Kultúra

Átadták az első Babicsek Bernát-díjat

rtl.hurtl.hu

2023. január 31. 16:54

A fiatal színész 2021 szilveszterén hunyt el.

Átadták az első Babicsek Bernát-díjat Solymáron, a Turay Ida Színházban, számolt be róla a Solymár Online. A 2022 februárjában alapított díjat „olyan 41 év alatti fiatal, zenész-színész kaphatja, akiről a közönség úgy vélekedik, hogy tehetségével, személyiségével, önzetlen segítőkészségével, szerethető egyéniségével, a nemes célok melletti kiállásával belopta magát a szívekbe”, írja a SolymárOnline.

Először Borbély Richárd zeneszerző, dalszövegíró, énekes és musicalszínész vehette át a kitüntetést.

Korábban a Fókusz arról számolt be: egy évvel Babicsek Bernát tragikus halála után a rendőrség még mindig nyomoz. A szülők szerint a riasztó miatt Bernát házához érkező járőr megmenthette volna a zenész életét. A füstmérgezésben tavaly szilveszter éjjel meghalt zenész-színész édesanyja úgy érzi, ha nem lenne a másik fiuk, már ők sem élnének.

Solymár polgármestere a temetésen azt mondta, Babicsek Bernát akkor sem felejtette el közösségét, amikor karrierje felfelé ívelt, mindig részt vett a hagyományőrző rendezvényeken, ahol mindig volt egy jó szava az emberekhez.


Nyitókép: MTI / Nyikos Péter

#Kultúra#babicsek bernát#díj#átadás#solymár

Címlapról ajánljuk