhedt hazudozó volt, és gyakorló alkoholista, úgyhogy jobb fenntartásokkal kezelni a szavait.  Azt állította, hogy Hitler oldalán küzdött a müncheni sörpuccsban. Kuhnt végül sikkasztásért tartóztatták le, meglopta a Bundot, a saját szervezetét.  A Sing Singben ült, s míg bent volt, megfosztották amerikai állampolgárságától. Miután az Egyesült Államok belépett a háborúba, Kuhnt ismét letartóztatták, ezúttal mint ellenséges ügynököt. A háború után Németországba deportálták .

Míg New Yorkban Perlman bíró Meyer Lanskyhoz fordult segítségért, Los Angelesben Mickey Cohent hívta fel. És rajta keresztül üzent Bugsy Siegelnek is. Mennyiben volt más a gengszterek keleti és a nyugati parti náciellenes hadművelete?

A Bundnak nem volt olyan könnyű dolga LA-ben, mint New Yorkban. Los Angeles fiatal város volt, főleg frissen érkezettek lakták, 1938-ban az itteniek nagy része alig néhány éve élt csak a városban. Német negyed sem volt. A náciknak nem igazán volt csatornájuk, amin célba juttathatták az üzenetüket. 

Nemcsak ma, akkoriban is rengeteg hajléktalan élt Los Angelesben, és a nácik köztük, az ingyenkonyhák szegényei között toboroztak. A Los Angeles-i nácik nem jelentettek komoly kihívást az olyan nehézfiúk, mint Mickey Cohen és Bugsy Siegel számára.

Végül is mire mentek a zsidó gengszterek a sorozatos náciveréssel?

Nekik is köszönhető, hogy Fritz Kuhn nézetei nem értek el a szélesebb tömegekhez, a nácizmus nem lett szalonképes Amerikában. A nagy masírozás abbamaradt, miután elkezdtek törni a nácik orrok. Pearl Harbor után pedig végképp leáldozott a Bundnak. Amerika hadba lépésével már nem lehetett büntetlenül Hitlert éltetni, a szólásszabadság már nem védte az amerikai nácikat, volt is olyan Bund-tag, akit letartóztattak.

A lapok tudósítottak a náciverésekről?

Igen, de ezek nem voltak címlaphírek. Más lett volna a helyzet, ha valaki meghal, de erre nem került sor, a gengszterek betartották az „ölni tilos” szabályt. Ha három fickónak beverik az orrát, az nem címlapsztori, az csak egy kis hír a 17. oldalon. Newarkban azonban olyan heves volt az egyik összecsapás, hogy a verekedés az utcán folytatódott. Erről nagyobb sztorit is közöltek a lapok. Érdekes az is, hogy idővel miként változott, ahogy a náciverő gengszterek a saját szerepüket látták. 1938-ban, amikor a zsidó nehézfiúk amerikai nácikat tángáltak el, még nem kezdődött el a második világháború. A gengszterek azon az állásponton voltak, hogy a sajátjaikért, a zsidók védelmében támadnak a nácikra. A háború után azonban már büszke patriótaként beszéltek magukról, azt hangoztatva, hogy ők voltak az első amerikaiak, akik hadba szálltak a nácik ellen. Immár úgy emlékeztek magukra, mint akik mindent Amerikáért tettek. Ezzel bizonygatták, hogy egy gengszter is lehet patrióta.

Nyitókép: Fritz Kuhn amerikai nácik társaságában találkozik Hitlerrel Berlinben – Fotó: Getty Images