„Ha már munkát se fogok kapni, akkor lehet, hogy nekem is el kell hagynom az országot” – interjú Nagy Zsolttal

Mindenképpen beszélnünk kell a málnáról.

Miért a málnáról?

Látványosan meggyűlt vele a bajod A Konyhafőnök VIP-ben. Rendesen kijöttél a sodrodból, káromkodás, asztalcsapkodás lett a vége.

Nagyon sokszor elszakadt a cérna, de ezek a pillanatok nem mind kerültek adásba. Persze, nem is az a cél, hogy nyugodtan eldolgozgass a kamerák előtt. Sokszor kerültem olyan idegállapotba, ami kezelhetetlenné tett. Hol azért, mert elromlott valami, hol pedig, mert én rontottam el valamit. Fogalmam sincs, hogy tudtak a többiek ennyire nyugodtnak maradni. Valószínűleg, mert ők sokkal jobban főznek, mint én. 

Azt gondoltam, bemegyek, és majd hozom a zen buddhista arcot meg majd képviselem a zero waste vonalat.  Hát, nem így lett. A zero waste már az amúrnál megdőlt.  

És igen, ott volt a málna, azt valóban nehezen tudtam kezelni, ahogy azt is, amikor megbotlottam az egyik operatőr lábában és beleestem a Kardos Eszter pultjába. Kicsúszott egy-két káromkodás. Persze, ez nemcsak egy főzőverseny, hanem egy reality is, annyi azért belefér szerintem, hogy bassza meg.

Színházi próbákon is előfordul, hogy egy-egy stresszes helyzetben dühöngsz?

Attól függ, mekkora a tétje a dolognak. Egy színházi próbán, ha nem kardinális a probléma, ezeket a helyzeteket azért meg lehet ugrani. Fontos különbség, hogy a színház az én asztalom, a főzés viszont nem az enyém. Végig tudtam, hogy olyan tudással versenyzek, ami nem való ide. Kár is így tenni. Egy pörköltöt azért meg tudok csinálni és sok minden mást is, ha kibogarászhatom az internetről, hogyan. De ha én otthon bent vagyok a konyhában, az 3-4 órás elfoglaltság.

Konyhai diktátor vagy otthon, vagy demokrácia van?

Egy control freak vagyok. Mindegy, hogy főzök, vagy egy kisszéket kell összeszögelnem, ilyenkor ne jöjjön a közelembe senki. Majd én azt megcsinálom.

A színházban ez hogyan veszi ki magát?

A színházban csapatjátékos vagyok. A próbák során nem szoktam kifakadni. Magamra szoktam dühös lenni, a málnás incidensnél is magamra voltam dühös. A kollegákat a próbákon nem szoktam izélgetni. Magamat mindig, mert örök elégedetlen vagyok, mindig többet szeretnék.

Látszott a műsorban, hogy idegen tőled az a helyzet, amikor főnökként neked kell instrukciókat osztogatnod. Mint mondtad, nem is akartál épp ezért rendezni soha.

Igen. Főleg, hogy a rendezést is másképp képzelem, mint az a kép, ami az emberekben a nagy rendezőikonokról él. Én partnerként szeretek működni. Nem szeretem azt a nálunk szokásos piramisrendszert, aminek a csúcsán ott trónol a főnök, aki mindenkinek megmondja, mit csináljon. 

Nem hiszek ebben, nem hiszek a nagy vezetőkben, nem hiszek abban a berendezkedésben, ami felépült nálunk, hogy Orbán Viktor ül a tetején és szépen le vannak osztva a feladatok. És ha nincsenek fékek, végképp elcsúsznak az arányok.

Volt alkalmad, hogy rendezz?

Persze. És most fogok is. De ez nem egy klasszikus rendezői szerep lesz. Egy barátommal összedugjuk a fejünket, és elkezdünk együtt dolgozni. A férfi identitáskeresésről akarunk valamit elmondani, hogy milyen 2022-ben, vagy lassan 2023-ban férfinek lenni ebben a társadalomban. Improvizációkon fog alapulni.

Kevés színész van, aki olyan nyíltan és következetesen felvállalja a közéleti véleményét, mint te. Nemrég a Jelen hetilapnak adott interjúdban örömteli fejleménynek nevezted a tanárok melletti tüntetéseket, de a demonstrációkon rendre elhangzó dalba, a Mi vagyunk a grundba belekötöttél. Mi baj van a Grund-dallal?

Hogy mi a bajom vele? Az, hogy meghaladta az idő. Az elején még értettem, helyénvaló volt és kedves, de előrébb kéne haladni, ennek az egésznek ki kellene nőnie magát. Ez már rég nem csak a grundról szól. És nem is csak a tanárokról, hanem az egész társadalomról. Abban a pillanatban, hogy nem lesz rendes oktatás, nem lesz pék se, cipész se, eladó se, orvos se, nem lesz senki, aki életben tartaná ezt a társadalmat. Számomra felfoghatatlan, hogy ez a kormány Pintér Sándor kezébe adták az oktatást. Millió kérdés van bennem, az egyik, hogy mit akart ezzel a kormány? Egy biztos: kritikus állapotba került az oktatás. A bölcsödétől az egyetemig. Kizsigerelt tanárok mindenhol. 

Azt mondta nekem egy irodalomtanár a Kossuth téren, hogy évek óta nem jut hozzá, hogy elolvasson egy könyvet, mert annyira kimerült, hogy mire hazaér a tanításból, már képtelen rá.

„De Rákay Philip és a hozzá hasonló gazemberek mögé nem szabad beállni” – jelentetted ki ugyanebben az interjúban, amiben a saját szakmádat is rendesen kritizáltad. Egy színésznek dolga az, hogy ha kap egy szerepajánlatot, a forgatókönyv minőségén túl azt is mérlegelje, hogy a producereknek, például a mostanában ilyen minőségben is tevékeny Rákay Philipnek milyen kötődésük van a NER-hez?

Hát, hogyne lenne dolga, hogy megnézze, milyen csapatban fog dolgozni. Hogyne lenne dolga, hogy megnézze, épp egy kurzust fog-e támogatni, vagy propagandafilmet csinál? Én ebben nem akarok részt venni. Sok színész elvállalja, mert azt mondja, egy életem van, dolgozni akarok. Megértem őket. Aki a pályája elején jár, és visszautasít egy ilyen felkérést, lehet, hogy többször nem lesz lehetősége forgatni. Nehéz kérdés ez, nem akarok senki fölött ítélkezni. Mindenki csinálja a saját dolgát! 

De nincs ingyen sör, egyszer mindenkinek tükörbe kell néznie, és fel kell tennie magának a kényelmetlen kérdéseket. Vagy nem teszi fel soha, és úgy éli le az életét, hogy mi közöm nekem a politikához. Hát, annyi közöd van hozzá, hogy például egy politikus fogja megmondani, mi történjen az oktatással. 

De úgy is lehet, hogy abból a pénzből, amit Rákay Philip filmjében megkeresel, beíratod a gyerekedet egy magániskolába. De nem akarok valami szabadságharcos szerepben feltűnni, nem vagyok az. Nekem se jó ez így, én is veszítek el barátokat, tőlem is fordulnak el emberek, vagy az utcán utánam szólnak, hogy kapd be.

Egykori krétakörös kollégád, Schilling Árpád rendező, aki Franciaországban él, mióta elhagyta az országot, azt írta a Facebookon, miután megjelent az említett interjú, hogy félt téged, mint mindenkit, aki ki meri fejezni a haragját. Jogosan félt?

Senkinek sem jó, ha nem dolgozhat, nekem sem. És szűkülnek a lehetőségek. Nem tudom, meddig jártathatom a számat, nyilván addig, ameddig hagyják. Azt azért hozzátenném, hogy a Nagy Zsolti nem tényező. 

Ha nagyon-nagyon szorul a hurok, ha már munkát se fogok kapni, akkor lehet, hogy nekem is el kell hagynom az országot. Nem tudom, hova mennék. Talán Ciprusra.

Miért épp Ciprus?

Tenger, hegyek, meleg. Szerintem találnék magamnak munkát. Veszek egy taxit, és majd taxizom Cipruson, valamit csak fogok csinálni.

Sokszor elmondtad, hogy a Krétakör az egyik legfontosabb korszaka volt a pályádnak. Vágysz valami hasonlóra?

Ilyen csak egyszer adódik az ember életében. Nekem pont akkor adódott, amikor kiléptem a pályára. Nem is kell, hogy legyen még egy, mert ez mindig itt van velem. És mindig velem is marad. Hálás vagyok az összes kollegámnak, akikkel a Krétakörben dolgoztam. Hogy ezt együtt és így tudtuk csinálni. Ameddig élek ez velem lesz. Minden egyes munkámban benne van, amit a Krétakörrel csináltunk. Már csak ezért sem tudnék Rákay Philippel és mindazzal, amit képvisel, együttműködni. A Krétakör valami mást állított a világról. És amit az erkölcsről, a becsületről állítottunk, azok az alapok azóta sem rendültek meg bennem.

Nyitókép: RTL