Kultúra

Minden, amit az Amy Winehouse életét bemutató filmről tudni lehet

rtl.hurtl.hu

2023. január 17. 13:44

Hétfőn megkezdték a tragikus körülmények között elhunyt énekesnő életéről szóló film forgatását. Összegyűjtöttük, hogy mit árultak el eddig a Back to Blackről.

Január 13-án jelentették be, hogy Back to Black címmel életrajzi film készül az ikonikus hangú énekesnőről, Amy Winehouse-ról. A filmet Sam Taylor-Johnson rendezi, a forgatókönyvet Matt Greenhalgh jegyzi, Winehouse-t pedig Marisa Abela alakítja majd.

A film Winehouse korai, lendületes, londoni éveire, valamint a hírnév felé vezető intenzív útra fókuszál majd – írta meg az Elle. A forgatást január 16-án kezdték meg, és az alkotásra – Asif Kapadia 2015-ös Oscar-díjas dokumentumfilmjével ellentétben – Winehouse családja is áldását adta.

A Back to Black igyekszik bemutatni majd Amy mindent átható zsenialitását, kreativitását és őszinteségét. A nézők egy izgalmas utazás szemtanúi lehetnek majd, ami a 90-es évek őrült és színes Camden Hight Streetjétől egészen a világhírnévig vezetett. Mindezt a híresség szemüvegén keresztül láttatva, hogy a nagyközönség bepillantást nyerjen abba, amit Amy látott, és átérezzék azt, amit ő érzett.

Az énekesnőt alakító Marisa Abela az Industry című sorozatból lehet ismerős sokaknak, valamint Margot Robbie és Ryan Gosling oldalán ő is feltűnik majd a 2023 nyarán mozikba kerülő élőszereplős Barbie filmben.

Így fog kinézni Abela Amy Winehouse-ként:


Marisa mellett Ryan O'Doherty is feltűnik majd a filmben, aki Amy egykori párját, Chris Taylort alakítja. Az énekesnő Stronger Than Me című dala is róla szól állítólag.

Annak a férfinak írtam, akivel együtt voltam akkor, akiről sok dalt írtam, és akivel már több alkalommal szakítottunk, de nem igazán tudom, hogy miért nem vagyunk egymásnak valók

– mesélte az énekesnő egy 2004-es MTV interjúban.

Egy nap aztán azt gondoltam, hogy erősebbnek kellene lenned nálam! Én vagyok a lány, és te vagy a fiú. Hét évvel idősebb vagy nálam, és te kellene legyél az az ember, akihez a nap végén a problémáimmal megyek, nem te kellene legyél a problémáim forrása. Azt hiszem, akkor írtam a Stronger Than Me-t, amikor rájöttem, hogy ő valójában egy nagy lány

– magyarázta Amy.

Nyitókép: Matt Cardy / Getty Images

#Kultúra#amy winehouse#film#életrajz#énekesnő

Címlapról ajánljuk