„James Bond nem lehet magyar” – exkluzív interjú a Hegylakóval, Christopher Lamberttel

A Hegylakóban együtt játszott Sean Conneryvel. Túl volt már néhány filmen, de Conneryhez képest mégiscsak kezdőnek számított.

Connery hatalmas sztár volt. Azt tudtam, milyen nagy színész, de azt nem tudtam, milyen emberként. Egy nagyszerű fickót ismertem meg. Nem is lehet ilyen magasra jutni, ha nem vagy jó ember.

Megtartott valamit a kellékek közül?

Hogyne, sok mindent. Skót szoknyákat, a ballonkabátot, fotókat, kardokat.

Hány kardot?

Úgy nyolcat. És megvan a forgatókönyvem is.

A forgatás során volt beleszólása a jelenetek menetébe?

Amennyire ilyesmire mindig van lehetőség. Ahogy köztem és a többi színész közt alakul. És persze a rendező és a producer egyetértése sem árt.

Öt évvel később bemutatták a Hegylakó 2-t. Csalódás volt?

A szerződésem, amit aláírtam, két Hegylakó-filmre szólt. Nem volt más választásom, meg kellett csinálnom a második részt. Ha meg tud feledkezni róla, hogy ez a Hegylakó-sorozat része, a második rész megállja a helyét sci-fiként. De hülyeség volt Hegylakónak hívni. Miért kell elmagyarázni, honnan származunk. Nem kell tudni. Halhatatlanok vagyunk, ennyi elég. Az első rész igazi folytatása az én szememben mindig is a harmadik Hegylakó volt.

A Hegylakó 2. után is megmaradt a kapcsolata Conneryvel?

Igen. Nagyon jó barátok voltunk. Egy ideig ugyanabban a Los Angeles-i épületben laktunk. A tetőteraszos penthouse lakást egy közös barátunk lakta, aki évente néhány alkalommal vacsorát adott: ott voltam én és Diane Lane, az első feleségem, és ott volt Sean Connery és az ő felesége, Micheline is. Nagyon jóban voltunk. 

Emlékszem, amikor a Hegylakót forgattuk Skóciában, egy bámészkodó megjegyezte a mellette állónak: nézd, Tarzan és James Bond! 

Klassz dolog, ha az embert azonosítják egy filmmel, legalábbis én így gondolom. Mel Gibson sok jó filmet csinált, de mindig Mad Max marad. Harrison Ford pedig Indiana Jones.

Igaz, hogy John Glen, a Roger Moore-féle James Bond-filmek rendezője önt szerette volna Bondnak?

Elmondom, mi igaz ebből. Nagyon jó barátságban vagyok Barbara Broccolival (a Bond-filmek producere – a szerk.). Egy iskolába jártunk. Amikor a Tarzan, a majmok ura című filmet forgattam Londonban, találkoztam Barbarával és John Glennel. Végül arra jutottunk, hogy James Bondnak britnek kell lennie. James Bond nem lehet magyar, nem lehet amerikai, nem lehet francia. Csakis angol.

Melyik a kedvenc Bond-filmje?

A Gyémántok az örökkévalóságnak az egyik nagy kedvencem. És Sean Connery visszatérése, a  Soha ne mondd, hogy soha. Külön története van ennek a filmnek, kilóg a sorból. Szerettem Roger Moore szarkasztikus humorát, és nagyon is kedvemre volt Daniel Craig is. 

Connery volt a legszexisebb Bond, Moore volt a legviccesebb Bond, de akinek minden összejött, akiben minden megvolt, az szerintem Pierce Brosnan.

Láthattuk a Coen testvérek Ave, Cézár! című komédiájában; egy európai filmrendezőt játszik a hollywoodi filmkészítés fénykorában. Luc Bessontól Marco Ferreriig sokféle rendezővel dolgozott – beépítette a figurába egy-egy vonásukat?

Számomra a rendező olyan, mint egy apafigura. Egy pótapa. Nem hasonlítgatok, hogy kivel milyen volt korábban a munka, nekem az a dolgom, hogy figyeljek  a rendezőmre, és a lehető legjobbat nyújtsam neki. A forgatás olyan, mintha része lennél egy családnak. Nehéz gyerekkorom volt, a saját családom helyett a mozi lett a családom. A Coen testvérek sem bonyolították túl a dolgot: találkoztam velük, tartottunk egy olvasópróbát, és annyit mondtak, tied a szerep.

Az első nagy sikerét Luc Besson Metró című filmjében aratta.

Igen, ’85-ben.

A későbbiekben nem akartak ismét együtt dolgozni?

Úgy volt, hogy együtt csináljuk A nagy kékséget, de végül nemet mondtam. 

A karrieremet Tarzanként, csimpánzokkal kezdtem, és épp leszerződtem egy tehenes filmre, szóval azt mondtam Bessonnak, most nem akarok delfinekkel dolgozni, elég volt az állatokból!

Így a következő filmemben nem delfinekkel, hanem Diane Lane-nel találkoztam. Ő lett az első feleségem, és megajándékozott egy lánygyermekkel. Szóval jó döntés volt.

A Metró volt az Oscar-díjas magyar származású francia díszlettervező, Alexandre Trauner, vagyis Trauner Sándor utolsó filmje art directorként.  

Fantasztikus ember volt. 80-an fele járhatott már, de micsoda képzelőerővel bírt! Ott voltunk mi, huszonévesek, Isabelle Adjani, én és a többiek, és ott volt Alexandre, aki a korát meghazudtolva mindenkinél fiatalabbnak tűnt. Mint egy kölyök, úgy szórta az ötleteket. Csak néztem, ahogy dolgozik, miközben tudtam, milyen filmeket csinált. (Trauner olyan rendezőkkel dolgozott, mint Marcel Carné, Jules Dassin, Billy Wilder, John Huston – a szerk.).

Még mindig jól bánik a karddal?

Nem gyakorlok minden nap, de szerintem igen. Nemrég csináltam egy filmet egy norvég rendezővel, The Creeps a címe. A Hegylakót alakítom benne, ezért kardom is van. És mondhatom, még megy a kardforgatás.

Nyitókép: Nagy Attila Károly