Kultúra

Woody Allen bejelentette: egy filmet még biztos forgat, de lehet, hogy utána abbahagyja

rtl.hurtl.hu

2022. június 28. 21:04

Már nem élvezi annyira, mondta el Alec Baldwinnak.

Valószínűleg egy filmet még csinálok, de az izgalom nagy része kiveszett belőlem

– nyilatkozta Woody Allen abban az interjúban, amit Alec Baldwinnak adott a színész  Instagram-oldalán. Baldwint ezen a felületen 2,4 millióan követik, írja a Variety.

Baldwin Allen három filmjében is szerepelt: az Alice-ban, a Rómának szeretettelben és a Blue Jasmine-ben.

Régebben, ha kész voltam egy filmmel, azt az egész országban bemutatták. Ma, ha csinálsz egy filmet, azt csak néhány hétig játsszák a mozik. Talán hat hétig, vagy csak négy hétig, és már megy is a streamingre vagy a fizetős pey-per-view-ra. Ez már nem ugyanaz, Számomra ebben már nincs élvezet

– panaszolta a 86 éves rendező.


A lap emlékeztet rá, hogy nemrég az Allen kontra Farrow című dokumentumsorozat foglalkozott Allen nevelt lányának vádjaival. Dylan Farrow azzal vádolja a rendezőt, hogy 1992-ben, amikor hét éves volt, Allen molesztálta őt. Allen mindig is tagadta a vádakat. 

Mint arról beszámoltunk, Alec Baldwin a Rust című western forgatásán egy kellékfegyverrel lelőtte Halyna Hutchins operatőrt, aki belehalt sérülésébe. Baldwin producerként is érintett volt a készülő filmben.

Nyitókép: Alec Baldwin / Instagram

 

#Kultúra#woody allen#alec baldwin#interjú#párizs#mia farrow

Címlapról ajánljuk