„Megkértem Zlatan Ibrahimovicot, csináljunk egy szelfit” – exkluzív interjú Marion Cotillard-ral

Kleopátra vígjátéki szerep. Egyszerűbb volt felkészülni egy ilyen komikusi feladatra, mint az olyan drámai alakításokra, amilyeneket például a Piafban vagy az Eredetben nyújtott?

Nem vagyok szokva a vígjátékhoz, kívül esik a komfortzónámon. Nem mintha ragaszkodnék a színészi komfortzónáimhoz, épp ellenkezőleg. De valóban, a dráma számomra ismerős terep, míg a vígjáték tele van ismeretlen tényezőkkel. De épp emiatt különösen izgalmas is, és nem utolsó sorban, igencsak szórakoztató. Az Eredetet említette, ugye? Persze, az egy teljesen más világ. Ráadásul csak néhány jelenetem van Kleopátraként, így nem kellett elmélyülnöm a történelmi alak életében, amit biztosan megtettem volna egy kiadósabb, drámai szerep, mondjuk egy életrajzi film kedvéért. 

Az ön Kleopátrája kis híján az őrületbe kergeti Vincent Cassel Julius Caesarját. Cassel segített, hogy felvegye a vígjátéki ritmust?

Hát, az mindig segít, ha ilyen kaliberű színészekkel dolgozhat az ember. Még egy ilyen elnagyolt, vígjátéki világban, egy ilyen rajzfilmszerű figura bőrében is az igazságot próbálom megragadni. Mindig az autentikusság a lényeg, még ebben a túlzásra épülő műfajban is. Mindig nagy munkával jár belebújni egy karakterbe, egy rajzfilmszerű figurába is. De itt is, mint bármely más műfajban, a partnerek nagyvonalúsága komoly segítség. Szeretem a vígjátékot, nézni is, csinálni is. Szívesen komédiáznék többet színészként. 

Kik azok a komikus színészek, akik mindig megnevettetik?

Imádom Will Ferrellt. Ő az egyik legnagyobb kedvencem. És Steve Carell is. 

Ők mindig meg tudnak nevettetni, de valahogy úgy csinálják, hogy meg is hatódom mindig. És ez a legjobb a dolog, amikor egy vígjáték többféle érzést kivált belőlem. Remek Asterix és Obelix lenne Carell és Ferrell párosából, mintha rájuk írták volna ezt a két alakot. 

Sírni is szokott filmeken?

Hogyne, gyakran megesik. De csak akkor, ha azt érzem, hogy sikerült valami igazat megragadni. Nem adom könnyen magam, de ha egy film utat talál a szívemhez, kész vagyok. 

Van kedvence az Asterix-képregények közül?

Gyerekként főleg a Calvin and Hobbes (Kázmér és Huba) képregényekért voltam oda, egyet sem hagytam volna ki, a mai napig nagy kedvenceim, felnőtt fejjel pedig Riad Sattouf és Marjane Satrapi munkái nyűgöztek le. A gyerekkoromnak persze Asterix is része volt, imádtam az Asterix és Kleopátra rajzfilmet. És különösen Kleopátrát, ezt a nagyhatalmú nőszemélyt, aki egy kicsit őrült is. Talán az őrült nem is jó szó, de mindenképpen egy dinamikus, elrajzoltan komikus nőalak. Ami a mi Asterix-filmünket illeti, ebből a magát csodálatos trubadúrnak tartó Hangjanix a nagy kedvencem.

Nemhogy egy napot, egy órát se bírnék ki a társaságában, de csodás alak. Igazi félreértett művész, de bármennyire is félreértett, a hangja ettől még pocsék.

Egy igazán nagyszerű énekes, Philippe Katerine alakítja. Sajátos stílusa van énekesként, de színészként sem utolsó.

„Louise-nek és Marcelnek” – áll a film ajánlásában. Ők a rendezővel, Guillaume Canet-vel közös gyermekei. 

Minden generációnak megvan a maga Asterix és Obelix-élmyénye, szerintem Guillaume is ezért akarta megrendezni a maga változatát. Guillaume és az én nemzedékemből is minden gyerek olvasta az Asterix-képregényeket, és a gyerekeim is folytatták a hagyományt, a fiam is olvasott Asterixet. Emlékszem, amikor még nagyon kicsi volt, árgus szemekkel figyeltem, hogy épp mit csinál, mint amikor egy tudós a kísérleti patkányát tanulmányozza. Az egész addig tartott, amíg valamivel idősebb nem lett a fiam, és rá nem jött, hogy az anyja figyeli: akkor aztán rám szólt, hogy kérlek, ne csináld! Számos oka volt, hogy Guillaume meg akarta csinálni ezt a filmet, az egyik a saját gyerekeink voltak.

Két színész él önöknél egy háztartásban, ráadásul most közös filmet készítettek. Hazaviszik a munkát, vagy a családi vacsoránál nincs helye a szakmai kérdéseknek?

Nincsenek ilyen otthoni szabályaink. Mindketten színészek vagyunk, a munkánk fontos része az életünknek, nem tesszük le, amikor átlépjük a küszöböt. Az Asterixszel való munka egy nagy közös felolvasással kezdődött, minden színész ott volt, végigvettük a film minden sorát, csak hogy megbizonyosodjunk róla, mindenki ugyanazt a vígjátéki nyelvet beszéli. Előtte azért Guillaume és én kettesben is tartottunk egy próbát.

Zlatan Ibrahimovic is feltűnik a filmben…

Nagyon nagy rajongója vagyok. És mint igazi rajongó, nem bírtam ki, megkértem Zlatan Ibrahimovicot, csináljunk egy szelfit. Ő egy igazi ikon, nagy dolog, hogy szerepet vállalt a mi kis-nagy francia filmünkben. Nagy kungfurajongó, talán ez is mellettünk szólt, mert nagy szerep jut a harcművészeteknek a filmben. Közvetlenül a forgatás előtt azonban lesérült, az orvosai megtiltották a szereplést, és mégis eljött, nem akarta cserben hagyni Guillaume-ot. Kicsit le kellett rövidíteni a szerepét, de megérte. Zlatan magát alakítja, a nagy Zlatan asterixes verzióját. Gondolhatja, mennyire izgatott volt mindenki a stábból!

Az Asterix és Obelix-univerzum tele van szóviccekkel, de valós történelmi személyként be kellett érnie a teljesen vicctelen Kleopátra névvel…

A legrégebbi barátaim a Yonks becenevet ragasztották rám, úgyhogy ha kaphatnék egy igazi asterixes gall nevet, a Marionx épp ideális lenne.

A film egyik sokat ismételt poénja egy ABBA-slágeren alapul, az egyik kínai szereplőt Deng Tsin Qinnek hívják. Adódik a kérdés: szereti az ABBA-t?

Nem egyszerűen szeretem, hanem imádom! Hallgatom is mind a mai napig. Nehéz lenne választani, melyik a legkedvesebb számom tőlük, mert annyi van, de a Name of the Game mindent visz.

És a filmek? Mik a legfontosabb a filmjei?

David Lynchtől Az elefántember. Nagyon fontos film volt az életemben. Chaplintől A diktátor – és nagyjából minden, ami Chaplin. Hétéves koromig nem volt tévénk, ha filmet akartunk nézni, moziba kellett mennünk. A szüleim színházi emberek, mindketten színészek, apám rendező is, úgyhogy sokat jártam színházba, de hétéves korom előtt nem volt otthon képernyő, amit bámulhattunk. Mai fejjel azt gondolom, csodás kiváltság volt!

Fellép színházban?

Egyetlen dolgot csinálok színpadon, azt viszont majdnem 18 éve. Egy színpadi oratóriumot. Kis híján kétszázan vagyunk a színpadon, a zenekarral együtt. Tavaly Madridban adtuk elő. Én vagyok Jeanne d’Arc a máglyán. Paul Claudel írta a librettót, a zeneszerző Arthur Honegger. Ez az egyik legkedvesebb munkám színészként. Nagyon nehéz eltalálni a helyes prózai ritmust, de ahogy egyre több zenekarvezetővel dolgozhattam, a technikám is kifinomultabb lett. Sokszor felkérnek, hogy adjam elő, Romániától az Egyesült Államokig sok helyen jártam vele, New Yorkban a Lincoln Centerben léptem fel. Mindig más a zenekar, a rendező, a karmester, ezért is imádom csinálni.

Az Asterix és Obelix: A középső birodalom című filmet február 2-án mutatják be a mozik.

Nyitókép: Lionel Hahn/Getty Images