Kultúra

Eltemették Babicsek Bernátot

rtl.hurtl.hu

2022. január 15. 14:38

Harmonikájával együtt helyezték örök nyugalomra Solymáron.

Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára szombaton délután Babicsek Bernátot – írja a Blikk. A lap szerint a solymári temető megtelt, családja, barátai, pályatársai búcsúztatták a 42 évesen elhunyt színészt és zenészt. Mint arról korábban beszámoltunk, füstmérgezés okozta halálát újév napján.

Solymár polgármestere a temetésen azt mondta, amikor karrierje felfelé ívelt, Babicsek Bernát akkor sem felejtette el közösségét, mindig részt vett a hagyományőrző rendezvényeken, ahol mindig volt egy jó szava az emberekhez.

A Paddy and the Rats együttesből zenésztársa azt mondta: „Mostantól a mi életünk megváltozik, ezt pedig egyelőre képtelenek vagyunk felfogni. Szinte megszámlálhatatlan, hogy a te személyed mennyi jóakaratú embert kötött össze.” Ezután lejátszották a Nem látlak én téged többé című dalt, amit Babicsek Bernát a Minden határon túl című zenés színműben adott elő.

Lovaskocsival vitték a koporsót a ravataltól a sírhelyhez, ahol Babicsek Bernátot a harmonikájával együtt temették el.

Nyitókép: MTI / Nyikos Péter

#Kultúra#babicsek bernát#temetés#solymár

Címlapról ajánljuk