Kultúra

Vastaps köszöntötte a színpadra visszatérő Gálvölgyi Jánost

rtl.hurtl.hu

2023. június 16. 22:47

Akkora tapsolásba kezdett a közönség, hogy egy időre megszakadt az előadás.

Péntek este újra színpadra állt Gálvölgyi János a Pintér Béla Társulat tagjaként.

A Blikk szerint a Marshal Fifty-six című előadásban feszülten várta a közönség, mikor áll színpadra, amire a darab tetőpontjáig várni kellett.

A tudósítás szerint amikor belépett a színpadra, azonnal vastaps és ujjongás fogadta Gàlvölgyi Jánost. Kitartó, hosszú tapsvihar vette kezdetét, ami megszakította az előadást. Azt írják, hogy Gálvölgyi remekül leplezte érzéseit: nem lehetett tudni, a szerepét játssza vagy zavarba jött, annyira megérintette őt a közönség reakciója.

Mint ismert, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt május 10-én tüdő- és szívelégtelenséggel vitte kórházba családja, miután a mentőkocsi ötven perc várakozás után sem érkezett meg. Mikor a színész felébredt a kórházban, az volt az első kérdése, hogy ugrottak-e a szerepei Pintér Béla társulatában. A társulat erre közölte, hogy szeptembertől taggá fogadják Gálvölgyit, és a szeptemberi bemutatón is számítanak rá.

A színész közel egy hónappal súlyos rosszulléte után a Fókusznak mesélt a kórházban töltött időről.


Nyitókép: Gálvölgyi János Charles szerepében Noël Coward Vidám kísértet című bohózatának próbáján a budapesti Játékszínben 2015. április 30-án. Fotó: MTI/Kallos Bea.

#Kultúra#gálvölgyi jános#Pintér Béla és Társulata#színház#színész#előadás