Három tucat csodás neonreklám Budapestről, amik megérdemelnék, hogy megmentsék őket

Tavaly év végén, pár nappal karácsony után igazán jó hír érkezett azok számára, akik szívükön viselik a régi budapesti neonreklámok sorsát. A Fővárosi Önkormányzat Facebook-oldalán december 28-án közölték, hogy a Budapesti polgári kezdeményezés oldalon beadott Mentsük meg a budapesti neonreklámokat! című felhívást több mint ezren támogatták, ezért a városvezetés egyeztetésbe kezd az indítványozókkal, Patkós Lucával és Racskó Tamással.

A világ modern nagyvárosainak 20. századi arculatát majdnem végig a neonreklámok határozták meg. Így volt ez Budapest esetében is: a magyar fővárosban a két világháború között jelentek meg és szaporodtak el gombamódra a főként nyugaton gyártatott fényreklámok. Az állampárti időkben, a központosított gazdaságirányítás idején a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat hatáskörébe került a boltok, állami cégek neonreklámjainak készítése. Az ötvenes, hatvanas évektől kezdve több mint kétezer magyar gyártású, képileg is roppant változatos, ráadásul kifejezetten szép, művészi tipográfiájú neonreklám került a fővárosi épületekre, leginkább a Nagykörút és az azt küllőszerűen metsző sugárutak mentén.

A rendszerváltás után a hatalmas neonreklám-állomány pusztulásnak indult, százával tűntek el a gazdát cserélő boltok és házak homlokzatairól, tetőiről a jellegzetes városképi elemek. A folyamat a kétezres évek elején vált igazán láthatóvá, amikor olyan közkedvelt neonoknak veszett nyoma, mint például a legendás Főz-Süt-Fűt a Deák térnél, vagy a Telitalálat az Oktogonon.

A 2020-as évekre eljutottunk odáig, hogy szinte már alig maradt valami a magyar főváros világviszonylatban is kiemelkedően gazdag neonörökségéből.

És ami igazán szomorú: az elmúlt három évtizedben nem sikerült igazán hatékony neongyűjtő és -mentő projektet indítani. Miközben például Varsóban lelkes civilek külön múzeumot tudtak létrehozni a lengyel főváros támogatásával, addig itthon csak az Elektrotechnikai Múzeum tudott a maga szűkös forrásaival 20-25 neonreklámot megmenteni, illetve elszórtan más múzeumok gyűjteménybe kerültek neonok (a Bábszínház Andrássy úti pálcikaembere például a Kiscelli Múzeumba).

A budapesti neonmentésben némi javulást a Neon Budapest 2017 oldal öt évvel ezelőtti létrehozása jelentett, leginkább azzal, hogy átfogó felmérés készült az akkor még meglévő neonreklámokról, és hogy felszínen tartotta a neonmentés témáját. Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében indult féléves projekt során a szépen kategorizált és térképre vitt adatbázisba 216 neonreklám került be, sajnos jó részük az oldal indulása óta eltelt időben nyom nélkül eltűnt, és az oldal sem frissül. (Pedig milyen jó lenne mondjuk a Köztérkép mintájára egy korszerű, közösségi hozzájárulással működő, folyamatosan friss, képes online neonadatbázist működtetni.)

Intézményes neonmentésről azóta sem lehet igazán beszélni, de mostanra úgy tűnik, hogy civil oldalról kezd beérni a dolog: Patkós Luca grafikusnak köszönhetően kibontakozott a Cső!-projekt, ami a Decorlight nevű kis neongyártó céggel karöltve budapesti neonok megmentésén dolgozik (első eredményük a Kürt utcai tisztasági fürdő neoncégérének felújítása volt). A grafikus tavaly indított Mentsük meg a budapesti neonreklámokat! petíciója pedig elérte a kellő számú támogatót, hogy a legnépszerűbb polgári kezdeményezéseknek költségvetési támogatást nyújtó Városháza illetékesei leüljenek vele és társával, Racskó Tamással tárgyalni.

A petíció indítói szerint a régi budapesti neonreklámok olyan kulturális örökséget jelentenek, amely megőrzésre érdemes:

Mi azt gondoljuk, hogy érdemes lenne fővárosi gondozásba venni ezeket a reklámokat, mert az utolsó pillanatok vannak arra, hogy még néhány eredeti neont megmenthessünk.

A petíció alapján a neonreklámok sorsa négyféleképpen alakulhatott:

A neonreklám az eredeti helyén van, de nem működik. A bolt, vállalat vagy termék, amit reklámozott, már nem létezik, a neon felújításával senki nem törődik.
A neont már leszerelték. Rosszabb esetben nyoma veszett, megsemmisült – a legtöbb esetben ez a helyzet. Jobb esetben ismert helyen van, felújításra vár egy raktárban, hazai múzeumban, esetleg a varsói neonmúzeumba került.
A neont már leszerelték, eladták. Olyan cég vagy magánszemély vásárolta meg (vagy bezárt üzlet esetében egyszerűen leszerelte), aki felújítva tovább adja sokszoros áron. A piacra kerülő darabok sorsa innentől követhetetlen.
Az épület tulajdonosa saját erőforrásból, esetleg egy neonmentő kezdeményezés segítségével felújította – ez a legritkább eset, de van rá pár jó példa (pl.: Pingvin söröző, Tik-Tak espresso, Fürdő).

A petíció kezdeményezői négy utat látnak járhatónak attól függően, hogy az adott neonreklámot a jelenlegi helyén szívesen látják-e, vagy sem:

Az ingatlantulajdonosok kérhessenek támogatást az önkormányzattól neonfelújításra.
A nemkívánatos neonokat át lehessen vállalni, felújításukra támogatást kérni, cserébe gondoskodni a kiállításukról (a neon ebben az esetben kerüljön az önkormányzat tulajdonába, hogy ne kallódhasson el).
A nem kívánt, nem gondozott neonokat le lehessen adni az önkormányzat megőrzésébe, ahonnan később kölcsönözni lehetne azokat.
A varsói példához hasonlóan a felújított neonokból nyíljon múzeum, vagy meglévő budapesti múzeumokban legyenek kiállítva.

Az önkormányzat illetékesei 2021. november 29-én ültek le egyeztetni Patkós Luca és Racskó Tamás kezdeményezéséről. A hivatalos összefoglaló szerint a beszélgetésen jelen volt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, Erő Zoltán várostervezési főosztályvezető, főépítész, Fazekas Ildikó képzőművészeti szakreferens és Pósfai Orsolya civil csoportvezető. A megbeszélésen Patkós Luca és Racskó Tamás három konkrét javaslattal éltek:

Helyezzék örökségvédelem alá a még meglévő budapesti neonreklámokat.
A Fővárosi Önkormányzat keresse meg a neonreklámok tulajdonosait, és győzze meg őket, hogy engedélyezzék a tulajdonukban álló reklámok felújítását.
Létesüljön egy neonmúzeum, ahol időt álló módon meg lehetne őrizni a neonreklámokat.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a neonreklámok megmentésében valóban a tulajdonjog kérdése a legnagyobb akadály, mivel ha nem a Főváros tulajdonában állnak, akkor az önkormányzat nem rendelkezhet arról, mi legyen a sorsuk. Első körben tehát a fővárosi tulajdonú épületekre kihelyezett neonreklámokat kellene feltérképezni, például a Kiscelli Múzeum muzeológusainak segítségével.

Kiss Ambrus azt javasolta, hogy a kezdeményezők adják be az ötletüket a közösségi költségvetés aktuális ciklusában, hogy azon keresztül születhessen pályázati alap a neonreklámok felújítására, egyben felajánlotta a Fővárosi Önkormányzat segítségét az emblematikus neonreklámok tulajdoni hátterének a felderítésében. Kiss Ambrus szerint egy külön neonmúzeum létrehozása jelenleg túl ambiciózus terv, de miután a Közlekedési Múzeum ismét megnyílik, a témába vágó reklámok ott elhelyezésre találhatnak. Addig is a közösségi költségvetésen keresztül van lehetőség a valós társadalmi igény felmérésére, valamint pályázati alap létrehozására a legfontosabb neonok megmentése érdekében.

A neonmentés ötletét támogató Erő Zoltán főépítész szerint az ipari örökséghez hasonlóan a neonreklámokkal is az a probléma, hogy a védelemre érdemes érték elvesztette az eredeti funkcióját. Ezért nem tartja reálisnak, hogy örökségvédelmi eszközzel a helyükön lehessen megőrizni a neonreklámokat. Mivel ráadásul ezek többsége magántulajdonban van, legfeljebb kisebb projekteken belül, civil kezdeményezésként lehetne meggyőzni a tulajdonosaikat felújításukról. A főépítész konzultációs lehetőséget ajánlott fel a kezdeményezőknek, hogy közösen dolgozzanak ki erre egy működésmódot.

Erő Zoltán is reális lehetőségként említette a Közlekedési Múzeumot, valamint felvetette egy tűzfal felhasználásának az ötletét, amelyre ki lehetne állítani a már megszűnt üzletek neonreklámjait. Javaslata szerint kategorizálni kellene a neonreklámokat, majd stratégiát alkotni a felújításukra, elhelyezésükre.

Racskó Tamás szerint a valós társadalmi igényt a több mint ezer aláírás is kifejezte már. A petíció kezdeményezője a tűzfal hasznosításának ötletét támogatta.

Tűzfalra kerülhetnek

Hogy lesz-e külön pénz a főváros költségvetéséből neonmentésre elkülönítve? Nem valószínű. Kiss Ambrus az egyeztetésen ugyanis azt mondta, hogy a budapesti polgári kezdeményezésen sikert elérő projektek számára nem tud automatikusan forrást is biztosítani a Főváros. Erő Zoltán ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a közösségi költségvetés kihasználása járható út, és javasolta, hogy szakmai szinten folytatódjon az egyeztetés.

Mivel a fővárossal történt egyeztetés óta már hónapok teltek el, megkérdeztük Patkós Lucát, hogy haladnak a dolgok. A petíció kezdeményezője arról tájékoztatta az rtl.hu-t, hogy a találkozó után beadták a közösségi költségvetésre a tervüket, amiben a főváros illetékesei javaslatára egy ötletet bontottak ki:

A neontűzfalat választottuk, mert ez a legegyszerűbben kivitelezhető.

Közben felvették a kapcsolatot az Elektrotechnikai Múzeum, a Kiscelli Múzeummal és a Város és Folyó Egyesülettel. Első körben azt próbálják összeszedni, hogy a még meglévő neonokat hol és hogyan lehetne kiállítani. A folyamat következő lépése a megmentésre érdemes, alkalmas neonreklámok összeírása. Mindez egyáltalán nem triviális, és főképp azért nem, mert a neonreklám meglehetősen pénzigényes műfaj. Egy neonreklámot leszerelni is nagyon sokba kerül, felújítani szintén, és az üzemeltetés sincs ingyen. Ezért elsősorban a kisebb neonokra koncentrálnak, amilyen léptékben a Cső! projekt is működik – mondta Patkós Luca.

Az alábbiakban bemutatunk három tucat olyan még meglévő budapesti neonreklámot, amit érdemes lenne megmenteni. Van köztük védettséget élvező (például a század eleji gyöngyszem, az ERMA, a csodás Kiskakukk Étterem, vagy a monumentális Vásároljon készruhát), de a többségük pusztulásra van ítélve, ha senki nem tesz semmit értük.

Az utolsó képpár pontosan erre példa: a Pesterzsébeti Aranycsillag étterem csodás tipográfiájú neonja tavaly márciusban még megvolt, idén arra járva már csak a kontúrjait láttuk a ház homlokzatán.